Ihaj-csuhaj: kampányfinis közeleg

Tiszaszigeten nem csak a helyiek apraja meg nagyja, hanem a fél világ is összesereglett meghallgatni a jelentős gondolkodó, Rétvári Bence örök igazságait életről, szerelemről, halálról, egyszóval egyetlen tartópillérünk, a kereszténység alapjairól – meg persze a kvótanépszavazás névre hallgató össznépi társasjátékról -, hanem még maga Majka is. Ő két zsűrizés közt tett eleget a messzi vidéken állampolgári kötelességének, úgymint szolgálni az ügyet, meg persze kitölteni a számlát.

Lesznek még ilyen pörformanszok az elkövetkező héten gyönyörű országunk számos vidékén, az hétszentség, hogy stílszerű maradjak. Nem csak államtitkár úr szerepelt gyönyörűen, de a helyiek is fölöttébb boldogok voltak a nagy találkozástól. Egy teljes műsort szenteltek a tiszteletére, valamint a maguk gyönyörűségére, tisztára hamisítatlanul csorgott a falakról a magyar szervilizmus. A helyi polgármester volt a hoppmester, aki először az ózdi hőst konferálta föl, aki eldanászta „Magyar vagyok, magyarnak születtem” című örökbecsűjét, ennek ellenére sem aratott osztatlan elismerést, lévén, az ő műfaja kevéssé a mulatós féle.

mulatosAztán államtitkár úr kapott útravalóul – a szűkösebb időkre gondolva – egy kis hungarikumot, jófajta szegedi fűszerpaprikát a vasárnapi pörkütthöz, nehogy még elcsábuljon a Tescóba mise helyett, ugye. És jött a költő is. Pedig József Attilával kurválkodni nem ér, főleg nem a „Hazám” című versével, amely néhány soráról azt hitte a Csongrád Megyei Közgyűlés kulturális referense, hogy passzol az alkalomhoz. Pedig, ha az egészet megszólaltatta volna, lehet, a szépreményű közönség jó része lefordult volna a székéről megbotránkozásában. Nincsen szerencséjük ezeknek az uraknak a versekkel. Gondoljunk csak a Terror háza avatására, amikor is Szabó Lőrinc egy szerelmetes versének két sorát vélte miniszterelnökünk az alkalomhoz passzolónak.

Kár ilyenekkel vergődni, viszont – mint kitetszik -, nekik, meg a közönségnek megfelel. Akkor szóljon, ami a csövön kifér, nem baj, ha ettől mucsaiak leszünk, úgyse veszi észre senki – gondolják -, aztán meg dehogynem. Főleg, ha államtitkár úr előadása előtt még a Himnuszt is eldanásszuk, mert abból baj nem lehet, és legott elemelkedik a földtől, ami amúgy rohadtul lehangoló. Mindezek után beszélt Rétvári másfél órát munkanélküliségről, népszavazásról – hogy iramodjon minden jelen lévő a megfelelő helyre és ritmusban ikszelni -, nem is érdemes idézni, miket nem mondott erről. Egyrészt, mert nem vett nálunk hirdetési felületet, másrészt meg, rohadt unalmas már ez az egész.

nem-e-magyart-tanitunkÉs akkor a kereszténység, mint az előadó szívének az ő szottya. Mert az ő harci területe legfőként a keresztény Európa ügye és jövője, pláne mert – mint kis ujjacskáink kiszámolta – minden öt vallása miatt üldözött közül négy keresztény. Igaz, nem Európában. Aztán meg számokat citált az ijesztő keresztény fogyásról, és egyben megrótta az ellenzéket, hogy mit dévajkodik azon, hogy szükségesnek látják egy keresztényüldözés elleni államtitkárság létrehozását. Majd egy mozdulattal cáfolt meg mindent – de nem vette észre -, midőn kijelentette: „Arról nem is beszélve, hogy a zsinatokon már évtizedek óta a hívők számának fogyatkozása miatt aggódnak, amelynek nem az üldöztetés az oka.” De senki föl nem tette neki a kérdést, akkor hogy is van ez, kedves államtitkár bácsi? Nem, hanem a jól sikerült este élményével és szívük emelkedettségével mentek haza a legények.

Ezt az egészet nem látta és nem hallotta az IlSole24Ore című olasz gazdasági napilap tudósítója. Viszont olvasta Orbán Viktor Origónak adott nyilatkozatát, amelyben – szokásának – megfelelően egészen különleges szavakat használt a menekültekről: “össze kell gyűjteni, és ki kell vinni” – őket. Erre mondta azt az olasz, hogy sokkoló, magyar szégyen, valamint ijesztő. Továbbá: „Az Orbán Viktor által gyakran nagy magabiztossággal hirdetett nemzeti szuverenitás nem ad felhatalmazást szélsőséges nyelvezet és gesztusok használatára, főleg nem az európai identitás és keresztény gyökerek nevében.” Mindezt csak azért említem, hogy lássuk, kinek a dicsőségére és javára rendezik ezeket az ökörségeket, amelyek közül egyet fentebb részleteztem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!