Orbán álmai

„Holdvilágos éjszakán/ Miről álmodik a lány?/ Hogy jön egy királyfi tán/ Hófehér paripán./ Ez az álom oly mesés,/ Ám de jön az ébredés./ A királyfi oly kevés/ És az hogy jön, tévedés.”

Nagypapának lenni nagyszerű dolog lehet. Ahogyan az ember kebelén ott szuszog és nyüszkölődik a kisded a keresztelő után, akkor elönti Isten bárányának szívét valami melegség. Ilyen élményekkel gazdagodott Orbán Viktor a napokban, és nem volt olyan szerencsénk, hogy megmaradt volna ebben a kegyelmi állapotban, rágyújtott volna egy pipára a teraszon veresbort szopogatva, vagy valami ilyesmi.

Aki örökös miniszterelnök, az örökös miniszterelnök, ez olyan átok, amiből képtelenség kikecmeregni. Zárójelben fölhívnánk a keresztelést végző pap bácsit, mindezek után legyen résen, és vigyázó szemeit Iványi Gáborra vesse. Tudnia kell, miért. No, mindegy – nekem legalábbis -, viszont amidőn a nagypapa visszavedlett miniszterelnökké, legott eliramlott Krynicába egy kicsit visegrádozni.

Nos, innen jöttek a bajok, mert meg is szólalt, amely őnála az utóbbi években már semmi jót nem jelent. Most azt találta delirálni, hogy az európai álom Nyugat-Európából Közép-Európába költözött. Továbbá: az európai politikusok egy nemzedékének volt egy titkos álma, amely szerint az Európai Unióval el lehet érni azt, hogy a tagállamok elfelejtsék nemzeti és vallási identitásukat, meggyengüljön a történelmi identitásuk, és mindezt egy európai identitás váltsa fel. (Csupa egy kibaszott identitás ez a rohadt élet.)

pic_sotetbenAz ilyen kijelentések miatt sorolta őt Zeid Raad al-Husszein ENSZ főbiztos meglehetősen illetlen társaságba, kijelentve a nagypapáról és cimboráiról: „Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják, ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz. Ez fikció, az ilyen leegyszerűsítő és féligazságokat használó vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.”

Egyébiránt éppen a prime minister születésekor, amikor különös módon álltak az égen a csillagok, más embereknek is voltak álmaik. Pédául: „…A mai és holnapi nehézségeket ugyan még le kell küzdenünk, de nekem már van egy álmom, amely mélyen gyökerezik a nagy amerikai álomban. Van egy álmom: egy nap ez a nemzet fölkel, és méltó lesz régi hitvallásához: az pedig magától értetődő, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett…”
(1963. augusztus 28. – Martin Luther King)

Aztán mára meg ide jutottunk. Mert további álomképekről is beszámolt ez a jóember, mármint OV, és arról elmélkedett, hogy húsz éve azt mondták a fiataloknak Európában, ha rendesen járnak iskolába, tanulnak, tiszteletben tartják a törvényeket és szorgalmasan dolgoznak, előrébb jutnak, teljesebb lesz az életük, mint a szüleiké. A legtöbb régi uniós tagállamban azonban ma már a fiatalok kinevetnének, ha ezt mondanánk nekik. – Így vélekedett.

És milyen igaza van. Őrajta is hangosan röhög az a párszázezer fiatal, aki Londonba indult megkeresni az álmokat, amelyeket Orbán és kiszolgáló személyzete jó alaposan eldugott itt, Közép-Európában, viszont ezek szerint csak kutakodni kell a víziók után. Ám ezek a mai fiatalok, ezek semmire sem valók, nem keresgélnek a ládafiában, hanem menne, ki merre lát. Egy dologban viszont nem tévedett ez a mi vajákosunk, a kebelén aldogáló kisunoka az nem megy innen sehová. Itthon van már ő ebben a világban, amit a papi összegrundolt neki.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum