„Holdvilágos éjszakán/ Miről álmodik a lány?/ Hogy jön egy királyfi tán/ Hófehér paripán./ Ez az álom oly mesés,/ Ám de jön az ébredés./ A királyfi oly kevés/ És az hogy jön, tévedés.”
Nagypapának lenni nagyszerű dolog lehet. Ahogyan az ember kebelén ott szuszog és nyüszkölődik a kisded a keresztelő után, akkor elönti Isten bárányának szívét valami melegség. Ilyen élményekkel gazdagodott Orbán Viktor a napokban, és nem volt olyan szerencsénk, hogy megmaradt volna ebben a kegyelmi állapotban, rágyújtott volna egy pipára a teraszon veresbort szopogatva, vagy valami ilyesmi.
Aki örökös miniszterelnök, az örökös miniszterelnök, ez olyan átok, amiből képtelenség kikecmeregni. Zárójelben fölhívnánk a keresztelést végző pap bácsit, mindezek után legyen résen, és vigyázó szemeit Iványi Gáborra vesse. Tudnia kell, miért. No, mindegy – nekem legalábbis -, viszont amidőn a nagypapa visszavedlett miniszterelnökké, legott eliramlott Krynicába egy kicsit visegrádozni.
Nos, innen jöttek a bajok, mert meg is szólalt, amely őnála az utóbbi években már semmi jót nem jelent. Most azt találta delirálni, hogy az európai álom Nyugat-Európából Közép-Európába költözött. Továbbá: az európai politikusok egy nemzedékének volt egy titkos álma, amely szerint az Európai Unióval el lehet érni azt, hogy a tagállamok elfelejtsék nemzeti és vallási identitásukat, meggyengüljön a történelmi identitásuk, és mindezt egy európai identitás váltsa fel. (Csupa egy kibaszott identitás ez a rohadt élet.)
Az ilyen kijelentések miatt sorolta őt Zeid Raad al-Husszein ENSZ főbiztos meglehetősen illetlen társaságba, kijelentve a nagypapáról és cimboráiról: „Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják, ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz. Ez fikció, az ilyen leegyszerűsítő és féligazságokat használó vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.”
Egyébiránt éppen a prime minister születésekor, amikor különös módon álltak az égen a csillagok, más embereknek is voltak álmaik. Pédául: „…A mai és holnapi nehézségeket ugyan még le kell küzdenünk, de nekem már van egy álmom, amely mélyen gyökerezik a nagy amerikai álomban. Van egy álmom: egy nap ez a nemzet fölkel, és méltó lesz régi hitvallásához: az pedig magától értetődő, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett…”
(1963. augusztus 28. – Martin Luther King)
Aztán mára meg ide jutottunk. Mert további álomképekről is beszámolt ez a jóember, mármint OV, és arról elmélkedett, hogy húsz éve azt mondták a fiataloknak Európában, ha rendesen járnak iskolába, tanulnak, tiszteletben tartják a törvényeket és szorgalmasan dolgoznak, előrébb jutnak, teljesebb lesz az életük, mint a szüleiké. A legtöbb régi uniós tagállamban azonban ma már a fiatalok kinevetnének, ha ezt mondanánk nekik. – Így vélekedett.
És milyen igaza van. Őrajta is hangosan röhög az a párszázezer fiatal, aki Londonba indult megkeresni az álmokat, amelyeket Orbán és kiszolgáló személyzete jó alaposan eldugott itt, Közép-Európában, viszont ezek szerint csak kutakodni kell a víziók után. Ám ezek a mai fiatalok, ezek semmire sem valók, nem keresgélnek a ládafiában, hanem menne, ki merre lát. Egy dologban viszont nem tévedett ez a mi vajákosunk, a kebelén aldogáló kisunoka az nem megy innen sehová. Itthon van már ő ebben a világban, amit a papi összegrundolt neki.
Vélemény, hozzászólás?