Párhuzamosok a végtelenben – Keresztények és germánok

1930-ban jelentette meg Alfred Rosenberg, a Völkischer Beobachter című pártújság főszerkesztője „A XX. század mítosza” (Der Mythus des XX. Jahrhunderts) című könyvét, amelyben ellenségképét egy láncolatra fűzte fel, visszavezetve az egyházon – a római pápán -, a régi etruszkokon, az elő-ázsiaiakon keresztül a zsidókig.

Éppen itt tartunk most Magyarországon. 2016-ban a Magyar Idők megírta, hogy hárommillió eurós, azaz kilencszázharminc millió forintos büdzsével áll fel a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A magyar kormány ellenségképét egy láncolatra fűzi fel, és az eljut Brüsszelen és a liberalizmuson át egészen a muszlimokig.

Mindez sajnálatos, mindamellett szánalomra méltó. Németországban akkoriban élénken terítéken volt a boszorkánytéma, amelynek fő harcosa Heinrich Himmler SS birodalmi vezető volt. Bármilyen furcsa is, ő meggyőződésből tette, amit tett. A germán mítoszt akarta újraértelmezni, és bebizonyítani azt, hogy a letűnt idők germán hőseit a keresztények irtották módszeresen. Így került terítékre a boszorkánytéma.

végtelenHimmler 1935-ben ragadta magához az irányítást, 1945-re több tízezernyi kartotékot gyűjtöttek össze a Schutzstaffel szorgos munkatársai. A buzgalom azért is volt annyira alapos az akkori pletykák szerint, mert úgy vélték, hogy Himmler egyik ősét, Margareth Himblert 1629 áprilisában Mergentheimben Passaquay néven boszorkányként megégették. A kutatás közismert okok miatt bevégzetlen maradt.

Mindemellett azért is eredménytelen volt a heroikus munka, mert bármennyit is kutakodtak, bizonyítékot arra nézvést nem leltek sehol sem, hogy a Valhalla lakosait, Ymirt, Audumblát, Ódint, meg a többit a keresztények irtották volna ki, úgy volt tehát baromság az egész, ahogy volt. Egy célja volt Himmlernek, el akarta tüntetni a birodalomból az egyházakat, és bármilyen furcsa, Hitler volt a józanabb, mert kordában tartotta a kisebbik barmot.

Mára megfordult a világ kereke. Most a keresztényeket irtják a muszlimok, főleg Magyarországon, érthető tehát, hogy ügyükkel birodalmi példára kormányzati szinten foglalkoznak. Egyetlen különbség mutatkozik, jelesül, míg Himmler fanatikus volt, ezek a mieink csupáncsak aljasak. A Reichsführer álomvilágban élt, ezek nem. Világképük csak száz évre vágyik vissza, az urambátyám langymelegébe. A magyar ősvalláshoz, a sámánizmushoz vagy tengrizmushoz másik emelkedett társaság óhajtozik.

Ennek az új keresztényvédő agylágyulásnak két eredője lehet. Vagy tényleg kezd elmenni a kormányzó esze – ez nem lenne példa nélkül való a történelemben -, vagy csupán némi aprót kell juttatni újabb alakoknak. Vélekedésem szerint e kettő sajátos elegye jelenti az egyedül üdvözítő megfejtést, de bármi is legyen az ok és indok, egy teljesen biztos: nem lesz ennek jó vége – mint ahogyan erre is van már példa a történelemben -, ugye. Kíváncsian várjuk tehát, honnan zúdulnak ránk új, ordas eszmék.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum