Van annak valami diabolikus bája, amikor rongy alakok önös hatalmi megfontolásból az ember ősi ösztönére, a félelemre építenek hosszan elhúzódó pörformanszokat. Mint Pártunk is, amely ezzel a ganajodással a népesség egyik felében elképesztő és tehetetlen haragot – lásd a magamfajta libsibolsi patkányféreg -, a másikban pedig elhúzódó paranoiát vált ki. Így betegíti meg szeretett népét a saját formájára vezérünk, egyetlenünk, a drága lélek.
Székely Jánostól tudjuk, hogy „Mindenki fél valakitől, mert mindenkitől fél valaki, egyetlen nagy félelem, egyetemes rettegés fogja és markolja össze ezt a szomorú Földet.” Körbefélünk. A menekülő fél a fegyverektől és a haláltól, az eccerű polgár fél a menekülőtől, a hatalom meg fél a panelnépektől, és stimulálja őtet, belehajszolva a kifulladásig tartó delíres dervistáncba csak azért, hogy a főnök még egy csöppet királykodhasson.
Hírlik, holnap indul a plakátkampány újabb fejezete, amelyre felfokozott várakozással tekintünk. Hogy mi van még Cipolla batyujában, mivel cukkolódik október elejéig, és mennyi pénzt kúr el még a közösből, bár ezt soha nem tudjuk meg. Ámde bizakodhat, hiszen készülnek felmérések, jelenleg pedig ott tartunk, könnyen lehet, hogy érvényes és eredményes lesz az úgynevezett kvótanépszavazás, amelynek amúgy értelme nincsen.
De ezt hiába pofázza akárki is, mert úgy tűnik, az emberek nagy hányada vevő a kormányzati kampányszarra, és készen áll nemzeti sorskérdésként tekinteni a migrációra, illetve a népszavazásra. Erre futja a rajongók horizontjából. A legtöbben a propaganda mindent elsöprő intenzitásának tudják be, hogy ilyen sokan lennének hajlandók szavazni, más okosok szerint viszont épp fordítva működik az egész.
Eszerint nem azért bevándorlás-ellenesek az emberek, mert mindent elborít a kormányzati kampánytrágya, hanem azért van kampány és népszavazás, mert ez egy bevált eszköz, a prolik pedig vevők rá. Tehát minél jobban retteg a magyar, annál inkább tolják a képébe a baromságot, mintegy négyzetre emelve a reszketést. Kit érdekel, hogy ezzel voltaképp lenézik a bázist, a cél szentesíti az eszközt, ugye.
Viszont ez az egész a mi friss, feudális társadalmunknak megfelelő középkori tempó. Boldogult úrfikoromban – tehát rohadt régen – ámulva lestem Paskai László bíboros elvtársat, aki arról értekezett, hogy a papneveldében az ő hitét tudományosan megalapozták. Ami kijelentés annyira nonszensz, hogy szólni róla nincs mit, viszont ez folyik most is. Nagy komoly valótlanságok – hogy lájtosak legyünk – cseperésznek, illetőleg zubognak a csapból is, hogy féjjé má, baszd meg! Megalapozzák tudományosan a rettegést.
Vannak, viszont, akik előretolt helyőrségek, és megágyaznak ennek az egész cirkusznak, mint pédául Bayer Ötös Számú Tagkönyv a dolgozataival. Most is kitalált egy méretes ökörséget, és azt irkálja az ő – és Orbán – felemelő nyomdaipari termékében, hogy éjszakánként titokban repülőjáratokon csempészik be a németek a Törökországban dekkoló menedékkérők tömegeit. Aztán fölszólítja híveit, hogy terjesszék is az igét. Mondjuk, erre éppen az égegyvilágon semmi szükség, a búk csurig van primitívségekkel, és az elvtársak osztják is ezerrel, mert ők ilyenek, ilyen eccerűek.
Most pedig, hogy elmeséltem az életemet, és egyben valamennyiünkét is, oldjuk föl a görcseinket, hiszen a félelemről, mint ősi ösztönről lehet másképpen, egészen gyönyörűségesen is értekezni, mint teszi azt a Mester (Füst Milán), és ezt csak azért, hogy a föntebbi őrületet oldjuk valamelyest, elemelve magunkat mintegy az egész trágyahalomtól, amelybe nyomkod bennünket az ocsmadék környezetünk, hogy már a szájunkig ér a sár. Viszont vegyünk még egy utolsó nagy levegőt, mielőtt végleg alámerül az egész ország a mocsokba, a Fidesz, a fiúk, és a hívők szintjére. Kirielejszon.
„Az ember tehát fél. És mitől? Mondani se kell, ezernyi minden fenyegeti őt. Ezért szeret este, mikor már az árnyaktól is riad, emberek közt lenni, zajban, mert effélét érez: – itt világosság van és zaj, az árnyak tehát eloszolnak, és ha ti nem féltek a veszedelmektől és haláltól, akkor nekem se kell talán. Ugyane félelem miatt tűz- és egyéb áldozatokkal békíti a veszélyek istenét, mondván: – ezt vedd el tőlem, ezt szívesen adom, bár nagy kincsem ez is, csak ne engem vegyél el, vagy azt, ami még drágább nekem. – Vagyis a még rettenetesebb sorscsapások ellen alkudozik, önként magára mért, de elviselhetőbb csapással.”
(Ez mind én voltam egykor)
Akinek ez sem elég, olvasson Kierkegaardot, aki a vallási stádiumáról értekezik „Félelem és reszketés” című dolgozatában, de ezt tényleg csak az ínyenceknek ajánlom. Egy valamit viszont feltétlenül garantálok: ha végignyálazod én nyájasom, nem mész el népszavazni. Van rá egy ezresem.
Vélemény, hozzászólás?