Féjjé má!

Van annak valami diabolikus bája, amikor rongy alakok önös hatalmi megfontolásból az ember ősi ösztönére, a félelemre építenek hosszan elhúzódó pörformanszokat. Mint Pártunk is, amely ezzel a ganajodással a népesség egyik felében elképesztő és tehetetlen haragot – lásd a magamfajta libsibolsi patkányféreg -, a másikban pedig elhúzódó paranoiát vált ki. Így betegíti meg szeretett népét a saját formájára vezérünk, egyetlenünk, a drága lélek.

Székely Jánostól tudjuk, hogy „Mindenki fél valakitől, mert mindenkitől fél valaki, egyetlen nagy félelem, egyetemes rettegés fogja és markolja össze ezt a szomorú Földet.” Körbefélünk. A menekülő fél a fegyverektől és a haláltól, az eccerű polgár fél a menekülőtől, a hatalom meg fél a panelnépektől, és stimulálja őtet, belehajszolva a kifulladásig tartó delíres dervistáncba csak azért, hogy a főnök még egy csöppet királykodhasson.

egész elemHírlik, holnap indul a plakátkampány újabb fejezete, amelyre felfokozott várakozással tekintünk. Hogy mi van még Cipolla batyujában, mivel cukkolódik október elejéig, és mennyi pénzt kúr el még a közösből, bár ezt soha nem tudjuk meg. Ámde bizakodhat, hiszen készülnek felmérések, jelenleg pedig ott tartunk, könnyen lehet, hogy érvényes és eredményes lesz az úgynevezett kvótanépszavazás, amelynek amúgy értelme nincsen.

De ezt hiába pofázza akárki is, mert úgy tűnik, az emberek nagy hányada vevő a kormányzati kampányszarra, és készen áll nemzeti sorskérdésként tekinteni a migrációra, illetve a népszavazásra. Erre futja a rajongók horizontjából. A legtöbben a propaganda mindent elsöprő intenzitásának tudják be, hogy ilyen sokan lennének hajlandók szavazni, más okosok szerint viszont épp fordítva működik az egész.

Eszerint nem azért bevándorlás-ellenesek az emberek, mert mindent elborít a kormányzati kampánytrágya, hanem azért van kampány és népszavazás, mert ez egy bevált eszköz, a prolik pedig vevők rá. Tehát minél jobban retteg a magyar, annál inkább tolják a képébe a baromságot, mintegy négyzetre emelve a reszketést. Kit érdekel, hogy ezzel voltaképp lenézik a bázist, a cél szentesíti az eszközt, ugye.

Viszont ez az egész a mi friss, feudális társadalmunknak megfelelő középkori tempó. Boldogult úrfikoromban – tehát rohadt régen – ámulva lestem Paskai László bíboros elvtársat, aki arról értekezett, hogy a papneveldében az ő hitét tudományosan megalapozták. Ami kijelentés annyira nonszensz, hogy szólni róla nincs mit, viszont ez folyik most is. Nagy komoly valótlanságok – hogy lájtosak legyünk – cseperésznek, illetőleg zubognak a csapból is, hogy féjjé má, baszd meg! Megalapozzák tudományosan a rettegést.

félelemVannak, viszont, akik előretolt helyőrségek, és megágyaznak ennek az egész cirkusznak, mint pédául Bayer Ötös Számú Tagkönyv a dolgozataival. Most is kitalált egy méretes ökörséget, és azt irkálja az ő – és Orbán – felemelő nyomdaipari termékében, hogy éjszakánként titokban repülőjáratokon csempészik be a németek a Törökországban dekkoló menedékkérők tömegeit. Aztán fölszólítja híveit, hogy terjesszék is az igét. Mondjuk, erre éppen az égegyvilágon semmi szükség, a búk csurig van primitívségekkel, és az elvtársak osztják is ezerrel, mert ők ilyenek, ilyen eccerűek.

Most pedig, hogy elmeséltem az életemet, és egyben valamennyiünkét is, oldjuk föl a görcseinket, hiszen a félelemről, mint ősi ösztönről lehet másképpen, egészen gyönyörűségesen is értekezni, mint teszi azt a Mester (Füst Milán), és ezt csak azért, hogy a föntebbi őrületet oldjuk valamelyest, elemelve magunkat mintegy az egész trágyahalomtól, amelybe nyomkod bennünket az ocsmadék környezetünk, hogy már a szájunkig ér a sár. Viszont vegyünk még egy utolsó nagy levegőt, mielőtt végleg alámerül az egész ország a mocsokba, a Fidesz, a fiúk, és a hívők szintjére. Kirielejszon.

„Az ember tehát fél. És mitől? Mondani se kell, ezernyi minden fenyegeti őt. Ezért szeret este, mikor már az árnyaktól is riad, emberek közt lenni, zajban, mert effélét érez: – itt világosság van és zaj, az árnyak tehát eloszolnak, és ha ti nem féltek a veszedelmektől és haláltól, akkor nekem se kell talán. Ugyane félelem miatt tűz- és egyéb áldozatokkal békíti a veszélyek istenét, mondván: – ezt vedd el tőlem, ezt szívesen adom, bár nagy kincsem ez is, csak ne engem vegyél el, vagy azt, ami még drágább nekem. – Vagyis a még rettenetesebb sorscsapások ellen alkudozik, önként magára mért, de elviselhetőbb csapással.”
(Ez mind én voltam egykor)

Akinek ez sem elég, olvasson Kierkegaardot, aki a vallási stádiumáról értekezik „Félelem és reszketés” című dolgozatában, de ezt tényleg csak az ínyenceknek ajánlom. Egy valamit viszont feltétlenül garantálok: ha végignyálazod én nyájasom, nem mész el népszavazni. Van rá egy ezresem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!