Joghurt, jogrend

Azt soha el nem felejtem, amikor Göncz Árpáddal az első interjúmat készítettem. Annyira friss köztársasági elnök volt, hogy örökös mosolya akkor még megilletődöttséget takart, meg különben is ropogós szelek fújtak. De nem erről akarok beszélni igazán.

Marcona alakokkal volt körülvéve, és én ilyet addig csak filmekben láttam, mert az előtte való időkben Lázár Jánoshoz nem igazán lehetett hozzáférni, ugye. Megkérdeztem a köztársasági elnököt, mit tennének ezek az alakok, ha, mondjuk, a belső zsebembe nyúlnék hirtelen.

testorok_20100422195516Azt hiszem, lelőnének. – Ezt válaszolta, és hüledezésemet látva nem mosolygott már, hanem vigyorgott. De annyira új volt a világ, hogy találkozva vele megkérdezte, hogy mivel ő az öregebb, tegeződhetünk-e? Hát, mondom neki, egye rosseb, és ebben maradtunk.

Nem vittem magammal joghurtot a találkozóra, mint az a férfi, aki a minap Rogán Antalt kívánta megtisztelni a tejtermékkel, de, mint utóbb kiderült, kizárólag gazdasági megfontolásokból. Semmiféle terrorista szándék nem volt őbenne, hiszen nem migráncs, hanem igaz magyar hazafi.

Jó pályán mozgott, ha úgy vesszük, Orbán Viktor közelébe se jutott volna, ő ugyanis már rég meghúzta Aureliano Buendia ezredes bűvös körét, amelybe senki emberfia be nem léphetett. Ez Marqueznél csak három méter volt, a mi fiunknál az egész ország tartozik bele.

Tapasztalhatja ezt Büki úr is, aki már évek óta próbál legalább a miniszterelnök utcájába eljutni egy csöppet tüntetgetni, és nem sikerül neki. Legutóbb már azt mondta, hogy ő csak csöndesen álldogálna ott, még csak nem is suttogna, de ezt sem szabad.

Nem úgy, mint annak idején a Gyurcsányénál, ahol akkora palávert csaptak – nem a civilek, hanem jámbor Fidesz-es képviselők -, hogy Dobrev Klárának kellett kimenni rendet tenni. Igaz, Gyurcsánynak nem állt rendelkezésére egy TEK sem.

Őt még leköpni is szabadott, mint az 2013-ban történt a bíróság előtt, aztán senki le sem szarta magunk közt szólván, ellenben a joghurtos ember egy nap alatt megkapta a maga közmunka adagját a bíróságtól. Hiába, más idők járnak máma. Olyan félősek.

A hatalom néz mindig a háta mögé merénylőt keresve, ez a természete neki, és a reszketés egyre csak fokozódik. Demszkynek sem volt magánhadserege, csak pár fekete esernyős ember 2007. március idusán, meg is kapta a tojásadagját a plebs soraiból. Abból sem lett semmi.

ketfarku4Mert akkor liberális káosz ülte meg Budapestet meg az egész országot, most viszont rend van. Ezt Orbán Viktortól tudjuk, mert ő mondta, és ezúttal tényleg lehet valami a szavaiban. Van bizonyságom is reá.

A Kétfarkúak jámbor egy népség, mostanában leginkább föstögetnek. Csorba járdákat, padokat, ilyeneket, hogy örülhessen az a szürke szívünk. Viszont ezt sem szabad, épp tegnap indított eljárást ellenük a rendőrség, igaz, lakossági bejelentés alapján, de mégis.

Komoly, kézzel írt, névtelen telefon alapján, mert épp színesítettek egy gödröt a járda közepén. Ilyen országban élünk, és tudjuk, honnan jön a biztos narancsos pártválasztó. A függöny mögül, amint lesi az utcát. De remélem, a gyerekeknek még szabad ugrálóiskolát krétázni a flaszterre.

Ha nem, akkor azért szóljatok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!