Forrest Szijjártó és az Orbán-homokozó

Ez a világ már olyannyira veszélyes, hogy testőrök nélkül közlekedni benne maga az öngyilkosság. A legjobban ezt Orbán Viktor tudja, aki a népi bölcselet szerint még a budira is fogdmegek kíséretében jár, és legfőképpen Magyarországon, amely rettegést leginkább a március 15-én fölhúzott sorfal bizonyítja. Ezzel az akadállyal bizonyára azt akarták elkerülni, hogy akárha popsztár volna, a rajongók imádatukban föl ne falják őtet, holott rossebeket.

A diktátorok jól megszokott rettegése ez, amely – amint a történelem számos példája is alátámasztja – előbb vagy utóbb, de mindenképpen bekövetkezik. Pedig miniszterelnökünk nem Nagycsécsén és nem Tatárszentgyörgyön, se nem Tiszalökön él, ahol, mint tudjuk, „Csak a szél” sustorog. A mi első emberünk a Cinege utcában vacsorál legtöbbször, és azt záratja le hermetikusan már évek óta, a fene se tudja, milyen okból.

panemEz az ő saját bejáratú nyomorúsága, a miénk pedig az, hogy álságos hatalmi megfontolásokból ezt a lélekállapotot igyekszik rátelepíteni az általa uralt tájegységre, amelyet összefoglaló néven Magyarországnak neveznek. Ebbe a delírbe vonja be aztán játszóterül immár egész Európát kedvenc külügyminisztere által, aki ellenőrizhetetlen történettel rukkolt elő a minap, gondolván, hogy a kampányban ez jobban mutat majd, mint az óriásplakátok.

Szijjártó Péter azt rémuszbácsizza, hogy amikor – már minisztereként, de testőrök nélkül – Brüsszelben kocogva egy bevándorlók lakta környékre tévedt, az életéért kellett futnia. A részletekre persze, hogy nem tért ki, de arról beszélt, hogy ezután felértékelődött benne kormánya migrációs politikája. Hogy kormánya – amelynek maga is tagja – belpolitikájáról mit tart, az nem tudható, mert ilyen kimenetellel akár a nyóckerben is kóvályoghatott volna, ezért fölösleges Brüsszelig utazni. Itthon is lehet ő Forrest Gump, isteni szerencse, hogy a futsal segít megőrizni a kondiját.

Értjük mi ezt. A lélektan produktív nyugtalanságnak nevezi azt a taktikát, amikor az elmét mesterségesen stimulálva noszogatják nagyobb teljesítményre. A kollektív elme mi volnánk, a választópolgárok, teljesítményünk pedig az, hogy eszünket elhagyva, hajunkat lobogtatva iramlunk népszavazni, hogy képzavarosan mutassam be az elvárást. Viszont be kell látnom, hogy ennyire még Finkelstein se okos, csakis én, akinek még a „segébe is felye” van. Ezen a ponton ellenben óhatatlanul föl kell tennünk a kérdést, mi a rosseb ez?

delirium-copyHát, ganajság, érkezik a kiérlelt válasz, és el is mesélem, hogy mért. Szijjártó, amikor miniszterként a kormányáról beszél, tehát kívülállóként határoz meg olyat, amiben maga is benne van, ékes példáját mutatja a Russel paradoxonnak. Bertrand bácsi szerint ugyanis bebizonyítható, hogy egy olyan matematikai elméletben, melyben a hagyományos matematikai logika eszközeivel egy ellentmondást le lehet vezetni (tehát legalább egy tétel és annak tagadása is levezethető), minden levezethető tétel tagadása is levezethető, így az elmélet nem ér túl sokat. Azaz „bármi és egyúttal bárminek az ellenkezője is bizonyítható”.

Így megy ez Szijjártó kormánya és az Unió viszonylatában momentán. Néhány napja maga Orbán úr hajtotta el a jó francba az egész Európai Uniót a tusványosi óvodában, most pedig Gulyás Gergely, a másik üde színfolt védi azt a kommunisták ellen, akik közkeletűen rontanak rá a nemzetükre. Szerinte a baloldal mindent megtesz a népszavazás ellehetetlenítéséért, és továbbra sem adta fel bevándorláspárti álláspontját.

És akkor a mi saját bejáratú paradoxonunk: A baloldal bevándorláspárti és Európa-ellenes, a Fidesz ezzel szemben Európa-párti és bevándorlás-ellenes – mondta Gergelyünk, azzal érvelve, hogy aki ma kritikátlanul támogatja a bevándorlást, az valójában az európai együttműködés ellensége. Úgy fogalmazott: Európának meg kell őriznie kulturális önazonosság-tudatát, és biztosítani kell az elmúlt hónapokban „az éppen a migrációval együtt járó terrorcselekmények és terrorfenyegetettség miatt” megszűnt biztonságérzetet.

ozsonnaAz az érdekes azonban az egészben, hogy a mi drágalátos miniszterelnökünk az erdélyi lankákon a müncheni merénylőre hivatkozott, és bár ne tette volna. Ugyanis ez a merénylő – akire egyetlenünk utal -, többek között a magyar kormány által is terjesztett és legitimált muszlim- és idegenellenes ideológiák nyomán érezte igazolhatónak, hogy Németországban született, iráni származású „árjaként” felsőbbrendű, mint az a kilenc ember, akiket lelőtt.

Hát nem délibábos Hortobágy ez az egész elcseszett világ? Nem igazán, mint a föntiekből is kitetszik. Valamint az is, hogy Habony az életéért küzd. Olvasni lehetett ugyanis olyan fideszbelső értesüléseket, hogy a jó Árpádnak kifelé áll a rúdja a zsírosbödönből (ez a kép megint, Istenem), maradásának feltétele a népszavazás sikerre vitele. Szegény pedig azt tudta kitalálni, hogy ne a már leharcolt arcok tolják a pofánkba a hülyeséget, és ím, elő is bukkant Gulyás úr, aki más baromságokat már mondott, migráncsosat még nem. Figyelmesen várjuk hát az újabb szereplőket, hogy kik tűnnek még fel abban az Orbán-homokozóban, amely Magyarország volna. Immár köztársaság nélkül.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum