„Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk/ Mint azok, akik ide bezártak/ Őrület, őrület, de van benne rendszer/ És mi majd jók leszünk egymásnak/ Mi most ne törődjünk semmivel/ Csak hagyjuk, hogy a nevünket üvöltsék/ Gyere, bújj el velem a lépcső alá/ Na látod, egyforma köztünk a különbség… Kilincs, az nincs, de minek is lenne/ Ha egyszer gumiból vannak a falak?/ Amekkorát akarunk , akkora a cella/ És minden, ami nem kell, kívül marad.”
(Sziámi)
A rendőrök azt mondták Komáromy Gergelynek, a Riddim Colony nevű zenekar frontemberének, hogy vége van, begyógyszerezik, szétinjekciózzák, és hónapokra kivonják a forgalomból. Ő volt az, akit azt követően vittek be a pszichiátriára, hogy a városligeti tüntetésen felmászott a bontásra ítélt Közlekedési Múzeum kéményére, majd önként le is mászott onnan.
Valljuk meg, ez már egy új szint. Nem egyszerűen gumibottal tosszuk szét a kedves tüntető ábrázatát, még csak nem is bilincselés közben törjük el a vállát neki, miközben barátilag noszogatjuk. Sőt – hogy szolgáljunk a legendáriumnak is –, gumilövedékkel sem hatolunk a szemüregébe. Az ilyen avítt módszerek semmire sem jók, mert a delikvens tudata megmarad, sőt, ellenállási buzgalma netán meg is erősödik.
Viszont rendnek kell lenni. Hat éves programja ez már jámbor vezetőinknek, ami elérendő célt először a jóképű belügyminiszter hirdetett meg. Mint emlékezhetünk rá, két hetet adott erre magának, aztán semmire sem ment, éppen csak sms-ekig jutott, és még annak sem engedelmeskedtek a polgárok. Nem ültek át másik autóba, leszarták, magunk közt szólván még ezt az utasítást is, viszont az ilyen engedetlenség nem tartható, mert hová jutunk így, mely búbánatba?
A végén még reánk telepszik a káosz. Mindezt megelőzendő számos módszer létezik. Lehet élni óriásplakátokkal, meg lehet szállni, le lehet igázni a médiát, és onnan duruzsolni katatón módon a népeknek az egyedül idvezítő igazságot. Segítségül hívhatjuk a haveri egyházat, akinek méla szolgái a szószékről kukorékolják szavainkat, hogy egyszerűbb, istenfélő alattvalóink a Gyehenna tüzétől rettegve foglalják imába szent neveinket.
Mindezek taktikai elemek – ha már harc -, a stratégiai célok eléréséhöz, jelesül a népek teljes lebutításához az oktatási rendszert alakítjuk át. Szaladgáltatjuk és énekeltetjük a nebulókat, valamint hülye tankönyveket írunk nekik. Alsóbb szinteken, az óvodában pettyes labdák kíséretében képviselők látogatják rendszeresen a kis szarosokat, és migráncsnézőbe viszik őket a határra. Ráadásként megfélemlítjük a tanerőt, és egyéb cukiságok is alkalmasak ideánk eléréséhöz.
E küzdelem csak hosszú távon hoz eredményt, viszont most van helyzet kedves vezetőnk szerint. A kárhozatot hozó Európa maga a káosz az új doktrína alapján, ezzel szemben fatornyos hazánk a rend hona, annak képviselője és mintázata. És akkor, amikor mindezt a légbe eregette az ő szájából, elvetemült alakok mindenféle ligeteket védenek itt neki, ami annyit tesz, hogy zavar támadt az erőben, és ez tarthatatlan állapot.
Megmutatja, hogy hiába az immár hat éves küzdelem, mégsem sikerült teljesen kiirtani az értelmet az összes magyarokból. Mintegy kétmillióból azért igen, de mindig akadnak renitensek, mint itt is, és ilyen esetekben a zavart és undorító hatalom netán kemikáliákhoz fordul. Volt már ilyenre példa az időben, és lesz is még, végső megoldásként meg ott van a lobotómia, ha már einsatzgruppékat nem gründolhatnak, mert az momentán nem komilfó. Íme, a rendért való heroikus küzdelem ábrázata.
Ámde:
„És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó.”
(Na, ugyehogy, JA)
Vélemény, hozzászólás?