Notinmyname, a katzenjammer

Böszmék mindenhol vannak.

Az ébredés pedig másnap rohadt keserű tud lenni. Amikor zűrös, szeszgőzös éjszaka után a lump alak rakosgatja össze a kockákat, és arra jut, hogy a legjobb volna kimenekülni a világból. Így leledzenek valahogy most a britek, visítanak, vonyítanak, és arra jutottak, kár volt már az első pohárral is legurítani.

A brexitszavazás reggelén fölrobbant az internet, a csalódottak – akik csakis liberálbolsevikiek lehetnek – notinmyname (nemazénnevemben) és whathavewedone (mittettünk) hashtaggel adtak hangot kétségbeesettségüknek. Estére már háromszázezer fölé nőtt az aláírások száma, és percről percre gyarapszik. Tán már késő.

Mindez azért igen figyelemre méltó, mert a google tanúsága szerint, miután tökön szúrták magukat, akkor kezdték el nézegetni, hogy mi a rosseb az a Brexit, és a jelek szerint nagyon-nagyon meglepődtek. Akárha itthon volnánk és nem a szigeten, valamint rokkantak lennénk, akik Orbánra voksoltunk, és ő épp elveszi a nyugdíjunkat.

Így megy ez.

o-notinmyname-facebookÚgy tűnhet, mintha a britekkel foglalkoznék, holott magunkat siratom, és nem azért, ami lesz, hanem ami volt, s ami van pöfögő kisvasutak, stadionok árnyékában, feszülő kerítések mögött. Ez a brit szavazósdi kívülről mutatta meg nekünk, amiben immár hat éve élnünk adatik. Belül. Mert voltaképp ez történik velünk is.

Megállni, ha lehet, most kellene az intő példa nyomán, amikor egy ország hullik darabjaira, mert gondolattalan alattvalók bedőltek az ordas eszméknek. Odatették azt a rohadt ikszet, aztán elmentek tájékozódni, hogy miről is van éppen szó.

Aki pedig gondolkodni képes még kicsinyt a vérzivatarban, látja ám, hogy a kutyaszaros, avas szagú, böfögő polgártárs öntudatos-tudattalan óhaja nyomán – mert megmondták a tévébe benne – kattan a bilincs a kezén, de még a lábán is. Ez megy a Kárpátok alatt úgyszintén, terelgetnek minket egy elcseszett népszavazás felé csak azért, hogy maradjon a hatalom. Meg a konc.

Mert mint tegnap kiderült, ezek nem bírnak leállni. Kormányzó erőnk úgy működik, akárha valamely automata, amelybe fölül bedobják a masszát, legyen az bárminemű, alul meg migráncsok potyognak belőle. Verik a tamtamot, egészen addig, míg a britek sorsára nem vezetik ezt a szerencsétlen országot, és akkor az Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek.

Zűrös idők jönnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!