Piások, dologtalanok, annyit is érők

Most éppen ezek vagyunk fideszes olvasatban. Mesélek.

Van ez a garantált alapjövedelem nevű képződmény, amelyről viták folynak – vitakezdemények csíráznak -, sőt, valaki megkérdezte a népeket is, hogyan vélekednek felőle. A proletárok hetvenhat százaléka – valamely érthetetlen, de mindenképpen csökött, deviáns és bunkó módon – úgy képzeli, hogy ez jó dolog volna, el tudná viselni.

macskaEz a hetvenhat százalék, akárhogyan is méregetem, ütögetem és rázom, mint a rumbatököt, a rabszolgák kétharmada. Még csak nem is fideszes matekkal, amely osztás és szorzás az egyharmadból hozta ki a bűvös számot, de erről a csodáról már nagyon sokat meséltek mások, úgyhogy lépjünk is túl rajta. A garantált alapjövedelemről sok mindenkinek nagyon sok véleménye van. Kósa Kupakos Lajosnak is támadt egy víziója.

Nagyon hosszú – szinte végtelen – idők óta úgy szólalt meg a drága, hogy mondandója grammatikailag úgy-ahogy rendben volt, ellenben az összeszedettebb fogalmazás mégis csak megmutatta lelkének igen sötét bugyrait. Az alapjövedelem filozófiai hátteréről értekezve ezt találta mondani: „Ez abból a tőből fakad, hogy legyen ingyen a sör, a pálinka, legyen minden ingyen, és ne is kelljen dolgozni semmit se, sőt, még annál is kevesebbet”.

Ez a duma első ránézésre arról tanúskodik, hogy édes, jó Lajosom lelkében mennyire szereti, meg rajongásig tiszteli a népeket, akikért dolgozik, és akik egyszersmind a magas hivatalba juttatták őtet. Ennyire. Úgy általában a kollégái is így vannak ezzel. A Lázár névre hallgató úgy véli, akinek nincs semmije, az annyit is ér, Matolcsy mágus szerint pedig negyvenhétezerből kacagva meg lehet élni.

ingyensor4A milliárdjait most nagyvonalúan hagyjuk a picsába – bocs érzékeny lelkű olvasó, de én egy bunkó, ingyenélő piás vagyok, erre fussa -, de ezzel az axiómával válik teljessé a Szentháromság. Összefoglalom hát, mit gondolnak ezek rólunk. A magyar általában libsibolsi ganaj, panelproli, akinek negyvenhétezer éppen elég havonta, mert úgysincsen semmije, ezért egy szar alak, csak a pia köll neki, mert amúgy is rühell dolgozni.

Ez egy eléggé karcos összkép az amúgy keményen dolgozó kisemberről, akit meg éppen Rogán Betelepítő Antal véd meg. Mindebből kitetszik, amúgy azt sem tudják ezek, hogy mit delirálnak össze. Látnak egy mikrofont, és csak beleokádják, ami láztól reszkető agyukban vibrál. Innen nézve nem lehet véletlen az sem, hogy Kövér elvtárs oly igen élénken óvja őket mindenféle megszólalástól, mert aztán ez a végeredmény, nem épp semmi, ugye.

Ellenben ilyen megközelítésből, miszerint csak az ingyen pia mozgatja meg a magyarok fantáziáját, máris megvan a 2018-as befutó. Van a kétfarkúaknak ez a frappáns ígérete az örökéletről meg az ingyen sörről. Ezzel a programmal a jelek szerint garantált a kétharmad, és bár így volna. Mert bármenyire is csűröm és csavarom, a jelenlegi magyar politikai palettán egyedül ők képviselik azt, akikre minden ellenérzés nélkül lehet ikszet nyomni. Az összes többi avas szagú, lejárt szavatosságú, romlott étel csupán. Bármennyire csomagolják újra, akkor is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum