Rohadt jól ment tegnap is Mészáros Lőrincnek, pár milliárdot megint bezsebelt, de úgy vagyunk ezzel, hogy már a rossebet sem érdekli. Mindeközben avatott népek, már amennyire L. Simon, az alanyi költő annak nevezhető, arról ábrándolnak, hogy Orbánnal együtt a szentszar koronát is a várba kéne vinni, mert jó, ha azok ketten ott együtt vannak.
Ennyit csupán nagyjainkról, hogy mi foglalkoztatja őket momentán, és hogy is vannak, mint otthon Pistikám.
Még nincsen három éve, hogy meghalt az anyám. Soha nem felejtem azt a sikoly-szerű hangot, ahogyan a fürdő előtt elvágódott, és nem bírt felkelni. Aztán, ahogyan fölcibáltam, és a székre ültettem, az egyik lába már rövidebb volt.
Ahogyan a mentősök kijöttek, sokat mondóan néztek egymásra, hogy ühüm, ez az. Tudtam én, hogy combnyaktörés, és tudta mindenki is, ahogyan azt is, mit jelent ez, hogy megjelent a hóhér a fürdő előtt.
Három nap múlva szórták ki a kórházból a műtét után, valami fémekkel a csípejében, és küzdelmes heteink következtek. Etetés és annak végtermékei, mindezek az ágyneműn, és a reménykedések, hogy már sikerült kimennünk a két méterre lévő konyhára, ami örömös, és bizakodásra ad okot, holott lófaszt.
Mert egyre fátyolosabb lett a tekintete, mint akinek épp elmenőben van az esze. Ismertem én ezt már a nagyapámtól, az ő apjától, és ismertem a végét is, csak nem értettem a mi esetünket. Semmi sem indokolta ugyanis. Három hét múlva már nem mentünk a konyhába sem, járókerettel sem, sehogyan. Az ágyban etettem a joghurtjával, ez ízlett neki, és kiskutya tekintettel örült, ahogyan csorgott le az ajkain.
Egyik éjjel aztán huppanásra-zuhanásra lettem figyelmes, és ott ült a földön megint olyan tehetetlenül, mint egy zsák, és képtelenség volt fölcibálni, csak nézett maga elé.
Elvitték megint a mentősök. Két nap múlva halott volt. Akkor én éktelen ivásba fogtam napokon át, mert mit tehetne ilyenkor az ember, ha nem akar megzavarodni? Az imádságot felejtsük el!
Amikor a szesz köde után nekiláttam számot vetni az életemmel, megnézegettem a kórházi jelentést, amelyben a halál okaként szepszis volt föltüntetve, amely megette a veséjét. A kurva anyátok, a rohadt, kurva anyátok!
Ilyen szeretettel gondoltam a kórházra, mert tudvalévő, mit takar ez a szó. Hogy elbaszták nekem. És legfőképpen neki, persze. Ordítani, pörösködni lehetett volna, de már minek? Kint pihengetett az urnájában egészségügyünk dicsőségére.
Most meg ezt olvashatni:
„Két hete gyakorlatilag megtiltották a fertőzéseknek különösen kitett egyetemi klinikán a gumikesztyű használatát, kivéve a fekélyambulancián és a műtőben. Az orvosoktól a takarítókig mindenki nejlonkesztyűt használ, illetve a kórokozók terjedésétől tartó dolgozók elkezdték saját maguk megvenni a gumikesztyűket, dobozát 3-4 ezer forintért. Az intézkedés az orvosokra, ápolókra, takarítókra és egyéb szakdolgozókra is vonatkozik. Kivétel azonban a műtő és a fekélyambulancia, a maradék gumikesztyű-állományt az ottani munkatársak használhatják.”
A Semmelweis Egyetem bőrklinikájáról beszélünk. Készülhetnek a következő alanyok hát.
Mondom, köll az a szar korona a várba.
Mindeközben a vár tövében, a felmagasztosult Budapesten egy nyolcvannégy éves néni a saját lányának szemcseppjeire gyűjtvén nárciszokat árult a Kossuth téri metrókijáratnál, mert különben megvakul a gyermek. Lefoglalták neki, és elvitték a szemcseppet jelentő sárga szirmúakat.
Egyszerű történet ez is. Mészáros Lőrinc pedig újabb milliárdokkal lett gazdagabb azon a napon.
Vélemény, hozzászólás?