Nárcisz és gumikesztyű-állomány

Rohadt jól ment tegnap is Mészáros Lőrincnek, pár milliárdot megint bezsebelt, de úgy vagyunk ezzel, hogy már a rossebet sem érdekli. Mindeközben avatott népek, már amennyire L. Simon, az alanyi költő annak nevezhető, arról ábrándolnak, hogy Orbánnal együtt a szentszar koronát is a várba kéne vinni, mert jó, ha azok ketten ott együtt vannak.

Ennyit csupán nagyjainkról, hogy mi foglalkoztatja őket momentán, és hogy is vannak, mint otthon Pistikám.

Még nincsen három éve, hogy meghalt az anyám. Soha nem felejtem azt a sikoly-szerű hangot, ahogyan a fürdő előtt elvágódott, és nem bírt felkelni. Aztán, ahogyan fölcibáltam, és a székre ültettem, az egyik lába már rövidebb volt.

Ahogyan a mentősök kijöttek, sokat mondóan néztek egymásra, hogy ühüm, ez az. Tudtam én, hogy combnyaktörés, és tudta mindenki is, ahogyan azt is, mit jelent ez, hogy megjelent a hóhér a fürdő előtt.

Három nap múlva szórták ki a kórházból a műtét után, valami fémekkel a csípejében, és küzdelmes heteink következtek. Etetés és annak végtermékei, mindezek az ágyneműn, és a reménykedések, hogy már sikerült kimennünk a két méterre lévő konyhára, ami örömös, és bizakodásra ad okot, holott lófaszt.

viragMert egyre fátyolosabb lett a tekintete, mint akinek épp elmenőben van az esze. Ismertem én ezt már a nagyapámtól, az ő apjától, és ismertem a végét is, csak nem értettem a mi esetünket. Semmi sem indokolta ugyanis. Három hét múlva már nem mentünk a konyhába sem, járókerettel sem, sehogyan. Az ágyban etettem a joghurtjával, ez ízlett neki, és kiskutya tekintettel örült, ahogyan csorgott le az ajkain.

Egyik éjjel aztán huppanásra-zuhanásra lettem figyelmes, és ott ült a földön megint olyan tehetetlenül, mint egy zsák, és képtelenség volt fölcibálni, csak nézett maga elé.

Elvitték megint a mentősök. Két nap múlva halott volt. Akkor én éktelen ivásba fogtam napokon át, mert mit tehetne ilyenkor az ember, ha nem akar megzavarodni? Az imádságot felejtsük el!

Amikor a szesz köde után nekiláttam számot vetni az életemmel, megnézegettem a kórházi jelentést, amelyben a halál okaként szepszis volt föltüntetve, amely megette a veséjét. A kurva anyátok, a rohadt, kurva anyátok!

Ilyen szeretettel gondoltam a kórházra, mert tudvalévő, mit takar ez a szó. Hogy elbaszták nekem. És legfőképpen neki, persze. Ordítani, pörösködni lehetett volna, de már minek? Kint pihengetett az urnájában egészségügyünk dicsőségére.

Most meg ezt olvashatni:

„Két hete gyakorlatilag megtiltották a fertőzéseknek különösen kitett egyetemi klinikán a gumikesztyű használatát, kivéve a fekélyambulancián és a műtőben. Az orvosoktól a takarítókig mindenki nejlonkesztyűt használ, illetve a kórokozók terjedésétől tartó dolgozók elkezdték saját maguk megvenni a gumikesztyűket, dobozát 3-4 ezer forintért. Az intézkedés az orvosokra, ápolókra, takarítókra és egyéb szakdolgozókra is vonatkozik. Kivétel azonban a műtő és a fekélyambulancia, a maradék gumikesztyű-állományt az ottani munkatársak használhatják.”

A Semmelweis Egyetem bőrklinikájáról beszélünk. Készülhetnek a következő alanyok hát.

Mondom, köll az a szar korona a várba.

Mindeközben a vár tövében, a felmagasztosult Budapesten egy nyolcvannégy éves néni a saját lányának szemcseppjeire gyűjtvén nárciszokat árult a Kossuth téri metrókijáratnál, mert különben megvakul a gyermek. Lefoglalták neki, és elvitték a szemcseppet jelentő sárga szirmúakat.

Egyszerű történet ez is. Mészáros Lőrinc pedig újabb milliárdokkal lett gazdagabb azon a napon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum