Háromszáznegyvennyolc ember, meg a félmillió fészbúkos

Helyi fogantatású első osztályú láblabda csapatom minapi elképesztő bajnoki mérkőzését háromszáznegyvennyolc mindenre elszánt rajongó tekintette meg a helyszínen. A többiek széknek öltöztek. Olyanok ők, mint az a félmillió, aki örökös miniszterelnökünk fészbúk oldalát követik tűzön-vízen át.

Miattuk tart itt a magyar labdarúgás, és miattuk az ország. Az előzőeknek teljesen mindegy, mi történik a pályán, ők rajonganak, az utóbbi tömörülésnek – akik kiteszik az ország lakosságának fél százalékát mint kétharmad – meg az is jól van, ha épp a töküket vagdossa le a nagyméltóságú csorba bicskával, csak azért is szeretik őtet.

Hát persze, hogy rohad szét minden. Mindez azért jutott eszembe, mert Orbán saját bejáratú homokozója, amely a Századvág névre hallgat, arra a megállapításra jutott, hogy a magyar közoktatásból alsó hangon hiányzik százmilliárd forint. Ami elképesztő. Nem a hiány, hanem, hogy ez a tömörülés, amely szopja magába a közmilliárdokat, ilyen megállapításra vetemedett.

stadionNem vagyunk mi ehhez szokva tőlük. A prime minister sem, kíváncsian figyeljük a sorsukat, lehet, hogy felkeresi őket a tévékettő stábja szintén a búkon, hogy mondjanak magukra valami terhelő adatot, mint ahogyan most Juhász nyomába eredtek, mert a Habonynak nem tetszik a pofája.

Hihetetlen átváltozások mentek végbe a televíziózásban. A királyiról ne essék szó, ők sztálinista módon öntik ránk a ganajt, a Vajna-félére meg azért volt szükség – mint kitetszik -, hogy a kifinomultabb okádást valósítsa meg. Mint tette anno a Hírtévé, aki meg manapság tisztára úgy működik, mintha tényleg médium volna. Ki érti ezt?

Ez a századvéges megállapítás azért több okból is figyelemre méltó. Kitetszik belőle, hogy valami igazuk csak van a kockás ingeseknek és bandájuknak, ergo, még érdekes dolgok is lehetnek itt. Másrészt ez a százmilliárd fing magunk közt szólván, az csak egy Népstadion. Sajna nem tudok más mértékegységet használni, de azért gondoljuk meg, proletárok.

Viszont ez a kommunikáció – amely állítólag fideszes felségterület – ez nem igazán megy a fiúknak manapság. Hollik tiszteletes sajtótájékozott, ahol a Juhászt basztatta bőszen, s mit ád Isten, maga az alany is jelen volt, és visszaszólt. Hollik tiszteletes arra kérte, hogy a folyosón folytassanak eszmecserét, a mi Juhászunk viszont a mikrofonhoz lépett. Ott helyben hajtotta el.

Nincsenek ilyesmihez szokva ezek az emberek. Orbán meg pláne nem. Őt a Parlament folyosóján faggatta volna a kommunista 444 stábja a kuvaszról meg a palotáiról, őfensége azonban észre sem vette őket. Eliszkolt mellettük szó nélkül, és valami papírba feledkezett. Nem tanmenet volt az bizonyára, hanem a nagy stadion tervei. Ez ziher. Hát, így élünk Hunniában kedves naplóm.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!