Idus elé szamóca

A nemzet Szamócája, magunk közt szólván Eperjes művész úr professzor lett azon a helyen, ahol szintén Vidnyánszky a főnök, Kaposváron. A hozzá értők nem javasolták, Balog embertelen miniszter mégis megadta neki a címet, mert mér ne. Végül is, abban az országban, ahol Ráhel – akinek egyetlen előnyös tulajdonsága, hogy a jó édesapja örökös miniszterelnök és atyaúristen – is kap egyetemi katedrát, nincs ezen semmi csodálni való. Tessenek oszolni.

A kézilabdaedző is kapott egy saját használatú egyetemet, az „álamelnök” meg doktorit. Igaz, ezt el kellett venni tőle, mert büdös volt, és bántotta a zemberek nazálisát. Valahol ez a lakmusz, hogy hol tartunk éppen. És ott, ahol a tanár, aki azt mondja, hogy a kölkeknek nincs megtanítva a tanítani való – mert nem lehet a rendszer miatt – kijelenti, hogy akkor ő nem osztályozza őket, minden valószínűség szerint utcára fog kerülni, mert az államtitkár ezt szorgalmazza.

szamoca-leadMinálunk az államtitkároknak ezek szerint az a dolga, hogy munkakönyveket osztogassanak. Egyéb teendőjük nincs is, a lényegesebb dolgokat elvégzi helyettük atyjuk, aki nem a miniszter, nem a Balog, hanem maga Orbán, aki egyre furcsábban viselkedik, szinte párhuzamosan azzal, ahogyan nő a hasa. Más külsején nem élcelődünk, viszont ha permanensen hülyeségeket beszél, a gépezete meg ennek megfelelően cselekszik, csak szóvá tesszük írástudóként, hiszen ez a dolgunk: hatalmi ág vagyunk. Vagy nem.

Ordítani azért szabad. Főleg, mert a téboly érzékelhetően fokozódik. Nem csak a fellegvárban, hanem a hívek körében is. Van nekem egy hűséges olvasóm, aki mutatja, hogy kellően pofán basztam-e a rendszert. Rajta le lehet mérni. Amikor elsül a klaviatúrám, jön is a komment, olyan cizellált módon, hogy szemérmesebb olvasóim miatt nem idézném. Érzékeltetésül olyan fogalmak szerepelnek benne, mint geci, kurva, anyád, rohadt, szemét, picsa, takarodj, valamint hasonló köznyelvi betűsorok.

Nem foglalkozom vele, törlöm. Ekkor viszont fölháborodik, hogy nem hallgatom meg, és nem közlöm az enyémtől eltérő véleményt. Mindez egy ideig szórakoztató, egy idő után viszont rohadtul unalmas. Nem kavarodtam volna bele ebbe, ha nem így működne az egész ország. Az emberekre öntik a taknyot, s ha emiatt szót emelnek, mint ez történik majd holnap, akkor folyik a trágya a szájukból. Mint az szokásban van ilyen Bencsikeknél, akik meg kitüntetést kapnak. Kinek ez, kinek meg a katedra. Végül is, a rendszer hű magához. Ilyen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum