A szonta azibojnéni a tennap, hogylegyünk nagyonjok, asztán akkó hónap evisz minket a kameranézőbe. Apityu vihogot, hogynem iskell nagyonjonak leni, mermár hetek ota dalolunkmeg táncolunk, asztfogjuk ott csináni valami tálai bácsinakaki valami fidszesmeg navos vagymi, nemtudom. Aszonta a pityu, hogy muszálynekünk odamenni a zibojnéni csakdumál.
A kisböske meg azonizgút, hogylegyünk azé nagyonjok, hogy emehessünkmer ottan bisztos adnak valamisütit. Mindiga zételen jár azesze a böskének, nemértem, amikó migráncsnézőbe vótunk, akkóse attak ennise semmit, csak néznilehetet a kerittésen át. A böskemeg bisztossan megymer őmeg versetmond a tálai navbácsinak, nemhaggyák itthó azbisztos. Nem vótunkjók, asztán mégisjött abusz máma regge.
Nagycsöcsére vagyhovavitt minketabusz, ottan valami kukkerok vótak a kisböske szerintde, a pityu vihogot, hogyazok nemkukkerok, hanem valamikamerák, amika a teret figyelik. A böskese értette, énse, de éneküni köllötmeg táncóni, ahogyan gyakorótuk márhetek óta. A kisböske izgút nagyon, aligis tutta emondani a versét, a zibojnéninek köllött sugnineki mindig, de azé megvót. Énnekem táncóni köllött, a bácsik mega nénik csaklestek meg tapsótak.
Atálai bácsibeszét sokat, hogyjobban teljesitt, nemtuttam, mi teljesitt jobban, a bácsie vagymi, semmitse értettem. Asztán nénikis énekűtek, szépvót, rezgetnekik a hangjuk, a nézőnénik megabácsik csaklestek, csillogotta szemüknekik. Tapsótakis. Atálai bácsiasztán szallagot vagdosot, és örüttnagyon. Apityu mega kisböske iskapott a szalagbóegy darabot, nekemnem attak. Pedig szerettemvóna.
A kisböske meghüjütt teljessenmer vótpogácsa, de nekünk mennikelett innen a nagycsöcséről, hogyaz ebédre hazaérjünk azoviba. Deott nemlesz pogácsacsak valami főzelékbisztos, a kisböske majdnem elbőgtea magát. De vótneki szallagja. Asztmeg azibojnéni evette tölle abuszon, meg mindenkitő evette, hogyaza zovinak emlék, majdő eteszi. A kisböske hüpögöt, hogy sepogácsa, seszallag, megmég a mútkó homokotis tömteka szájába. Csakúgy fojtaka könnyei, de azibojnéni nem figyettrá. Csak szorongatta aszallagokat, és ojan furcsán csillogotta szemeneki.
Megisjöttünk a nagycsöcséről, a dadusnéni hosztais az ebédet, főzelékvót, persze, furcsavót a színeneki, a kisböske szipogot, deette, ezmindent fölfal, télleg kéneneki kökénythozni. A zibojnéni mesétt a dadusnéninek az ünnepségrő, hogymijen szépvót, meghogy a tálaibácsi mijenföss ember. Mutogatta nekia szallagokatis. Nemtudom, nemis érdekel, éntáncótam nekik, de eza főzelék ez nemtudommi, a mútkó apityu ijethányt. Nemköll, vára dömperemmegyek.
Vélemény, hozzászólás?