Buszon – Az élet értelme

Villányban dolgoztam a szőlőben reggel hattól este kilencig, kapáltunk, kötöztünk. Tudja, hogy Pesten van Villány utca? Jártam én ott. Biztos a szőlőről nevezték el. Mennyi szőlő! Ki telepíthette azt a sok szőlőt? Állami szőlészet és borászat, az volt, abban dolgoztam reggel hattól este kilencig.

Hmja. – Mordulok oda egyetértőn.

Ülünk a buszmegállóban ketten, az öregasszony meg én. Illetve nem is a megállóban, hanem attól tíz méterre. Ez fontos, mert a szájamban lafog a cigaretta, és az öt méter, ugye, hogy ne szekáljanak hivatalosságok vagy komoly névtelen feljelentők géppel írt levéllel, hogy ez meg a megállóban pöfög.

időSzemből jött ez az öregasszony, ilyen kerekes bevásárló micsodát húzott maga után a zebrán, alig is ért át a zöldön. Vánszorgott, bicegett, a guruló alkalmatossága drótokkal toldozott volt, szinte szétesett, mégis úgy tűnt, hogy ő tartja egyben ezt az apró embert. Húzták-vonták egymást, versenyt futottak az idővel. Már piros volt az a nyüves lámpa az utolsó métereken, az autófolyam indulni készült.

Utolsó erejével kimenekítette magát a kerekek alól, és beesett mellém a padra célfotóval. Szívtam a cigarettámat, úgy szólalt meg. Szokatlanul erős hangja van, sehogyan sem illik hozzá, nem lehet érteni, ez hogyan jön elő belőle. Ez a hang még hordozza a villányi szőlők idejét, karcosan. Nem múlik el egyszerre minden.

Hülye kalapban ül mellettem, sandítok oldalra. – Micsoda nyarak voltak azok. – Így folytatja, amikor beugrik, hogy én ezt már hallottam fél éve, és ugyanitt. Hát persze. A nyáron már elrepített egyszer Villányba, de jött a busz. Most van még vagy tíz percünk megfejteni az élet értelmét. Nem létezik olyan hatalom, ami megmenekítene tőle.

Nincs panasz a hangjában, mondja rendületlenül. Nem tudni, hogy az idő melyik szeletéről mesél épp, és nem hagyja abba. Választ nem vár, nem feszengek tehát. Mondja csak egyre. Bevillannak a képek, és kijönnek a száján. – H. doktor műtötte a térdem. Szalagszakadás, porcleválás. Nem kértem érzéstelenítést. – He? – Kérdezem tőle szószátyáran. – Csak az altatást. – Folytatja. – A hangszálamat is műtötték, meg a vakbelemet. Kivették, minek? – Így révedezik valahol messze.

ez2Hmja. – Válaszolok. Egyszerűen képtelen vagyok mondatokat formálni. De nem is akarok igazán, neki meg nem hiányzik. – Hűvös van. – Folytatja. – De ez semmi. Régen még voltak telek, meg hó. Most még hógolyózni se lehetett volna, ezen a télen hóembert se tudtam építeni. Mekkora havak voltak. – Így révedezik – Akkor télen nagyon hideg volt, nyáron meg forró meleg. Most már ez sincs. – Így summázza az életét. – Hmja. – Erősítem meg. Jól diskurálunk.

A tejiparban dolgoztam. – Jut eszébe hirtelen. – Kétezer literes kádakban volt a tej, húsz perc alatt megaludt. Mekkora kádak voltak! Odáig értek volna. – A húsz méteres zebra túloldalára mutat. – Hetente kellett fertőtleníteni forró gőzzel. Az ember odaült, megnyomta a pedált, és jött a gőz. – Hmja. – helyeselek.

A cipőgyárban is voltam. – Ugrik megint, és nem lehet tudni, hol jár éppen. Az ilyen öregasszonyok az urukról, a lányukról meg az unokájukról szoktak hangosan ábrándozni, ő nem. Valakije csak van, aki összedrótozta a bevásárló micsodáját, de az emberek kiestek az emlékei közül.

A cipőgyárban voltam a büfében is. – Ez jut eszébe. – Takarítottam négy órában munka után. Este főztem mindig, az embernek nem volt máskor ideje. – Hmja. – Így helyeselek örömmel, mert evezünk a vizeken. Valakinek csak főzött ez az asszony este munka után az operált lábával, hangszálával meg a vakbelével. Éppen érdekelni kezdene már, hogy van más réteg is benne, amikor jön az a rohadt busz, és itt marad bennem a befejezetlenség kínzóan. Intek a fejemmel, fölvánszorgunk.

Egycsapásra feledkezik meg rólam, amint lehuppan az ülésre egy hasonszőrű nő mellé. A busz szusszan egyet, és fölbúg a motor. Alig hallani, ahogyan megszólal a másik nő felé fordulva. – Villányban dolgoztam…

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum