Habonyárpi tudhat valamit, ha ő tanácsolta a cirkuszt. Esetleg a neve bír mágikus erővel, végül is, mindegy is, viszont a csoda megtörtént. Mondom. A sajtó rabszolgái az új hatalmasokkal találkozva, s belekábulva abba a kimondhatatlan gyönyörbe és kegybe, hogy a magyar Olümposz lakói szóba állnak velük, egyszerűen nem bírnak magukkal kimondhatatlan jódógukban, és kérdésre vetemednek.
Viszont alig is jutnak el addig a szavak megformálásában, hogy Hab…, a válaszolóra aláereszkedik a szentlélek, és megnémul, sőt, ha folytatják azzal, hogy …ony, még el is menekül, mint tette ezt az amúgy kupakolósan szószátyár Kósa nagyúr, és Kovács lovag is a napokban. Vagy legújabban a volt feleség, akivel pedig a Szépművészetiben volt hetedhétországra szóló, mint az ismeretes. A sajtó rabszolgái meg néznek szemre is, meg fejre is, hogy hová keveredtek a nagy magyar sivatagban.
Pedig nem történt semmi különös, csupán újjáéledt a szittya formátumú Kamalduli rend, amelynek tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, e célból magányosan, magukba fordulva éltek, és sem egymással, sem a külvilággal nem érintkeztek. Ha nem vigyázunk, ezek a fideszfiúk hamarosan fehér csuhában, borotvált fejtetővel és méteres szakállal közlekednek közöttünk.
Második Jóska, a renitens ugyan föloszlatta őket, de mint azt tudjuk dohos lapokból, ő nem számít, mert élénken baszott az ájtatosokra. Sajnos azonban egy óvatlan pillanatban, amikor elment az esze, és beszart magunk közt szólván a reá váró Nirvánától, a legendárium szerint tollának egyetlen vonásával visszavonta az összes normális rendeletét. Ekképp, bár osztrák volt a lelkem, mégis végérvényesen magyarrá vált.
Ennyi mese pedig elég is mára. Viszont ez a tempó, amelyet ott föntebb leföstöttem, igencsak érdekes. Hogy nem beszélünk, hanem eliszkolunk a tetthelyről, mint ezt a módit a kormányszóvivő, Kovács Zoltán bevezette a napokban. Ez az új divat valahogyan nem passzol az európai tempóhoz, de én vagyok a hülye, ha abban reménykedek, hogy ezek kulturáltan tudnak viselkedni. Olyat követelni, ami nincs, fölösleges.
Ezt a taktikát fejlesztette aztán tovább Erdősi úr, aki foglalkozására nézvést polgármester, és annak a harcos asszonynak a szerencsés ura, aki a minap versenyt futott a szocikkal, és mellbedobással győzött. Igaz, némi tarfejű segítséggel, de kicsire nem adunk. A herceghalmi képviselők – akiknek Erdősi úr az őrsvezetője – arra lettek volna kíváncsiak, hogyan is áll a polgármester hites asszonya a kopaszokkal.
Erdősi úr meg annyira kamalduli lett, hogy már el sem ment a szeánszra. Attól tartott egészen bizonyosan, hogy még bűnbe esne, és megszólalna. A buzgó kollégák számára intésként mondom: várjanak. Ezek a kamalduliak ugyanis a regula szerint december 28., és január 2. között beszélhettek, és ez lesz itt is a megoldás, csak türelem. Ez szavakat, sőt, tán mondatokat jelent esetünkben.
Viszont addig is volna egy javallatom az elégedetlenek számára. Jól látható, hogy habonyárpi nevének puszta említése milyen iszkolási reakciókat vált ki fideszes honfitársaink köreiben. Nincs más teendő tehát, mint körmenetet szervezni, transzparensekre, zászlókra az ibizai hős képmását pingálni, és körbehordozni az országban. Menekül majd az összes, amerre lát. Vagy nem. Viszont egy próbálkozást mindenképpen megér.
Vélemény, hozzászólás?