Csocsó

Egy tucat, a konditeremből – vagy máshonnan – éppen szabadult, frissen beretvált tarkójú honfitársunk a tegnapi tavaszi szellőben arra ébredt, elállja a választási iroda ajtaját, hogy a kommunisták ne tudjanak belépni elsőként, amikor a közmunkás-gondnok kitárja azokat. Mindez belefér ebbe a rohadt nagy demokráciába, amiben pancsikolunk – vélhették -, amikor főnökük – aki Kubatov Gábor névre hallgat, és a zöldsasok, valamint a fideszlisták első embere is egy személyben – fölkérte őket a kiszorítósdi névre hallgató új népi játék űzésére a mindennapos testnevelés szellemében.

ezazAz átfedést képek bizonyítják, viszont a fidesznek (sic!) meg persze, hogy semmi köze nincsen hozzá, ahogyan a saját székházuk védelméhez sem, a 2006-os szedjük fel a macskakövet és ugorgyunk című szintén elsőáldozós szabadidős tevékenységhez meg pláne nem. Különben is, nem a komcsikkal foglalkoztak ők, hanem emberbarátok, akárha úttörők, és mert Erdősi Lászlóné nyugdíjas igenmagyar asszony is oda látogatott épp. A még mindig csípős reggelen pedig nem volt tudható, hogy itt-ott, erre-arra nem rejtezik-e néhány megbúvó jégfolt a flaszteron, s má’ nehogy elcsússzon a matróna. Szóval neki segédkeztek a körülményes haladásban. A combnyaktörés csúnya egy dolog tud lenni.

Aztán most minden kockás inges nyüszög, és azt mondja, hogy juj! Magunk ezt nem tennénk, mindez csak a fidesztempó természetes folyománya ugyanis, olyan nagyon csodálkozni tehát nincs min. Erdősi Lászlónét magunk személyesen nem ismerjük, ellenben a fajtáját azt nagyon. Nem is oly rég polgári körökben itták a habos kakaót, és a földre szállt kezét csókolgatták, amikor elhaladt mellettük. S mivelhogy az ember hite az oly szent dolog, mint a kurvák élete, mindezzel szórakozni nem illő, hagyjuk hát szegény asszonyt. Megkapta a maga tizenöt perc hírnevét, minden rendben van, és még istenének is megadta, ami jár. Szerinte.

Viszont, hogy mi lesz itt? Semmi se lesz. Ellenzékünk teszi a dolgát, úgy, ahogyan eddig is, legalább olyan töketlenül. Aszondják, hogy feljelentést tesznek, parlamenti vizsgáló bizottságot alakítanak, miegyebek, mintha ennek az egésznek volna valami értelme, ami nincs. Ugyan már, királylány. Van nekünk, illetve a fidesznek van Poltja, Pintérje, van olyan rendőrsége, aki a vonatról lecibálja az embert, mert úgy véli, hamis valamilyen utazási papírja. Ilyen reggeleken meg sehol sincs, ellenben a Telekit úgy veszi körbe kockás inges ügyben, akár a Wermacht Sztálingrádot a dicső napokon.

S ha már Wermacht. Nem tudom megunni a párhuzamosságokat, amelyek a mai végtelenben találkoznak. Ezek a kopaszok tisztára SA. Most kondicionálódnak arra, hogy majd választások idején az urnák tövében is noszogassák a polgárt, de ne legyen igazam. Hagyjuk is a rosszízű riogatást. Figyelő szemünket vessük picinyt ezekre a tar hazafiakra, akiknek a tekintetéből egyenesen sugárzik a misztikus értelem. Hol is teremnek ők, és honnan jön majd az utánpótlás, amikor az első generáció nyugalomba vonul, és az unokáknak meséli a családi tűzhely körül hajdanvolt idők hőstetteit. Egyenesen az iskolapadból érkezik majd az újabb sereg.

Úgy tűnik, mintha ez a KLIK bántott volna engemet, és emiatt megorroltam volna, ezért basztatom őket mostanság minduntalan, pedig dehogy. Csak úgy sűrűsödnek a dolgok. Persze folyományok ők is csak, viszont ennyire baromnak mégse kellene lenni. Jó, tudom én, hogy az az ukáz, hogy a magyar iskola kiskatonákat neveljen, ilyen új kopaszokat, akik írni-olvasni ugyan nem, szaladgálni, felnőttként meg bődülni viszont tudnak nagyon ütemes tapsra. Ellenben most, amikor amúgy is dörög az ég, nem kéne látványos öngólokat lőni, és mégis megy nekik. Félmilliárd forintért szerzett be ez a KLIK sportszereket a nebulóknak. Csocsót meg ördögbotot.

hármasA csocsó, az érthető. Ha már sorkatonaság nincsen, mert a libsibolsik megszüntették a nemes intézményt, akkor annak szellemét hozzuk előrébb. A körítés, az már adott az iskolában, futkározás atlétában a folyosón, dalolás, tábori mise is lesz valahogy, viszont csocsó nélkül ilyen helyeken élet nincsen. A csocsó a kaszárnya nélkülözhetetlen kelléke, lehet pörgetni bávatag tekintettel két szolgálat közt. Ilyen emlékei lehetnek a KLIK-ben parkoló elvtársaknak a bakakorból, s úgy vélik, a magyar iskolának óhatatlanul csocsóra van szüksége, hogy a rá mért, kopasz-utánképző szerepét hiánytalanul betölthesse, s mint kitetszik, ezen is van az igyekezete.

Viszont az ördögbot. Te sem tudod olvasóm drága, hogy ez meg mi a szar, ugye? Segítek. Így reklámozza a csodát egy erre szakosodott oldal: „Az ördögbot kiváló zsonglőr játék fiatalok és idősebbek számára egyaránt, hiszen azon kívül, hogy szórakoztató, látványos; fejleszti a kézügyességet és a koncentrálóképességet. Akár többen is lehet játszani hasonlóan a tollaslabdához: háló felett dobálva egymásnak. Rengeteg trükköt sajátíthatsz el vele, amellyel elkápráztathatod barátaidat.” Világos, hogy úgy kell ez, mint egy falat madárlátta. ’Vásájjunk! És ’vásátak, így megy ez. Messzire mentem a választási irodától? Egyáltalán nem. Képzik a tarfejű utánpótlást, és nem veszik észre, hogy mért visít a magyar tanerő. Ezért, testvéreim a NER-ben. Ezért. És mindenki annyit ért meg belőle, amennyit akar.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!