Huszonegy gramm lélek

Bolondériás tudósok kiszámolták, hogy huszonegy gramm volna a súlya ennek a sokat hivatkozott dolognak bennünk. A lelkünknek, ugye. Megmértek egy hullát, amikor még élt, aztán utána is, és ennyi különbséget találtak. Innen vették a cáfolhatatlan igazságot.

De mindez kutyafasza. Ezerhétszáz kalóriában látja ugyanis a fidesz (nem tudom kisebb betűvel írni) azt az élelem-mennyiséget, amely a huszonegy grammos lelket a testben tartja naponta. Hogy ennyitől nem hal éhen a delikvens, akitől szavazatot remélnek. Ebben a kontextusban számolták ki a létezés minimumát azt mondva, hogy aki ezerhétszázat bevisz, az már faszán haligalizik.

Mindebből kitetszik, hogy nem voltak ők Faludy György, aki, amikor Recsken welnesszezett, a legkisebb morzsáig kiszámolta, hány kalóriát adnak neki az őt lassacskán kivégezni kívánók. És mégis túlélte, mert borsófőzeléket rakott a csizmájába. Ha ismerni akarod a Story-t, akkor olvass.

d2Igaz, lehet, már nem is érdekes igazán, hiszen a főszerkesztő asszony a tévékettő hír anyanője lett, növelendő a nívót, ami amúgy az egekben volt közkeletűleg. Ám nagy az igazság, hogy mindig van lejjebb. Ezt fogjuk most nézni tágra nyílt szemekkel, miközben a termelési riportok ömlenek majd a dobozból.

Mondhatnánk, hogy rossz a kedvem, ez azonban így nem igaz. Egészen elképesztően szar kedvem van, ha ezen a homokos, vizes síkon szertenézek. Mindjárt indulok a boltba, és azon tanakodok, ha megveszem a két csigát a kakaósból, meg a tejet hozzá, akkor ide, s tova kimerítem a nekem rendelt ezerhétszáz kalóriát.

Hosszú távon ez ugye nem megy, hiába delejezi ezt ártunk és ormányunk. Ők pedig olyannyira jól végzik a dolgukat, hogy még a liftekre is ügyelni óhajtanak. És most nem szórakozok. Nagy nemzeti kebelezésükben már rendeletet alkottak a liftellenőrzések államosításáról is, ami, valljuk be, kuncogtató egy valami.

„A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat. Én azonban, ha elgondolom, hogy négy helyett nyolcfelé is szaggathatott volna a prépost, helyzetemmel, még ha nem is valami rózsás, mégiscsak elégedett vagyok.”

Ezt a föntebbi igazságot Örkény mondta nekünk, aki, ha élne manapság, fölkopna az álla. Az abszurd ugyanis, amely benne leledzett, kiköltözött már a valóságba, abban éldegélünk a huszonegy grammos lelkünkkel, ami van nekünk. Ezt akarják lerabolni képzett vadászok, akiknek fogalmuk sincs arról a szabadságról, amit a nevetés ad. Kierkegaard is csak ezt kérte az istenektől, és milyen jól járt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!