Orbán diabolikus játszmája – csak szólok

Na, jó, ezúttal megengedő leszek, és nem fasisztázom le csípőből egyetlenünket, pedig mennyire, hogy megtehetném. Azt viszont senki emberfia nem veri ki a fejemből már sohasem, hogy hatalomépítése és koncentrálása, az ellenzék le-, oder bedarálása olyannyira hajaz az A. H. névre hallgató elsőáldozóéhoz, akárha tükör előtt folynának a történések röpke hetven-nyolcvan év eltolódással, csupán némi térbeli ugrással, amelyet bízvást nevezhetünk csodának, de diabolikus szublimációnak mindenképp.

Ide, helybe materializálódott nekünk valami időkapun át, teleportálódott úgymond a szépemlékű piktor, efelől csöppnyi kétségünk sincs immár. Persze ez nem most kezdődött, hanem a hajdanvolt cseresznyés József idején, aki akkoriban a Torgyán nevet nyerte el a keresztségben, és akkora maflást kapott szegény, hogy örökre benne rekedt csodaházának liftjében. Már csak elcseszett műsorokba jár celebkedni, és még ő járt jól, pedig a mezőgazdaság és immár a földek is oda. Viszont a szerepét böcsülettel eljátszotta, hatalomhoz segítette ezt a nyamvadtat.

arcÁm a tegnappal új szintre emelkedett az egész démoni játék. Azon csodálkozom csupán tágra nyílt szemekkel, hogy ezt rajtam kívül senki nem veszi észre, és nem visít vett malac módján. Pedig most már tényleg itt lenne az ideje. Van nekünk, illetve Orbánnak ez a terrorveszély vagy mi a rosseb, tök mindegy, hogy is nevezzük, amely játékszer folyamatos lebegtetése, mint az teljesen bizonyos immár, csak arra jó, hogy bevezethesse a rendeleti kormányzást – a tükör kacsint -, és tegnapi Kossuth-béli miséjében már rejtetten el is prédikálta, hogy mért.

Levezetem iskolás módon, és még csak kréta sem kell hozzá, ami meg úgyse nincs. Azt fuvolázta ez a patás, hogy terrorveszély van, amelyet a migráncsok jelentenek. Ennek kezeléséhez szükség van az Alkotmány, ergo alaptörvény módosításra, amely lehetővé tenné számára az önkényuralmat, amikor azt csinál, amit csak nem szégyell, rendeletileg kormányoz tehát. Még továbbá azt is mondta, hogy a baloldal, illetve az ellenzék migráncspárti. Innen már csak egy lépés, amit most még nem mondott ki, de ez is meglesz: baloldal egyenlő migráncsok. Hogy egyértelmű legyen, még egyszer: szükségállapot – terror=migráncs=baloldal (lévén, hogy egy rohadt menekült nincs ebben az elcseszett országban). Ennél világosabban nem tudom már gyerekek, ne hangoskodjatok!

Innentől jogában áll majd minden, amiről csak álmodik. Nem csak a netet kapcsolja le és a benzint adja jegyre, ami miatt hörög itt mindenki, hogy juj, hanem azt is mondhatja, hogy a DK-t betiltja – mondjuk -, mert dédelgeti a migráncsot, a Gyurcsányt meg kitelepíti. Nem ragozom, csak fölpingáltam, merre is ügetünk mi kies hazánkban. Torkunkon a kés, és már nyiszatolódik. Elsőszülött fia ennek az embernek nem a Gáspár, hanem a Jobbik, aki viszont már hajlik az alkura, megszavazná az egészet. De ők sem tudják, mit cselekszenek, Vonából könnyen lehet Röhm. A szívem ugyan nem sajogna érte, viszont ha így lesz, mutatja nekünk majd, hogy a pokol hányadik bugyrában járunk éppen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum