Jájj, homeless lesz a Viktor

Itt a vagyonbevallások évadja, s hogy nincsen Isten, azt önmagában jelesen példázza, hogy ilyentájt nem nyílik meg a mennybolt. Nem nyitok vitát, Pelikán! Hogy mindezen ilyen szerencsésen túljutottunk, nézzük a sürejét!

Imhol egy miniszterelnök.

Mint az tudvalévő, a nép egyszerű gyermeke ő, ki csak neki él, érette, s általa. Lessünk be a dolgozószobába, ahol az asztali lámpa fényének ívében ül Ő. Ír, dolgozik. Ez a kép örök, nekünk – akik immár megettük penészes kenyerünk legjavát – ez villan be az olvasó könyvünkből lenines kiadásban.

Homeless-2_13-e1276201873358Ez a jótét lélek, aki népes családja eltartásának gondját viseli még egész nemzete felemelkedése mellett, azon görnyed napra-nap, hogy neked jobb legyen háládatlan magyar, aki képtelen vagy megböcsülni őt. Lelked rajta! Ami keveset keres, azt számos gyermeke javára adja.

Ha nem jut mindenre, akkor madárlátta eleséget visz a krisnásoktól, vagy, ha nem, hát kisnyúl. Nincsen neki pénze szegénynek semmi se, autója se sincsen. A TEK-et köll kérnie – ha már úgyis ott vannak az utcájában -, hogy ugyan, vigyék már el a dógozóba, hogy megkereshesse a napi betevőt.

Lakása se nincsen neki, csak egy fél. Ha az Anikó néni egyszer végleg berág rá, mert hóttkokin esik haza a sok kisüstitől, amit azzal a drága vejével szopogatott, mert annak fussa, mer az a saját lábán áll, aztán utcára teszi szegényt, akkor baj lesz. Nagy baj.

Kénytelen lesz fölköltözni a Budavárába még félkész állapotban a nyirkos falak közé, hogy ott folytassa állhatatos munkáját, amelynek soha nem lesz vége. Ott írhat majd, mert mint nagy elődje, A.H., a föstő, ő is könyvkiadásból szerez valami mellékest, hogy meglegyen úgy-ahogy.

Féltő szívünk azonban remegve dobban. Vajh, mi sors jut néki, ha már nem bírja a magas hivatalt, dolgos ujjaiba görcs áll, és le kell tennie a lantot, hogy nyugodjék? Ne tudjátok azt a borzalmat emberek! Az utcára kerül ő népünk szégyenére, az lesz.

Aztán itt a szerző érzékeny ujjai alámerültek az éjjeli edénybe. És fölriadt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!