Egy óvodás naplója V. – Apityu etet

A szonta azibojnéni a tennap, hogylegyünk nagyonjok, mert külömben lekötöz. Nemértetem énaz egészet. Nemis nekünk monta, a dadusnak sutogta és vihogot. Apityu se halotta, csakisén.

Lehethogy azé gondojja eszt az ibojnéni, mer a mútkor apityu homokot tömöt a kisböske szájába, hogy fogjabe, vagymer mámegin éhes vót. Nem tom. A kisböske mindégéhes, a fenese tudja, otthol mi van vele, hogy nemkap enni. Vagy miis. Homok azvanitt, hamáréhes. A zibojnéni meg telefonát, nemlátta.

Hóember-kar-eladóLeszették a karácsonyfát a fojosón. Ojan üres most. A kisböske anyukája bejöt a zoviba, hogy mér tömött homokot apityu a kisböskébe. Asztán valahogy megeggyeztek, nem lettbaj.

A bajaz, hogy messze vanméga husvét. Nemjön megin képviselőbácsi, nem hoz labdátnekünk, amit mikulásko hozott azki durrant. Apityu durantota el, amikor a kisböskének a szájába tömtea homokot, akkó valahogy, demindegy is. Meg migráncsokse vannakmá. Azokatse lehet nézni.

A tennap hóis esett. Amikó kisböske meglátta, ugy visítot, mint amalac atévébe, amikó azorbánbácsi kóbászt csinát belölle. Apityu hóemberet akart csináni, de nemvót eléga hó. A zibojnéni figyett rája, hogy netömjön homokot a kisböskébe. Mindenki gyerekek szaladgáltak, hogymi ajó nekik, nem tom. Meg kell találni adömperemet.

Asztán megyek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum