Ihaj Dubaj

Magyarok szerte a világban magyarkodnak. Úgy általában Szmena típusú fényképező aparátot hordanak a nyakukban súlyos bőrszíjakon, és dokumentálnak. Tevékenységük nyomán megtudhatjuk, hogy aHabony már megint és ismét nem bír magával, és a nem létező bevételeit éppen nem Ibizán fordítja guvadt szemeinek turbózására, hanem melegebb vidékre vágyik. Dubaiba indul hát, ahol őt szolga várja a reptéren táblával a nyakában.

MulatósViszont olyan, hogy Habony nincsen is. Ezt attól a főnökétől tudjuk, aki mellett párszor leszmenázták. Elképesztő dolgokra képes a technika manapság, Gucciit rak a nem létező kezébe, amellyel demonstrálók közt flangál, miközben nagyon is valós főnöke a tüntetők csokiját tömi magába a melegben. Abban az évben, amikor ez megtörtént, negyven ember fagyott meg dalolva, pedig hideg sem volt. Ezek szemét libernyákok voltak, és azért vacogták át magukat a fénybe, hogy rossz színben tüntessék fel az országot.

Ez nagyon jól sikerült, olyan hírünk van már, hogy ihaj. A norvégok, akik – mint azt tudjuk – csak szórakoznak velünk, párszáz migráncsot küldenének vissza mihozzánk, de félnek. Attól, hogy a menekülőknek itt baja esnék a keresztényi értékek és kultúra védelmezése közepette. A norvégok gondolkoznak tehát, amely föladatot Rétvári államtitkár sehogyan sem tud megoldani, és ezt rendszeresen be is vallja minekünk, nem szégyelli. Legutóbb épp az 1,6 százalékos nyugdíjemelést fideszezte meg.

Ez a tevékenység azt takarja, hogy a tényeket mintegy elemeli a valóságtól – ilyen apróságok őtet és a haverjait nem érdeklik – és mondja. Most épp azt, hogy ez az emelés évi huszonnégyezret jelent a magyar tyúkláb-zabáló korosztálynak, aki ezzel a jótettel egyenesen a tizenharmadik havi nyugdíjat kapta vissza, amit azeemúútnyóóc tépett ki a Mária néni karjai közül. S mivelhogy mindezt nem cserkész egyenruhában abszolválta, minden jel szerint komolyan is gondolja.

Vagy nem, ez nem tudható bizonyosan. Egyáltalán semmi sem biztos ártunk és ormányunk tetteivel és szavaival kapcsolatban. Jó, egy dolog igen, hogy erre-arra kerül azért. Most valami okból nem Erdély, hanem Szerbia lett a kedvezményezett, ötven milliárd ment a testvéri pártnak, Mészáros gázszerelő meg ott vesz épp futball csapatot. Kétmillió euró előleget már le is tett, hát jó, hogy pár közbeszerzéssel meg köll támogatni a jótét lelket, és ebben nincs is hiba.

ihajViszont a mi Lajosunk, a Simicska szopik keményen. Lófaszt kap, nem közpénzeket, ráadásul az oszlopait is döntögetik neki. Igaz, azonmód vissza is rakatja őket. A kormány ebbe nem szól bele, csak az árvizi és hófúvási hős – aki most tanácsokat osztogat születőben lévő királyunknak – vizionál karhatalmat az utcákra, mert az oszlopok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Ezt mondja, és nem ül át másik autóba, pedig már megint esik az a kurva hó, öt centi is, és megborult az ország.

Magunk – libernyák gecik – érdeklődve figyeljük ezt a meccset a fideszfiúk és megtagadott atyjuk közt. Várjuk már, hogy mikor lőnek egymásra, és ebben a felfokozott állapotban nagyon sokan alapvető hibába esnek. Simicska lassan már Robin Hood lesz a szemükben, és feledik, hogy egy éve még ő szipolyozta az ország csöcsét oly hathatósan, mint most a Lőrinc, csak legecizte magát, és így járt. Viszont annyi szerzésben volt már része addig, hogy nem szorul rá az 1,6-os emelésre. Szarik az egészre a jelek szerint, épp most szmenázták le őt is, na, hol? Hát Dubaiban. Csak még mielőtt gyűjteni kezdenénk neki, mint Isaurának. Ihaj Dubaj, és még csak január ötödike van, Istenem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!