Kampec dolores XX. – Az újévi beszéd

A rendőrök karácsonyi hangulatban lehettek, mert nem sokat szórakoztak Bélával, miután kimenekítették az éjféli mise poklából. Megvárták, amíg fölzaklatott elméje kisimul, a hülye kalapok démonai elhagyják, és csak azután nyomták kezébe a határozatot, amely harmincezres büntetésről szólt közbotrány okozása miatt.

Aztán nemes egyszerűséggel kihajították az utcára, és Béla ott állt megyéjének székhelyén, ahol az idők kezdetekor járt utoljára, amikor hirtelen felindulásból pláza-nézőbe indult.

Ilyen hirtelen elhatározások keverték bajba mindig, ahogyan az emlékezetes meccsnézés is ezt igazolta, és most is így járt. Valahogyan haza kellett volna jutnia, de ez nem mutatkozott egyszerű feladatnak karácsony első napján, amikor az egész világ gyantaszagú álmokat látott még kora reggel. De ami a legnagyobb bajnak ígérkezett, kocsma sem volt nyitva sehol, hogy enyhíthesse súlyos másnaposságát.

Be kellett látnia, hogy a kisded, akinek elrontotta a 2015-ik születésnapi buliját, korántsem olyan irgalmas, mint azt a bádogbános szerette volna hazudni, hanem bosszúálló egy alak, aki nem kegyelmez az ellene vétkezőknek, pedig mennyit kérik rá még a duplagyűrűsök is, akik igazán bűntelennek tűnnek.

katzenjammerIlyen felismerések mellett vonszolta magát nehezen a buszpályaudvarra azt remélve, hogy talán ezen a kietlen napon is lesz egy járat, amivel elindulhat vissza, a biztonságot hazudó poros faluba. Szerencséje volt, csak két órát kellett várnia, és ez az idő elég volt arra, hogy forgathassa a kezébe nyomott határozatot a harmincezerről.

Tudta, hogy nem fizeti be. Ha lenne pénze, akkor sem, de momentán annyija volt csak, hogy sajátos életvitelét a kocsma és az otthoni szendergés között valahogyan kihúzza januárig. – Legyen tehát közmunka. – Ezt mormolta magában a koszos váróteremben, és agya úgy működött, mint gyerekkorában. Ha valamit nagyon kívánt, akkor odaképzelte magának, és már meg is volt.

Ezt a templom és az ivó közt elterülő szakrális térben történő kapirgálást ugyan nem óhajtotta, de tudta, hogy elkerülhetetlenül bekövetkezik. Így vált valósággá egyből, és már látta is magát sárga mellényben a nem is oly távoli jövőben. Ebbe annyira belemerült, hogy majdnem lekéste a buszt.

Nagy rohanás után aztán elérte. A szokatlan élénk mozgástól meg a katzenjammertől azonban annyira felfordult a gyomra, hogy az egész utazást abbéli igyekezetben töltötte, hogy ne okádja tele a koszos padlót, amelynek ugyan mindegy lett volna, neki azonban csöppet sem hiányzott, hogy emiatt dili támadjon. Igaz, csak egyedül ült a járgányon, de a sofőr arcán látszott, hogy ellenségnek tartja őt, aki miatt ott kellett hagyni a bejglijét.

Jó volt hát leszállni végül, és az első útja persze, hogy az ivóba vezetett, hogy gyógyíthassa magát. A fröccsök ura túláradó örömmel üdvözölte a sárkány barlangjából hazatért barátját, s amikor az mutatta neki a még mindig a kezében szorongatott határozatot, csak legyintett. Főleg akkor lett igazán elégedett, amikor megtudta, hogy ennek fejében Béla az ajtaja előtt fog kapirgálni hosszú időkig. Ez valahogyan boldoggá tette őt. Az élet így huppant vissza a megszokott kerékvágásba, és az idő is fölvette konok ritmusát.

Ebben az ismert ütemben peregtek a napok. Amikor elmúlt a karácsony, Béla lerendezte a büntetés ügyét, megegyezett, hogy kapirgálásra váltja a szenteste démonát. Huszonegy napot kapott, január közepén kellett jelentkeznie a purgatóriumban, hogy megtisztulhasson, és bűntelenül állhasson újra a világban.

Így hát minden rendben volt, már csak a szilvesztert kellett megúszni valahogyan, amelyet – mint oly sok ideje már – a kocsmában tervezett abszolválni. Így is lett persze, úgy zajlott minden, mint évek óta már. A fröccsök ura földíszítette az ivót, várta a megalázottakat és megszomorítottakat, akik ugyanannyian voltak most is, mint egy hete, karácsonykor, most azonban nem szégyellték nyomorukat, mert a szilvesztert olyan férfias ünnepnek tartották.

A hülyék. – Ezt már Béla tette hozzá magában, ahogyan végignézett a társaságon, akik kötelező jelleggel voltak boldogok, azt sem tudták, mit ünnepelnek, a vesztüket például.

szeretet-600x400Hősünk tudata mélyén megkereste hajdani olvasmányát Camus-től, azt a szerencsétlen Sziszüfoszt, akinek a nevében a francia a hiábavalóságról értekezett, és ettől oly módon emelkedett el az este hangulatától, hogy elhatározta, az éjfélig hátralévő röpke időt elmélkedéssel tölti. Egyébként is ez tűnt az egyetlen értelmes elfoglaltságnak. Az időről gondolkodott, porszem voltáról, ilyenekről. A Natgeón szerzett összes kozmológiai ismeretét összekaparta a négymilliárd éves földgolyóról, a Nap majdani kihunytáról, a nagy reccsről, csillagokról meg göncölökről.

S miután így magába feledkezve el is jött az éjfél, sőt, még csak hóttkoki sem volt, mint más alkalmakkal, és most is körötte oly sokan, jóindulatú aláereszkedéssel hallgatta a himnuszt a dobozból, és ezt a kegyelmi állapotot még az őt körülvevő részegek óbégatása sem zavarta meg.

Annak ellenére sem, hogy ugyanaz volt ez, mint az éjféli misén a duplagyűrűsök visítása. Ők az Istenben, ezek itt a magyar földben találták meg elhülyülésük zálogát, így minden esély megvolt arra, hogy Béla megint elveszítse az önkontrollját, de valahogyan kikecmergett ebből a gödörből.

Tudata akkor roskadt össze visszavonhatatlanul, amikor elnök úr ott a dobozban szólásra emelkedett. Így kezdte az igét: „Békés új évet, nagyvilág, nyugodt új évet, Európa, sikeres új évet, Magyarország, boldog új évet, magyarok!„ Béla fölvisított. Ránéztek az ünneplők, de nem foglalkoztak vele, csak a fröccsök ura látta, hogy megint közelít a baj.

Ahogyan a viaszfejű alak a tévében szeretetről meg vezérlő elvekről hadovált, úgy vált egyre vörösebbé hősünk feje, de a kocsmáros tudta a gyógymódot. Valahogyan ki kell menekítenie a valóságból, s míg a sokaság elégedetten hümmögött, hogy jól mondja, és mint a hétfejű sárkány, egyként böfögött boldogan, a fröccsök ura fogta a vodkás üveget, és odavitte a barátjának.

Béla azonban megbabonázva bámulta a dobozt benne az újévi dumával, ajkai szó nélkül mozogtak. – Legalább ez nem szaladgál a kamera előtt. Igyál! – Így csitította a fröccsök ura. – Nem szaladgál. – Ismételte katatón módon emberünk, és akkorát slukkolt az üvegből, hogy a fele eltűnt. A fröccsök ura várt. Kétféle kimenetelt ismert: haverja vagy ordítani kezd, mint egy hete a misén, vagy elsírja magát.

beszédÍgy szokott reagálni a világ ostobaságára, a levitációt a kocsmáros egyszeri és megismételhetetlen alkalomnak vélte. A nem is tudható már minek az elnöke keretbe foglalta a hülyeséget, és megint elmondta a refrént: „Békés új évet, nagyvilág, nyugodt új évet, Európa, sikeres új évet, Magyarország, boldog új évet, magyarok!„ Ezzel fejezte be.

Béla slukkolt megint, a fröccsök ura várt, hogy milyen formában érkezik el a baj. – Még jó, hogy azt nem mondja, hahó, Öcsi! – Értekezett Béla, és fojtatta. – Meg eljöhetne Kököjszi meg Bobojsza is. – A kocsmáros már látta, hogy nem lesz gond, pedig a háborgó ember rázta a fejét, és nem talált szavakat. – Hhhss… – Bbbasz… – Ilyeneket préselt ki a fogai közt, majd egy értelmes mondatot is. – Azt hiszem, elveszítem az önkontrollomat. – Ezt még kimondta, majd beesett az asztal alá.

A fröccsök ura megnyugodott. A többi birka trombitákat fújt, és kitódult az utcára petárdákat hajigálni. Az ivóra béke telepedett meg szeretet, a kocsmáros szeme pedig furcsán kezdett csillogni. – Vezérlő elv. – Motyogta, és a vodkás üveg után nyúlt. Béla békésen szuszogott az asztal alatt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!