Egy óvodás naplója IV. – Jézuskafálya

A szonta azibojnéni a tennap, hogyhátgyerekek mindgyá itta karácsonyis, mostmá télleglegyetek nagyonjók, mer a kisangyalok nemhoznak nektekfát hazase. Apityu vihogot mámegin, a szonta, hogyő azévihog, megrosz, mernálukmár járhatak azangyalok, mera fa márazerkéjen van.

Külömbenis, télleg járhatakitt mármer, akisböskén újkabát vót. A szonta, hogykapta. Eementek azanyukájáva valami hejreahol sokan vótak, lehetet ruhákat válogatniaz, anyukája eztetami rajtavót szereztemeg. Apityu aztkérdezte tőlehogy, a harakbácsi vóte ot, vagya másikaki a pötyöslabdát hoztanekünk amikuláskor, de a szonta, hogynem.

A szonta a kisböske, hogy vitekonnan haza olajt, cukrotmeg sokminden, ésaz anyukája örütt, hogyazé lesznekikis karácsonyuk, tudfőzni valami, ha nemtud azoviba jöni a kisböske. Apityu aszontahogy még szerencseez, mer nem ályulelnekik, minta mútkoritt azoviba, amikor átlátszot afüle minda bice bocának, a küsmödi unokályának amesébe.

karacsony-gyerkrajzApityu kérdeztea kisböskét, hogy kaptake kökénytis, de a kisböske nemértete, a szonta, hogy szalonnáscukrot adot egynéni neki. Apityu vihogot, meg csuffolta, hogymég kolbászostortát isadtake, neki, és akisböske rínikezdet. Azibojnéni meghalota ésnagyon mérgeslet, a szonta, hogy apityut eeviszi azördög, deazcsak vihogot, hogyaza mikulássa jár, deazmeg márelment.

Nemértem énesztaz egészet, amikulássa manókjárnak, nem tudeza pityusemmit. Mevigasztatam a kisböskét, pontsimogatam ahajátneki, amikó azibojnéni visittani kezdet azudvaron, hogy édesjézusom. Aszittük, a fályáthoszta el, dekiderütt, hogynemis, csaka kisházat vertékszét valakik az éccaka, csupa ripityavót azegész.

Apityu a szontahogy biztos a migráncsok vótak. Mámegin beszélösze minden. Amikó a migráncsnézőbe vótunk, a kerittés mögötvótak, megrendőrök vigyásztak rájuk. Azoknem lehetek, amikó azibojnéni lenyugodott, a szonta, hogyide vezeta liberlistauralom, esztmondta adadusnak. Énesztnem tudommi, ezekszerint aliberlisták amigráncsok, megvagyok zavarodva.

Ebédelött énekettanútunk, hogy menybölazangyal. Kisböske kérdezethogy akkó meginmegyünk egy fideszbácsihozvajon énekeni e, mint a mútkor, hogyőe a menybölazangyal. Megvót zavarodva, énis. Jóvót azebéd, de alunni kelettasztán, de apityu mostse hagyot. A zibojnéni rohangászot közbe kibe, sutyorgota a dadussa.

Korábban engedet főkeni, ésasztán kimentünka fojosóra, aholottvót a jézuskafálya. Téllegitt vótakaz angyalok ezekszerint, éneketük a fánakhogy menyböl azangyal. Alatta vótak alakok ijenlepedőkbe, szamár, birkák, meg három migráncs, akik valami kisbabát szeretteknagyon. Ezek a kirájok, monta apityu, a kisböskemeg sóhajtot, hogy szalonnás cukor. Csorgot anyálaneki, denem vót újkabát afa alatt. Ibojnéni örüttnagyon, meg a többiekiss. Untamaz egészt, talán mingyá jönazanyu, addig eeleszek azé, gondótam, demindegy. Vára dömperemmegyek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések