„Sz – mondtam dühösen – Mb” – tehát költő leszek

Mit ád Isten, horvát és szlovén válogatott sportolók röplabdáztak a két ország határa közt kihúzott drót fölött egy jóízűt a minap, így tiltakozva a hülyeség ellen, amely létbeli állapottal a mi külügyminiszterünk ezúttal – és nem először – az osztrák kancellárt vádolta meg igen kedvesen. Mindebből kitetszik, hogy egészen különös helyen élünk, ahol a degeneráltság oly mértékig üli farhátát, hogy nehezen lehet szavakba foglalni, csak úgy, ahogyan a címben böfög oda BB Szeredy Daninak. Van ugyanis a valóságnak olyan töménysége, amelyet artikulálva igen bajos lefösteni, és itt tartunk most épp.

karácsonyA vers lenne a megfelelő forma, mivel azonban nem vagyok egy elSimon, mégiscsak tagolt mondatokban köll megnyilvánulom. Viszont dolgozok a tökéletességen, ezért keresetlen szavakkal mondom el, hogy ez a mi külügyesünk egészen egyedi teremtmény. Ahogyan a futsalpályáról átizzadt mezben beesett a klubba, azonmód hugyozta tele a zongorát (by Váncsa), nem véletlen, hogy leginkább már csupán teveszaros vidékeken fogadják, amely helyekre világot látni érkezik, más különösebb oka nem lehet az utazgatásra, viszont jól elvan a melegben.

Heigl osztályfőnök úr is elmesélte nekünk anno, hogy a gimnázium kopott padja nem arra való, hogy abban az Isten barma meghúzódjon a kinti hideg elől. Ezek a mi elitjeink viszont nem jártak a Nagy Lajosba, és úgy is maradtak. A mostani zűrös napoknak van rezedás és kéretlen olvasata is, és viszont. A Kövér, az Ákos, meg a többi, aki mostanság kifejtette azt a gyönyört, amely a lelkében leledzik, csak állapotban vannak. Ők ilyenek. Bunkók, nem tehetnek róla, ennyire futja. Hiába adott nekik a teremtő kétmillió elvarázsolt hívő által magas hivatalt, kiegészítések nem jártak a fölkent állapottal. Tutulni ellenük lehet, csak nem érdemes. Galambok ők a sakktáblán, akik fölborogatják a bábukat, odaszarnak, és pöckösen sétálnak föl s alá, hogy győztek.

De egy lófaszt mama, hogy Fletó örökbecsűjét idézzük. Kiválasztotta őket a prímás, aki nem egyéb – ahogyan azt már versbe is foglaltam egyszer – mint pitiáner kombinátor. A sameszoktól mért is várnánk sokkal többet, mint őtőle. Élénk örömmel szemlélem azt is, ahogyan egyetlenünk ivadéka, meg az ő makulátlan ura Miamiban áll épp a saját lábán, miközben a Habony a taknyát szívogatja Ibizán. Az lesz majd a szép történet, amikor a Récsöl beteljesítve női atributumát unokával ajándékozza meg először is a volt egy ember nagybajúszost, másodsorban a saját stadionépítő nemzőatyját. Hogy azt a porontyot nem az Asztrik fogja megkeresztelni, az már hétszentség. Az apát mondott egynéhány keresetlen szót arról, miként látja azt a világot, amelyet a fent nevezettek ácsolgatnak éppen nekünk. Ím, ezeket a teljesség igénye nélkül:

vonatok szigorúan„Ferenc pápa – ezt ne feledjük – nem a posztkommunista világból jött, hanem Latin-Amerikából, ahol a nyomornak emberi arca van; büdös, éhes, sír és az utcán hal meg. Aki ezzel találkozik, az vagy elmenekül előle, vagy azt mondja, hogy tennie kell valamit…A keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. Akik az ellenkezőjét hangoztatják, őszintén feltehetnék a kérdést: tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?… Ráadásul mi, magyarok, mintha leragadtunk volna az Egri csillagok török- és iszlámszemléleténél. Pedig nem a XVI. század Oszmán Birodalmával állunk szemben…”

Így vélekedett az apát, akinek rohadt nagy mázlija van. Ha most Iványi lelkész lenne – aki volt olyan szerencsétlen, hogy keresztvíz alá tartotta a vezér egyik kölkét a sok közül – máma az okosok által kitagadott pária volna ő is. Ez azért zsenánt lenne, ezért Várszegi úr egyelőre boldog lehet, hogy nem hívják rá a Putyin Szuhojait lerendezni azt az apátságot, ahol ilyen eretnek gondolatok szöknek szárba. És most, hogy így, ebben a prózaversben végigtekintettem az eltelt pár nap történéseit, elégedetten dőlök hátra, pöcsételgetem a távírász kisasszony pucér ülepét, akárha Hubicka forgalmista úr volnék, s az is vagyok. Végül is, vívom a harcot az ellenséggel, miközben szigorúan ellenőriznek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések