Mottó:
„Szépségem szépségének a titka a metafizikus csodabogár kozmetikus, ó anyám!”
(AE Bizottság)
Az 1177 érvényes szavazatból 1174 vokssal választották újra pártelnökké Orbánt a Fidesz küldöttei – olvashatni az évszázad kongresszusáról. Tulajdonképpen ennél sokkal többet nem is kéne írni a tegnapi szeánszról, ez egy alkonyattal a habokba bukó Nap idilli képével fösti le, hol is élünk most. Hogy végleg, s visszavonhatatlanul beleájultunk az újkommunizmusba, amely folyomány egy csöppet sem meglepetés.
Mindaz, ami történt a kiállítási térben – hogy a sok jóból jó sokan elférjenek dicsérni az urat – egy időutazás volt, egy madeleine nekem, hogy felidézze rövidnadrágos koromat, amely megsárgult lapú időben aprócska – akárha Úrsula Iguarán, de ilyeneket minek is beszélek a Kárpátok alatt – dédanyám ücsörgött a dunna alatt, és okuláréját homlokára tolva tekintetét kiemelte a sajtótermékből, hogy föltegye az évszázad kérdését.
Így szólt az: „Mi az a kábé?” Köpni-nyelni nem tudtunk mi dédutódok, mígnem közülünk a legnagyobb, aki már úgy-ahogy otthon volt a világ ostobaságában, meg nem találta az egyedül üdvözítő feleletet: körülbelül. Elégedett volt a megfejtéssel dédanyó, szemüvegét újra az elrendelt helyre ugratta, és lefordította, amit addig nem értett. Csillogó hangon – mint aki megtalálta a bölcsek kövét – olvasott fennhangon, s ezt:
Kádár János ismét a körülbelül titkára lett.
Ezt abban a sajtótermékben találta az öregasszony, amelynek pártrovatát vezette hajdan a CÖF egyik élharcosa, a rossz tollú muzsik, de ez most mellékszál. Mindegy is, de ilyen korból származó alakok szundikáltak a vásártéren, amikor egyetlenünk azt is vizionálta, hogy ő még harminc évig itt lesz, és az ilyen kijelentéseket nem árt komolyan venni. Tíz esztendeje Mikola húszat saccolt a román szavazatok segítségével, mára azonban kiderült, arra nincs igazán szükség, elég hülye van a kerítéseken belül is.
Sajnálom. Igazán mélyen sajnálom, ha belegyalogoltam jobb hitet érdemlő polgártársaink oly igen érzékeny lelkébe, de más következtetésre nem juthat az ember, ha arra figyelmez, mi minden – uram irgalmazz! – hangzott el ezen a nevezetes eseményen. Mindezeket már azon melegében kivesézte az a sajtó, amely – egyelőre még – nincsen einstandolva a vénülő fiatalemberek által. Így maradt nekem a morzsa csak ebben a Futrinka utcában, amely mesében az ember elborzadva fedezi föl, hogy még a jeges leheletű Pokornira is nosztalgiával gondol, és ez bizony már sajátos nívót feltételez.
Amint ránézünk az új vezérkarra, látjuk, hogy mily vészesen hígul föl a mezőny, hogy az örökös miniszterelnök nem tesz egyebet pártjával sem, mint az országgal, azaz hatalmi tébolya szolgálatába állítja az egész rendszert, és eljutott oda, hogy a cselédek felállva tapsolnak neki. Ezzel a kongresszussal ért körbe az idő, bevégeztetett, készen van a nagy mű, igen. Igenigen. Hárman az ezervalahányból szavaztak ellene, és ez nem meglepő. Jó lenne tudni, ki az a három, aki még kételkedik, ám az is lehet, hogy csak játszásiból raktak oda három nemet, hogy valami látszata maradjon annak a demokráciának, ami végleg elveszett.
Tehát dédi, örvendj, semmi sem változott! Orbán Viktor ismét a körülbelül titkára lett.
Kirielejszon.
Vélemény, hozzászólás?