A körülbelül titkára – de ki az a három?

Mottó:
„Szépségem szépségének a titka a metafizikus csodabogár kozmetikus, ó anyám!”
(AE Bizottság)

Az 1177 érvényes szavazatból 1174 vokssal választották újra pártelnökké Orbánt a Fidesz küldöttei – olvashatni az évszázad kongresszusáról. Tulajdonképpen ennél sokkal többet nem is kéne írni a tegnapi szeánszról, ez egy alkonyattal a habokba bukó Nap idilli képével fösti le, hol is élünk most. Hogy végleg, s visszavonhatatlanul beleájultunk az újkommunizmusba, amely folyomány egy csöppet sem meglepetés.

Mindaz, ami történt a kiállítási térben – hogy a sok jóból jó sokan elférjenek dicsérni az urat – egy időutazás volt, egy madeleine nekem, hogy felidézze rövidnadrágos koromat, amely megsárgult lapú időben aprócska – akárha Úrsula Iguarán, de ilyeneket minek is beszélek a Kárpátok alatt – dédanyám ücsörgött a dunna alatt, és okuláréját homlokára tolva tekintetét kiemelte a sajtótermékből, hogy föltegye az évszázad kérdését.

kövérÍgy szólt az: „Mi az a kábé?” Köpni-nyelni nem tudtunk mi dédutódok, mígnem közülünk a legnagyobb, aki már úgy-ahogy otthon volt a világ ostobaságában, meg nem találta az egyedül üdvözítő feleletet: körülbelül. Elégedett volt a megfejtéssel dédanyó, szemüvegét újra az elrendelt helyre ugratta, és lefordította, amit addig nem értett. Csillogó hangon – mint aki megtalálta a bölcsek kövét – olvasott fennhangon, s ezt:

Kádár János ismét a körülbelül titkára lett.

Ezt abban a sajtótermékben találta az öregasszony, amelynek pártrovatát vezette hajdan a CÖF egyik élharcosa, a rossz tollú muzsik, de ez most mellékszál. Mindegy is, de ilyen korból származó alakok szundikáltak a vásártéren, amikor egyetlenünk azt is vizionálta, hogy ő még harminc évig itt lesz, és az ilyen kijelentéseket nem árt komolyan venni. Tíz esztendeje Mikola húszat saccolt a román szavazatok segítségével, mára azonban kiderült, arra nincs igazán szükség, elég hülye van a kerítéseken belül is.

darmolSajnálom. Igazán mélyen sajnálom, ha belegyalogoltam jobb hitet érdemlő polgártársaink oly igen érzékeny lelkébe, de más következtetésre nem juthat az ember, ha arra figyelmez, mi minden – uram irgalmazz! – hangzott el ezen a nevezetes eseményen. Mindezeket már azon melegében kivesézte az a sajtó, amely – egyelőre még – nincsen einstandolva a vénülő fiatalemberek által. Így maradt nekem a morzsa csak ebben a Futrinka utcában, amely mesében az ember elborzadva fedezi föl, hogy még a jeges leheletű Pokornira is nosztalgiával gondol, és ez bizony már sajátos nívót feltételez.

Amint ránézünk az új vezérkarra, látjuk, hogy mily vészesen hígul föl a mezőny, hogy az örökös miniszterelnök nem tesz egyebet pártjával sem, mint az országgal, azaz hatalmi tébolya szolgálatába állítja az egész rendszert, és eljutott oda, hogy a cselédek felállva tapsolnak neki. Ezzel a kongresszussal ért körbe az idő, bevégeztetett, készen van a nagy mű, igen. Igenigen. Hárman az ezervalahányból szavaztak ellene, és ez nem meglepő. Jó lenne tudni, ki az a három, aki még kételkedik, ám az is lehet, hogy csak játszásiból raktak oda három nemet, hogy valami látszata maradjon annak a demokráciának, ami végleg elveszett.

Tehát dédi, örvendj, semmi sem változott! Orbán Viktor ismét a körülbelül titkára lett.

Kirielejszon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum