Na, ugye 2.0, különben meg mi közünk hozzá

Megtudtuk végre, hogy igaza volt OV-nek, amikor a történelem lapjaira illő kijelentést tette láblabdásaink Európa bajnokságra evickélése kapcsán, miszerint: Na, ugye! Mindez annak fényében is felettébb érdekes, hogy van nekünk most ez a Kleinheisler nevű labdát rúgó emberünk, akinek igen különösen alakul a sorsa. Szerzett egy gólt Oslóban, amely találatnak nagyban köszönhető, hogy immár világot verő alakulatunk van visszavonhatatlanul. Ez az alak azonban hiába emelkedett koplárovicsi magasságokba, aki utóbbi sportembernek egyetlen értékelhető momentuma volt egész életében, miszerint begyötört egy dugót a Manchester Unitednek, oszt jónapot, Kleinheislerünk mégis az ő folyójába lépett bele.

kallódásVele példálózni öngólnak tűnik, ám mégis megtörtént a baj a Parlament falai közt, mégpedig a következőképpen: a Jobbik nevű mókusőrs aggódik a magyar láblabdáért, az utánpótlásért, ezért ilyeneket firtatott az aranyozott falak árnyékában: „Hány elkallódott vagy inkább szándékosan figyelmen kívül hagyott tehetség lehet Magyarországon, avagy hány Kleinheisler kispadozik?” A kérdésre Rétvári álomtitkár válaszolt, aki mindent tud erről a világról, ezt is. Szerinte Kleinheisler méltó példa lehet a fiatalabbaknak, de nem befolyásolhatják, kik lépjenek pályára, cserébe viszont végre elárulta, kiknek lehet megköszönni, hogy kijutott a válogatott az Eb-re.

„Mi azonban hisszük és valljuk, hogy a kormány törekvése az utánpótlás-nevelés kiemelt támogatásával, és a hiányzó infrastrukturális feltételek biztosításával hosszú távon hozzájárul élsportunk nemzetközi eredményességéhez a labdarúgás esetében is. A 2016. évi Labdarúgó Európa-bajnokságra történő kijutás ennek első, és nagyon régóta várt állomása.”

Hogy ezért hány vasárnapi zárva tartást kap, még nem tudni.

Viszont csak a kezét kell lesni, mert csal. Kiemelem most ezt, figyelem: „…nem befolyásolhatják, kik lépjenek pályára…” Akkor mesélek. Ez a Kleinhisler nevű ember a Videoton játékosa, aki vette magának a bátorságot, hogy ne írja alá az eléje tolt szerződést valami okból. Ilyet magyar ember nem tesz OV-vel, aki a rossz nyelvek szerint olyannyira berágott az új magyar csodára, hogy az legott az NB/III-as fiókcsapatban találta magát, de ott is csak edzhet aranyom. Innen emelte ki Storck, és most hős. Storck is, Kleinheisler is. Meg persze a prime minister pláne, de ugorgyunk!

Ugyaneznap kiderült, hogy egyetlenünk nyűgös csöppet, zavart érez az erőben úgymond, szerinte nem is kéne foglalkozni csipcsup dolgokkal. Így nyilvánult meg: “Nem szimpatizálok a vagyonbevallások kérdése körüli zűrzavarral.” És hogy teljes legyen az örömünk, megkaptuk még ezt is: „Ahhoz nincs közünk, hogy ki hogyan tölti a szabadidejét” – ezt Havasi Bertalan mondta – a miniszterelnök ementálifőnöke -, az ibizai klubban bulizó Habony Árpád pénzügyeit firtató MSZP-s kérdésre.

habonyVagyonbevallással nem szimpatizál, köze nincs Habonyhoz, csak a láblabda diadalhoz. Ez egy nap nagyon szép története így egyben, kiegészítve azzal, hogy ennek a bagázsnak a népszerűsége épp az eget nyaldossa. El vagyunk veszve, azt hiszem, hacsak igeként nem hirdetjük egy kommentelő polgártárs zaftos és igen tömör meglátását, hátha jobb belátásra térnek a mi narancsaink. Erről volna szó:

„Ennek a jobbágymentalitású, stupid, másnak a baján csámcsogó szaros csürhének, amit itt a “választópolgárok” többsége jelent, pontosan ez ízlik legjobban. Külön kéjt jelent számára, ha olyan a vezére, hogy lapít a függöny mögött, mint szar a fűben, miközben hivatalosan “bokros teendőitől gátoltatva” kerüli még a jellemtelen barmainak üvöltő kórusa által biztosított fellépést is. Majd amikor látja, hogy ezt el lehet intézni holmi “bezzeg az emútnyócév” meg “beleszarok a pofádba, hisz nálam a teljhatalom, nem mindegy neked mit hazudtam korábban” típusú okádással, akkor vitézesen előbújik, és “megvédi a magyar érdekeket”. Az a szar söpredék, amely 2006-ban tört zúzott, mert ugyanez függöny mögött lapító kanmajom azt mondta, hogy az igazság kimondása hazugság, most bávatagon vigyorog abban a tévhitben ringatva magát, hogy “jól kibaszunk a libernyákokkal”, miközben már az unokái jövőjét is kiherélte. Mi a faszért érdemelne ez a hitvány nép mást? Mindjárt itt lesznek a bérbarmok, hogy még egy ilyen kis közösségi térben is általuk “érvényesüljön” a teljhatalmas illiberál moslékország “demokráciája”.

Még ennyit tennénk hozzá a turul nevében:

23pontpont“Pont, pont vesszőcske,
Készen van a fejecske.
Kicsi nyaka, nagy a hasa,
Készen van a török basa.”

Így lesz kerek a világ.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!