Kampec dolores XVIII. – A légy

Béla kopogott ujjaival a fröccsfoltos asztalon, és búsan dúdolgatott. – Padam, padam. – Tudta, hogy ez egy életre benne marad, de nem bánta. A magány új stációit fedezte fel a fátyolos orrhangban, ezért úgy döntött, hazaindul kiélvezni az áldott állapotot, meg azért is szánta rá magát a végtelennek tűnő túrára, mert a fröccsök ura kommunista módra elkezdte a székeket az asztalra borogatni.

Hetek teltek el, amióta pár órája belépett az ivóba, és eközben a faluba beköszöntött a tél. Jeges szél fújt, aminek neki kellett feküdni, ha előre akart jutni, valahonnan hirtelen pocsolyák jelentek meg a flaszteren csak azért, hogy bőröződjenek kedvükre, és minden üres volt. Ekkor jött rá, hogy mindjárt itt van karácsony, a sok marha üres ünnepe, amikor szeretetet hazudnak a böfögés mellé.

Ez a veszély őt egyáltalán nem fenyegette. Annyit érzékelt csupán már hosszú évek óta ezen a napon, amikor minden redőny mögül a mennyek meg angyalok hallatszottak, az aprónép pedig visongva tépte le a dobozokról a csicsás csomagoló papírt, hogy a kocsma zárva van, következésképp otthon, és egyedül kell megküzdenie a démonaival. Most azonban még volt pár nap addig, amit valahogyan el kellett tölteni, pedig nem is várta egyáltalán.

f2009159-linkNyikorgott a kapu, ahogyan hazaérve belökte, és a megváltozott világ sem bírta rávenni arra, hogy maga is átalakuljon. Megőrizte azt a rossz szokását, hogy engedve agya zúgásának ruhástól rogyjon le az ágyra, később, valamikor hajnaltájt fémes ízzel a szájában ébredjen, akkor vetkőzzön le, hogy a napkeltéig hátra lévő végtelen időt álmatlanul forogja át aztán öklendezve, homlokán jeges verejtékkel.

Így történt most is. Csukott szempillái mögött mozizott, ott villogtak az előző este képei, a vér, a veríték és a könnyek. Éppen nekilátott volna skatulyába rakni ezeket az emlékeket is, amikor zúgás-zümmögés hallatszott, vizenyős homlokán apró lábak landoltak, és futkározni kezdtek rajta. Nehezen jött rá, hogy ez valóság, nem delíres képzelgés, így ólmos karjait súlyosan emelve sikerült elhessegetnie a legyet, és nem tudta, hogy egy nagy barátság vette kezdetét, annak az első fázisához érkezett most, pedig így volt.

Nehezen és küzdelmekkel indult a szerelem, a soklábú pofátlan módon mindig, újra és újra visszaszállt a homlokára, karjára, szaladgált rajta csiklandást okozva, és Béla őrjöngött. Ott van az egész rohadt szoba neki – gondolta –, az egy komplett univerzum légyi léptékkel, de ez a szemét mindig őt találja meg, akárha szülőbolygója volna neki. Így küzdöttek ők ketten ismeretségük első óráiban, mígnem a harang hatot nem kongatott, jelezve, hogy már föl szabad kelni a megőrülés veszélye nélkül, mert a világ elkezdte újra a kilátástalan üzemet.

A szürkületben úgy-ahogy megmosdott, nekiindult a kocsmának, hogy életben maradjon. Sarkig tárta az ablakot, és nem csak azért, hogy a savanyú szagokat kikergesse. Azt is remélte, hogy éjszakai zaklatója jobb belátásra tér, él a szabadság jogával, és eltakarodik a szobából, ahol nagyon egyedül lehetett. Sehol egy cimbora, sőt, a sarkokban halálos veszedelem, pókok lestek rá guvadt nyolc szemükkel, élezték a kést, fenték a villát, ahogyan reggelinek várták a szemtelent.

Így hát mindent elrendezve hősünk megtörten, de mégis elégedetten lépegetett az éles időben célja felé, és mire odaért, meg is feledkezett az éjszaka gyötrelmeiről. Megkapta a reggeli beöntést, üres szemekkel bámulta a dobozt, amelyben az előző este borzalmait elemezgették szagemberek túlokos szemekkel, és semmit sem mondtak. Migránsoztak ezek is, mint a tegnap bamba és hangos vendégei, és Bélának észre kellett vennie, hol is él valójában.

Reménytelennek látva ezt az egész szar emberszerű világot hirtelen eszébe jutott az éjszaka, a légy, aki összehasonlítva a tévében szereplő marionettekkel hirtelen őszinte teremtménynek tűnt a maga pofátlanságával. Nem adott egyebet, mint önmagát, amire született. Hirtelen szeretettel gondolt rá, elfeledte azt is, hogy az éji órákban irigyelte a sötét Vladot, a havasok iszonyú fejedelmét, Drakulát, aki a legendárium szerint börtöne magányában mindenféle bogarak, csótányok karóba húzásával szórakozott. Béla is ezt a sorsot szánta akkor a legyének, de hallgatva a tévébeli elemzőket már a gondolatot is bánta.

hiányFölpattant és hazaszaladt, a fröccsök ura bambán bámult utána, ezt már – bár azt hitte, ismeri ezt az embert – ő sem értette. Lihegve ért haza, sietve becsukta az ablakot, és reménykedve várt. Hosszan. Már épp elkeseredett volna, amikor újra meghallotta a zümmögést, és a légy a karjára ereszkedett, mint valami anyahajóra. Kidolgozta a taktikát, hogyan élhetnek ők ketten együtt boldogan. Hosszú ujjú ingeket vett fel, hogy barátja kedvére szaladgálhasson rajta, morzsákat hozott be a konyháról, hogy ne szenvedjen szükséget. Így teltek a napok.

Semmi sem zavarta ezt az idillt, Béla már azt tervezte, hogyan csomagol be karácsonyra egy szem kockacukrot fényes papírba, egyszóval az őrület összes jelét kezdte produkálni, amikor beütött a ménkű. Egyik nap hiába várta a megszokott hangot, nem jött a cimborája. Kereste és kutatta, amikor az egyik sarokban meglátta: ott hevert a pókhálóba tekeredve, és már nem volt benne élet. A sarokban ücsörgött elégedetten a gyilkos, a pók. – Te rohadt terrorista. – Üvöltött fel a mi Bélánk, és eszelős indulattal szétrombolta a ragadozó állásait. Mindezt bevégezve felriadt a hosszú álomból, csodálkozott, hogy mért nem zokog keservesen a nagy veszteségen. – Hülye vagyok. Tök hülye vagyok. – Állapította meg szomorúan, de megnyugodva is.

Örült, hogy tud még érezni valamit egy élőlény iránt, és nem vélte, hogy érdemtelenre pazarolta volna ezt az egészet. Megrázta a fejét, vízzel paskolta az arcát, hogy visszatérjen a valóságba. Fölvette kabátját, hogy az ivóba induljon, nekilátni az újabb kísérletnek: frissen fölfedezett képessége, hogy képes szeretni, működik-e embereken is. Nem sok reményt fűzött ehhez az egészhez, de azért elindult. – Meg fogunk küzdeni egymással. – Gondolta. És most megy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!