Szoktál lopni? Bogaram…

Tudjuk már mi ezt. Nem lehet elég korán kezdeni az alattvalóvá nevelést, a tudat formálását, miszerint a mindenható, amely ezúttal nem a nagyszakállú úristen, hanem a pedofil állam formájában nyomul, mindent tudni akar mirólunk. Mint a szovjet érában született kisfilm kölke, aki bevezetésképpen jókorát odavert egy kalapáccsal valamire, ami állítólag a tudást jelképezte. Lelkük rajta, ez nem igazán látszott, viszont a hozzám hasonlatos vénemberek tudják, mit beszélek, a fiatalabb korosztály viszont nem nagyon. De azért dolgoznak rajta, hogy így legyen.

lopas-640x320Eger különleges hely manapság. A templomban babakocsiba rejtett koporsóval riogatják a népeket, ami egészen elképesztő teljesítmény, s hogy bizonyítsák, hülyék nem csak a dohos Isten házában teremnek, most az iskolába nyomultak be, igaz, nem a hit, hanem 1984 jegyében. Mindent tudni akarnak a város elsős középiskolásairól. Kérdőívet kreáltak számukra, amelyet névvel, címmel, oktatási azonosítóval ellátva kell kitölteni, csakhogy nem fényképet is köll ráragasztani, hogy engemet tessenek fölakasztani, ha rossz voltam. És egészen elképesztő dolgokra kíváncsiak az ívet szerkesztő népek.

Úgymint: egészségügyi adatokra, függőségekre és szexuális szokásokra gerjednek, a tanulókat kérdezik arról is, van-e konfliktus a családban, szoktak-e lopni, vagy másokat bántalmazni. A felmérésben azt is firtatják: „ha valaha” volt a tizenöt éves tanulónak szexuális kapcsolata, akkor „milyen gyakran” használt óvszert, vagy használt-e már drogot.

Írok hát egy minta-dolgozatot.

Tisztelt Nagy Testvér! Bocsáss meg a remegő kézírásért, de még nem volt időm belőni magam, ezért idegpályáim nehezen irányítják a finom motoros mozgásokat. Délután jobb lett volna, de így jártál. Nadehát: konfliktus az van a családban, a fater naponta gyakja meg édes jó anyámat, de mi erre a kishúgommal nem igazán figyelünk. Megszoktuk már, mint ahogyan a húgom is, hogy én rendszeresen verem, követve az atyai példát. De nem csak őt ruházom meg gyakran, az egész lépcsőház retteg tőlem, amikor már nagyon hat a szer. Olyankor magamhoz veszem a bézból ütőmet, és irgalmat nem ismerek. Fröcsög a vér, ha odasuhintok, menekül, ki merre lát. Eleinte loptam rendesen a lerakatból, mert kölött a lé drogra, máma már nincsen erre szükség, megidomítottam az eladó lányt. Csak beállítok, és adja a lovettát, mert tudja, mire számíthat, ha engedetlen. Kiegészítésképen őt szoktam kúrogatni is, koton az nem köll, mondtam neki, zokniban nem kefélünk. Megértette. De jól is jár, rutinos róka vagyok, még a nagycsoportban veszítettem el, amit el köll, erről Iboly néni tudna mesélni. Na, ez van, havercsóka, most boldog vagy? Nagy Pista az egy céből.

Így képzelem boldoggá tenni az igen-igen kíváncsi bácsikat és néniket. Magyarország, szeretlek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!