Az értelmezés nehézségei – fideszkommunikáció

Kezdjük az alapoknál! Szépemlékű Simicska Lajos fény-, és aranykorában, amikor óvszermaradék országos cimborája még nem kívánta sem a vesztét, sem a földjeit, lefektette az azóta is megdönthetetlen igazságot, miszerint hülyének lenni állampolgári jog. Mint majd az alábbiakból kitetszik, olyan útmutató idea ez, amelyet az azóta is akolban maradtak szorgosan gyakorolnak, mi több, egyenesen a tökélyre óhajtanak fejleszteni. És ez az első tétel.

slide_1Egy személyes emlék vezérükről: boldogult úrfikoromban, amikor még buzgott bennem a vágy fölfejteni az élet nagy és megmagyarázhatatlan igazságait, föltettem az obligát kérdést egyetlenünknek, miszerint mi a véleménye az ÉS szőleit firtató eszmefuttatásairól. Erre ő a nemesek egyszerűségével azt vágta a pofámba, hogy ő azt az újságot egészségügyi okok miatt nem tanulmányozza. Ezt a tulajdonságát azóta is őrzi, viszont mostanában már senki emberfiával szóba sem áll, aki nem a valagát nyaldossa. És ez a második tétel.

Viszont valakinek csak kell pofázni néha, amit tudnak a központi bizottságban is, tehát igyekeznek a lelkemék. L. Simon például, az alanyi költő odáig ment a kamerák kereszttüzében, hogy szaladgált, mint a mérgezett rágcsáló, telefonált, hogy valaki fensőbb hatalom mondja már meg neki, mi a rossebet szavazott meg a törvénygyárban. Dicséretes igyekezet. Kósa Lajos sem rest, válaszolna ő is, ha nem bántanák egyfolytában, de ezt teszik a nyomoronc firkászok, így nyüszíteni kezd: „Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?” És ez a harmadik tétel.

Negyedikként pedig visszatérünk a kiinduláshoz (vö: Simicska és a hülyeség), ezt pedig Lázár János mutatja be nékünk. Ő nem érti a dolgokat. A kecskeszakállas szoci d’Artagnan egyszerű dolgot kérdezett tőle, ennyit: beosztottjai vagy közeli hozzátartozójuk érdekeltsége kapott-e vissza nem térítendő állami vagy uniós támogatást. Lázár János szerint ez így feltéve túl tág fogalom, mármint a közeli hozzátartozó, ezért nem tud érdemben felelni. Stimmt. Hogy mért bő ez így, mint a parasztgatya, arról csak a jóisten, és maga a miniszter úr tudna érdemi felvilágosítást nyújtani, akinek ezek szerint nincsen anyukája, apukája, b. neje, sem porontyai. Magányos egy lélek lehet. Körbeértünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!