Egy Novák Előd néven tévedésből sapiens sapiensként anyakönyvezett tengerimalac érkezett a minap vésőt tartva a kezében a budapesti Szabadság térre azzal a szándékkal, hogy minden mai bajok okozóját és eredőjét, a veres csillagot lefaragja a szovjetek emlékéről, akikkel csak a baj van minduntalan.
Ezek a megátalkodottak nem voltak restek agyonlövetni magukat pusztán a móka kedvéért, na meg azért, hogy Novák Előd felmenői – ha egyáltalán – kijöhessenek a bunkerból világot látni úgy, hogy ne hallatsszék füleik mögül: „Der springt, noch auf.” Ezek rettenetesen nehéz dolgok, mint kitetszik.
Olyannyira, hogy hősünk e súlynak megfelelő elszántsággal akart vésni, s miután a rend őrei megakadályozták önkéntes restaurálási tevékenységét, a flaszternek esett neki mindent lehengerlő buzgalommal. Azt klopfolta, ami az ő szíve joga, mivel tökhülyének lenni eredendő kiváltság. Hát persze, deviszontazért.
Szívünk remegő buzgalmával nézzük, hogy mindez, mármint a rögbaromság milyen elsöprő erővel száguld végig hajdan szeretetre méltó hazánkon. És most nem leszek szép – ergo buzi – lélek, aki azon böstörködik, hogy rázuhant a mennybolt. Csak a folyományait tekintem, és visolkodva látom, hová is jutottunk. Telepisálni dunapartra helyezett cipőket ér. Ennél többre nincs is szükség.
Még régebben a mi egyetlenünk bátorító szeretettel tekintett saját gyermekére, amely a Jobbik nevet nyerte el a keresztelkedésben vagy a félholdatozásban akár, ez máma már kihüvelyezhetetlen, de, hogy barmokat szült, az nyilvánvaló. Nem sokkal különbözik őtőlük a frissen leváltott valahai honvédelmi miniszter, aki szintén nem tengerimalac, viszont egy ökör.
Hende Csaba, miután a nemlétező magyar hadsereg fölött sohasem volt rendelkezési jogát elveszítette, úgy döntött, szülővárosába érkezik meg liberós megváltóként, és sikerült is neki. Olyan ő nékünk, mint Novák a Szabadság téren. Ez persze nem véletlen, egy az akluk, de hogy hívek maradjunk a malacos éccához: az almuk, ez pediglen a híresen nevezetes polgári körök gyülekezete, akik tudnak. Nagyon tudnak.
Ezt találta ki anno egyetlenünk, hogy fatörzsből gyönge ágai leleddzenek, úgymint Novák, meg a Hende. Amíg a jobbikos az elátkozott téren akarta irtani a verest, saját bejáratú hősünk itt a nyugati végeken tette ugyanezt. Emlékezett a fölkent napon a neki megfelelő emelkedettséggel, miszerint: „Ünneprontás nélkül ki kell jelenteni, hogy a baloldal akkor is a külföldiek oldalán állt, és most is ott áll. Ebből elég volt, mert Magyarország megvédi a határait és szabadságát.”
Más is elhangzott még a tömény hülyeség mellett. Százéves harcosok hadra hívása, és pinkvaló. Kitetszett viszont, hogy ezek, a polgári körös múltból kihajadzó csökevények a baj. Azabaj. Veszik azt, hogy a butaság bátorságával kalapácsolnak csillagokat, pofáznak baromságokat, és tudják.
Ezt is tudják, a bamba népek pedig szopják a mézízű mérget. Kedvenc kocsmám tulaja, amint leste az egységben működő teleképet, áldozattá vált. Ő is. Vérzően gyalogló sokaságot mutattak neki, ő pedig Gyurcsányt fakasztotta az ajkaira. Hogy mért, azt én nem tudom. De igen mégis: Mocsadék kommunista azis, megénis, veres csillagzattal a farkainkon. Kirielejszon, ha már.
Vélemény, hozzászólás?