Nemzeti kolbászbolt

Most meg épp a Daily Mail, a brit Blikk tör rá a magyarokra, akárha MSZP, és egyenesen el akarja törölni a föld színéről Emese fattyait, ezért ideje volna hát nemzetvédő háborút indítani ellene. Egy kis békamenet nem ártana a Temze partján, azonban ha autós üdvözülésben gondolkodik a CÖF – ahogyan az most divatban van, és szereti is a minden titkok tudója és a hit őrizője kisdobosőrs -, akkor nem árt arra figyelmezni, hogy arrafelé a bal oldalon – vagy a baloldalon – járnak a vörös buszok, komcsi bagázs az az egész ottan tehát. A jiddissoros, megagyurcsány, esetleg a libajnai hálójában vergődve hozzák a rontást az eeemúttnyóócévbül épp hogy csak kikecmergő pörge nemezturbános turullovasokra.

Mi több, a Lőrinc friss bizniszét, a mangalicát is célba vették, nem ismernek ezek se Jézuskát, se Pozsgayt. Nem átallottak olyan hírt kerepelni bele a világba, hogy a magyar népi eledelek, a hungaricumok színe virága, a kolbász, a szalonna, meg úgy cuzammen a vöröshúsos étkek legalább olyan rákkeltőek, mint az azbeszt vagy a bagó. Ha így megy ez tovább, a végén még nemzeti kolbászboltot leszünk kénytelenek bevezetni vastagon bezsírozott üveggel, hogy fiataljaink, de legfőképpen a nyugdíjasok ne láthassanak túl a kirakaton, mert még elkárhoznak itt nekünk, és a zsokézsóti nem győzi majd megmenteni árva lelkeiket, hogy majd belerokkan a szuszakolós munkába, fölkészül vasárnapiharrach.

orban-kolbaszSoha nem látott veszedelem ez, elveszik a nagy igazságok kinyilatkoztatásának egyetlen autentikus terepe. Most is, épp azon a napon, amikor a nyújorktelaviv tengely kinyilatkoztatta a fentebb vászonra lehelt szörnyűséget, a mi tarajos emberünk, miután a megidézett nagykövetek nem mentek el a szeánszára, csizmát öltött, és kóbásztőttögetés közben hítta föl a figyelmét a vesztébe száguldó Ajrópának, hogy vigyázó szemeit Békéscsabára vesse. A menekültekkel csakis a magyar modell szerint lehet elbánni, mint azt delirálta, mialatt a verespaprikát – eztmeghogy, ugye – meg a hagymát morzsolta az immár bizonyítottan rontást hozó masszába. Még fesztiválja is van minálunk a halálos eledelnek.

Ez pedig maga a vég, hiszen köztudott, hogy egyetlenünk is mily kedélyes örömmel fotózkodik ganajos gumicsizmában, amint a kóbásztőttés örömeinek hódol. Ez idilli képek, amelyeken a háttérben föl-fölsejlik egy-egy legyilkolászott missröfi, méltán alkalmasak volnának arra, hogy kinyíljon a pitypang, és megíromkerényi megörökítse tollal, de nem utolsó sorban ecsettel is, amely műalkotások belé kerülnének a lapptörvényünk díszes és számozott kiadásaiba. Ezeket pedig osztogatni lehetne a plebs között, de minimum egy erre a célra rendszeresített asztalon kéne a köz elé tenni, hogy csodájára járhasson a bégető sokaság. Mindez az idill került most veszélybe egy csapára, ami így tarthatatlan állapot. Javasolom hát a nemzetbiztonsági kabinet ülésezését, és kerítés építését a Downing Streeten, hogy megtudják a gyalázatosok, hol is lakik a magyarok Istene. Fölcsúton, hol a francba máshol.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!