Már százezer éve történt a reveláció, amikor leánygyermekem olyan három éves lehetett, és csendesen szendergett az autó hátuljában valamikor a jura-kori őszben. Duruzsgált a járgány, sárga levelek kavarogtak az úton, amikor a kölök megtette a kinyilatkoztatást, és ellentmondást nem tűrően fölordított: taaaktor. Valóban, oldalvást döngölte a földet egy ilyen gépsárkány.
Mindez teljesen előzmények nélkül történt. Aztán, ahogy a leány rögzítette a valóság röpke szeletét, vissza is zuhant az apátiába, és halkan szuszogott tovább az álmaiban. Bambán néztem magam elé jó darabig, majd ocsúdva a döbbenetből hangosan fölnyerítettem, föl nem fogtam, hogy a panelban nevelkedő kis hugyos honnan szerezte mezőgazdasági gépészeti ismereteit, és besoroltam a csoda kategóriájába, de a színdarab minden pénzt megért.
Ez még abban az időben történt, amikor nagyon egyszerű volt a világ. Röviddel előtte Olaszországba indultunk, én meg a térképen mutogattam neki, merre is lesz az út, amikor lakonikus tömörséggel rakta helyre a dolgokat kijelentvén, mindez lehetetlen, és meg is magyarázta, miért. Aszondta, hogy elindulni sem érdemes, majd a térképre bökve ki is fejtette az okát: rá sem fér az autó, olyan közel van.
Máskor meg, még ugyanebben a korban szintén utazva messzire, a húsz kilométerre lévő határnál megállva örömmel nyugtázta, hogy de jó, már meg is érkeztünk, és kipattant az autóból, alig is lehetett visszarakosgatni. Mindezt nem a képes album kedvéért elevenítettem meg, csupán azért jutott eszembe a legendárium, mert hasonló dolog történt Simicskával is, aki február hatodikán szendergéséből ébredve ordított föl: geci. Ez egy taktori kinyilatkoztatás erejével hatott, amiből az ocsúdás még nem történt meg teljesen.
Amennyire új volt a világ a kölöknek annak idején, a gecizés óta legalább annyira nóvum a Hír TV-nek, hogy nincsenek benne a NER-ben, és nem érkeznek hetente kormányerők műsort szerkeszteni. Most a királyiba járnak erősen, így a közlóvé is oda megy dögivel. Ez ugyan nem elhanyagolható mellékszál, a lényeg azonban máshol van. Mint azt Tarr Péter, a váratlanul szabaddá lett csatorna vezérigazgató-helyettese egy interjúban kifejtette, kiestek az együttnyalás rendszeréből.
A pénz elmaradása nem volt elég, azok az alakok, akik a megvilágosodás előtt baráti tanácsokkal látták el őket, hogy mely barmok szerepeltetése kötelezően ajánlott, meg hogy mi volna a követendő irány, ma már ellenségként kezelik őket, ezt pedig felszabadulásként élik meg. Immár nem köll engedélyt kérni a ki nem mondott szabályok miatt a vezetőségtől, áttételesen a kormányzat embereitől arra, hogy kiket hívjanak be műsorba vagy milyen témákat dolgozzanak fel.
Mindez amúgy örömmel is eltölthetné a szívünket, mégis kérges marad az. Csöndben megkérdezzük, mi volt az oka a régebbi szervilizmusnak, amiben azért mégis csak oly jó volt lubickolni, s milyen érzés most a vélt szabadságban. Hogyhogy ma már újságíróként igyekeznek működni a régebbi szócső szindróma helyett, meg ilyenek. Azért ilyen hirtelen nem lehet hőssé válni, mert mi elefántok vagyunk, így emlékezettel terhelten leledzünk az árnyékvilágban. Nem utolsó sorban pedig Simicska úrhoz volna kérdésünk avagy kérésünk: ha már taktort kiáltott, mondhatna már végre kombájnt is. Nem kerek a történet ugyanis, lafog a levegőben, mint a térképre rá nem férő autó.
Vélemény, hozzászólás?