Bajban lesz szegény, testének darabjait más-más helyekről kell majd összeszedegetnie, de hitünk szerint meg fogja oldani ezt a föladatot is, ha kap egy kis krumplilevest, amely eledel mindenképp szükséges a reinkarnációhoz, ha már meg nem történt sumákban. Mindenesetre erre utaló jelek bőségesen vannak. Egyetlenegy dologban biztosan nem hazudott kései utódja, amikor azt mondta, hogy nem a Csermanek-féle rendszerrel van neki baja, hanem azokkal, akik működtetik. És most ő csinálja, dolgozik a gépezet.
Ha most az eredeti krumplileveses tényleg kikelne haló poraiból, akkor nem is csodálkozna igazán, hiszen ez a szép új világ erősen hasonlít ahhoz, amelyet ő annak idején elborult elmével odahagyott. Most épp azon morfondíroznak a fiúk, az új párttitkárok és nyaloncok, hogy milyen hasznos is volna újra bűncselekménnyé nyilvánítani az illegális határátlépést. Vélekedésük szerint csak ezzel lehet megállítani a migráns hordákat, akik a karon ülő gyermekeikkel a magyar nemzet létét veszélyeztetik immár.
Fölzabálják az összes farhátat, a csirkelábakat, amely aprólékok a mi nyugdíjasaink és immár izmos középosztályunk közkedvelt csemegéi. De nem is erről volna szó igazán. Az én lányom is szerette három évesen a húslevesben megfőtt lábakat, mindig követelte a kezét, és majszolta. Unokám meg hasonló korban a csirke bőrére esküszik, azt tömi két pofára, Istenem, erre van gusztusa, ezzel nincs is semmi baj, hanem ez a törvénykezés. Mert azt is mondták nemzetünk új nagyjai, hogy be is terjesztik ezt a határátlépős törvényt egyenesen az országgyűlés elé.
És nagyon jól tudjuk, mi a sorsa azoknak a törvényjavaslatoknak, amelyet ők hirtelen felindulásból benyújtanak. Igen! – hangzik majd fel a vezérürü kiáltása a megszentelt falak között, és máris nyomják a zöld gombot cefetül mindahányan, akárha valamely szellemet próbáló vetélkedőben volnának. A környezetvédelembe manapság beleájult elnökünk pedig megnyálazza a ceruzáját, szignózza a sorokat, és már sínen is vannak a dolgok. Mondom, Csermaneknek semmi oka nem lenne az ámulatra, ha szertenézne a friss hazában.
Kerítés is lenne már, mégpedig szebb, mint amit maga képzelhetett volna valaha is. Csettintene csak sakkbábuhoz szokott ujjaival, és örömmel konstatálná, hogy a sorkatonaság ideája is kezd visszaszivárogni zakkant elmékbe, a halálbüntetésről nem is beszélve. Körülnézne szerte a rónákon, és föltenné a tízezer forintos kérdést: hol van az Imre? Lajosnak hívják már elsőtitkár úr – jönne rá a válasz –, de ne aggódjon, megszívta a szemét. Épp most döntöttünk úgy, hogy három évig semmilyen munkát ne kaphasson. Csak éhendöglik egyszer. És akkor Csermanek megnyugodna, mert látná, hogy az idő körben forog, és ott tart most épp, mint amikor maga volt fiatal. Fátyolos szemeit pedig elöntené a könny, mert látná: nem dolgozott hiába.
Vélemény, hozzászólás?