Szarszag

Épp ez terjengett az Andrássy úton a Budapest Pride idején, s mint mára kiderült, a mi kies fővárosunkban a fák-növények gondozására szakosodott egyetlen cég sem vállalta magára, hogy trágyázott volna a környéken. Egy feljelentés nyomán ezért vizsgálódni kezdtek a hivatalos szervek, hogy ki vagy kik tisztelték meg ilyen ötletes módon azt az eseményt, amelyhez hasonlóak a világ szerencsésebb szegleteiben igazi ünnepnek számítanak. Viszont mi szerencsétlenek vagyunk.

Köztisztasági szabálysértés. Ez a hivatalos neve a fekália utcára hordásának, ez ügyben vizsgálódnak most épp. Ki nem szarja le? Hogy stílusosan kapcsolódjunk a problémakörhöz. Mert végül is, mindegy is. A letaglózó valóság ugyanis nem abban hordozza a gondot, hogy ki, hanem, hogy éppen így, s ezt. Hogy ennyire futja tiltakozásképp István, na meg Mária népétől, és hogy ide jutottunk a dicsőséges busongó ezer év alatt, azaz sehova. Végül is csak a gyökerek tértek vissza, annak idején a jurták környékén sem brise ájer terjengett ugyanis.

trágyaDe azért mégis. Most már, hogy a fél világot térkamerák figyelik, meg a műholdról még a gyufát is meglátják az ember zsebében, két perc alatt ki lehetne deríteni, ki, kik voltak a jószándékúak, de úgysem fog történni semmi sem, és nem is kell, mert minek? Műholdról nem lehet rendet tenni egyetlen fejben sem, főleg nem olyan országban, ahol évekkel ezelőtt – mint jól emlékezhetünk rá – úgy széthugyozták és szarták a Kossuth teret, hogy az élénk trágyázás ellenére még a fű is kipusztult. Ott, s akkor nem szar-, hanem egészen élénk ammónia-kivonat lengett a légben, és ott sem történt semmilyen köztisztasági szabálysértés. A haza üdvéért hugyoztak ugyanis a felkentek, legalábbis szerintük.

A végtelen szomorúságot, ami emiatt beköltözik az ember lelkébe azonban nem az élénk szagélmény okozza, hanem az, amikor mindez, a világ körülhugyozása virtualizálódik úgymond, és beköltözik a fejekbe. Ami most is van, éppen történik velünk. Az élénk fekáliaszag ugyanis ott lengedez a déli határvidéken, ez csorog a plakátokról, és ezt érzi a polgár, miközben fölbontja a miniszterelnök úr levelét. Ez tölti be az agyakat jobb híján, amit másképp gyűlöletnek is nevezhetünk, vagy akárminek, ha már bunkóságnak nem akarjuk, mert az olyan zsenánt volna. Viszont az eufemizmustól még nem lett jobb semmi sem. Egy kérdést azonban bizonyosan föltehetünk: miféle nép ez, miféle faj? Fejükön miként tapad a haj?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!