Bódhiszattváim nekem

Mindenki nyugodjon le a picsába. Ezt mutatja nekünk igen nagy bölcsességgel egy majom a neten. Én ebbe bele is megyek, lehet velem alkut kötni, csak ne keverjék össze a megvilágosodott tanaival az emberszabásút, mert attól én morcos leszek. A mahajana buddhizmusban Bódhiszattva névvel illetik azt, aki minden érző lény üdvéért nyeri el a világosságot.

A Nagy Szekér tanai szerint mindenkiből lehet Bódhiszattva, ez egy ilyen megengedő tan, és nem vallás. Orbán brancsa szerint sem, ámde ők nem filozófiai meggondolásból rúgták őket farba, de ebbe momentán ne menjünk bele. Balog emberminiszter – amúgy lelkész – rosszul jönne ki az összevetésből, és ennyi elég is.

Nékem a szomszédom a negyediken, meg a földszinten a Rózsika néni a megvilágosodottak. Fölfejtem rögvest. Álmatlansággal megáldott emberként reggel öt óra nekem már a délutáni tea ideje, így, amikor pirkad épp, és a rohadt rigók már tele torkukból ordítják, hogy milyen kurva boldogok, akkor elindulok a hosszú túrára a családi kisboltba, mert az már nyitva van kétszáz méterre uszkve.

buddhaParizerért, kifliért, ilyenek. Na most. Kifelejtve az olyan kalandokat, amikor az ajtón kilépve egy süldő denevér mászott a képembe, mert azt hitte, neki ez az éjszakai műszak utáni otthonja neki – hogy jött épp ide a radarjaival azt én föl nem fogom -, a szomszéd ajtaja előtt mindig van gondosan csomagolt zacsek.

Eleinte azt hittem, baja van, és nem bírja elviselni a maradékját egy percig sem. Hosszú napoknak köllött eltelnie ahhoz, hogy magam is megvilágosodjak, mivégre is leledzik ez a dévajság. A kukásautó itt a mi vidékünkön reggel hét óra tájban ver föl mindenkit a hülye zúgásával-morgásával, és mindent visz, akárha valami kvízjáték volna a televízióban.

Az értékeket tehát meg kell őrizni, amíg az a szörnyeteg el nem hagyja a tájegységet. A szomszéd néni mindezek után távolítja el a zacsiját a folyosóról, lesurran vele, és a kukára akasztja, hogy jöhessenek érte az éhes rajok. Egy emberből állanak, egy darab keményen dolgozó jómunkás kisemberből. Kilestem, hogy ez kettejük olyan közös játéka, amelyben egyik sem ismeri a másikat.

Így vagyunk, és bár a szomszéd néni nem egy szeretni való öregasszony – illetve mindezt alaposan titkolja -, fölvettem magamban abba a körbe, aki tekerheti az Imamalmot. A másik pedig Rózsika néni, aki helyzeti előnye folytán a földszintről irányíthatja a dolgok folyását.

Ő a varjakat riogatja hol a szobája ablakából, hol meg kiülve a kuka melletti padra, hogy a kiakasztott egynapi élet ahhoz jusson el, akinek a föladója szánta. Ketten együtt egy önkormányzati szociális osztály, de jóval nagyobb hatékonysággal működnek. Én meg a minap is mindenféle meggondolásoktól mentesen egy egész kiflit dobtam zacskóstul a kukába. Van mit tanulnom az öregasszonyoktól. Narajana. Mondd ezt, és megmenekülsz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!