A léggömb elrepül

lufiHa jól emlékszem, tegnap május elseje volt. Következésképp minden hülye párt múlhatatlan késztetést érzett, hogy sörhabtól csattogva nyalja a polgár valagát, ha a fölvonulók nem kérhetik már az ő kívánságaikat. Mindezt a cirkuszt egy valamikor elkövetkező választás generálja, mert még mindig azt hiszik, pár korsóval meg virslivel befolyásolni tudják a jómunkásembert. Persze ha így vélekednek, némi igazuk azért csak van, vagy lehet.

Mindez lehangoló dolog, mégis jobb, ha ebbe beletörődünk végérvényesen. Többnyire és nagy többségében a maláta határozza meg a tudatot, ez örök komcsi alapvetés. Tisztában voltak ezzel az átkozottban is, a vonulgatás végén, amikor a lufikat meg a kis hurkapálcás vörös zászlókat odahagyta a proletár, legott a sátrakhoz tódult beváltani a kuponját, amiért ingyen sört meg virslit kapott, megalapozva ezzel az egész elcseszett napot.

A továbbiakat már maga vette meg nyolcötvenért – ez olyan harminc éves tarifa -, hogy aztán a boldogság kiteljesedvén sugárban tudja kiokádni az egészet néhány kör ringlispíl után. Így jutottak csúcsra azok a békebeli napok a munkát ünnepelve, de máma már kapitalizmus van. Ingyenbe nem mérnek semmit, ellenben akad olyan alakulatunk nekünk, amely közel áll ehhez a letűnt idillhez, bár éppen fasiszta a lelkem.

A Jobbik névre hallgató elsőáldozók gyülekezete valami módon elérte, hogy a világnak abban a szűk szegletében, ahol ordas eszméit osztogatta, kétszázkilencven pénz legyen egy krigli, amely a mai viszonyok között felér egy hajdani kuponnal. Voltak is szépen náluk, a következő Tapolca alkalmával lehet majd nézni megint szemre-fejre, hogy mi is van.

Más hülye pártok más módját gondolták helyesnek, hogy megmártózzanak a köznép között, kevesebb sikerrel, de mégis azt az illúziót igyekezve kelteni, hogy értük teszik, amit nem tesznek. Ők így hazudták a szépet. De legalább megpróbálták, még Thürmer is – aki, hogy miből fungál, a rosseb se tudja -, szóval még ő is személyesen ígért be havi kétszázötvenezer garantáltat.

Egyszóval az összes elitünk nekünk megmártózott a népben tegnap, egyetlenegy kivétellel. Na, ki volt az? Csak a Fidesz. Nem mintha hiányoztak volna valakinek is, de a gesztus mégis, legalább annak az egymilliónyi baromnak, aki maradt még nekik egy kicsit, de nem. Ők, mint az mostanág egyre inkább megszokott, kinyilatkoztattak. Nix sör, nix virsli, csakis közlemény. Azt bírtak kipréselni magukból a jeles napon mindannyiunk épülésére:

„A Fidesz-kormány 2010 óta következetesen képviseli a keményen dolgozó emberek érdekeit. Igazságos, egykulcsos, alacsony személyi jövedelemadót vezettünk be és visszaállítottuk a családi adókedvezményt. Ezzel összesen 3600 milliárd forintot hagytunk a családok zsebében, 1300 milliárd forintot csak a családi adókedvezménynek köszönhetően. Támogatjuk a munkahelyteremtő beruházásokat, elindítottunk a munkahelyvédelmi akciót, a legnehezebb helyzetben lévőknek a közfoglalkoztatás keretében biztosítunk munkát. Emeltük a minimálbért és megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt az alacsony inflációval növeltük is. Csökkentettük a rezsit és végigvisszük a bankok elszámoltatását. Ma a keményen dolgozó emberek figyelmet és támogatást kapnak a kormánytól. 2016-ban tovább csökkentjük a személyi jövedelemadót, a kétgyermekes családok újabb segítséget kapnak a családi adókedvezmény növelésével valamint jelentősen csökkentjük a sertés tőkehús áfáját és egyes közszolgáltatási díjak mértékét. A Fidesz célja, hogy 2016-ban minden magyar család léphessen egyet előre!”

Nekik ez jutott eszükbe május elsejéről, és hát barátaim az úrban, ez bizony nekünk szól, az egész nemzetnek, énekszó köszöntse és tánc. Ebből az egészből, amit képesek voltak idedelirálni, kitetszik, hogy Árpi már nem igazán dolgozik. Ha szorgoskodna, annyi tán telt volna tőle, hogy azon az egymilliárdon, amit most megint levelezésre óhajtanak költeni, vegyenek inkább sört a magyarnak, hogy ingyenbe vedelhessen az ünnepen.

sörFejszámolok. Legyen az egyszerűség kedvéért ötszáz egy korsó, az annyi mint kétmillió, azaz 2.000.000 krigli, ha nem tévedek. Ez mennyi szavazat már. De ki vagyok én, hogy tanácsokat osszak, pláne meg ingyen. Hát mindegy. Ők írnak pár sor baromságot, oszt azt hiszik, hogy kész. Lófaszt, mama. Ilyen hozzáállással kár is lesz újabb médiumokat gründolni, mint azt meg a fővezér óhajtotta oly igen nagyon ezen a napon egy már gründoltban, az ember ebbe már teljesen belezavarodik, de nem is ez a fő vonulat. Egy a dolog: pukkadozik a lufi. Röpül el.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!