Görbe uborka, petrencegerinc

szür 2Milyen szar lehet úgy élni, hogy az embert csak otthon, a legszűkebb család szereti úgy-ahogy, s amint kihúzza lábát a spájzból, legott szembejöhet vele egy tábla az utcán, amely szépen arra kéri, hogy takarodjon a jó francba, és más, simicskai eposzi jelzők is állanak rajta. Nem egy habostorta mindez, érthető hát, ha azok, akik azért kapják a pénzüket, hogy a didergő királyt megtartsák álomvilágában, őt magát legföljebb az előszobáig engedik, tovább egy tapodtat sem. Ilyen előszoba volt a múzeum környéke egy napja, és azok a hívek, akik kordonon belülre jutottak a többszörösen is megalázott ünnepen, egészen sajátságos élményt kaptak egy világról, amely sehol máshol nem létezik, csakis a koronás főben. Mert mélységes mély a zOrbán kútja.

Sok mindent megtudhattunk erről a delíres világról az újdonsült televíziónak köszönhetően, amely arra azért ügyelt, hogy akkor ne borítsa éjfekete sötétség a képernyőt, amikor a fenséges agy menése történt épp, és még a nevét is hibátlanul írták, de nem fölébe. Nem járt ily szerencsésen a kollégista cimbora, akiből egy bötű híján varázsoltak majdnem újkori Csermaneket az ‘Ádár János fölirattal, Freud a tenyerét dörzsölgette volna a Kunigunda utcában nagy jókedvében, az hétszentség. És bár ez a nemzeti hírcsatorna is megérne egy röpke dolgozatot, maga a múzeum előtti pröformansz vitte a pálmát. Az is nemzeti volt, olyannyira, hogy a szerencsétlen magyar nép gerincét holmi görbe uborkával vetette össze ez az utolérhetetlen elme.

Utalva arra, hogy ez utóbbi egyenes, mint a Toldi petrencéje. (Akkor nem az övé.) Ő ezzel a bonmot-val kívánt üzenni mostanság legfőbb ellenjének, az Uniónak úgy, hogy a hívek is értsék alant. És értették, helyeslőn visongtak ezen a kiismerhetetlenül briliáns agyon, a neuronjain neki. Ezt a félelmet verték beléjük már tíz évvel ezelőtt is, csökött agyak a csökött agyakba, hogy a háztájiban megtermelt szaros uborkájukat basztatja majd Európa, mert túlzottan görbe. Akkor ennyit tudtak az Unióról, és úgy is maradtak, nem csoda, hogy nem akarnak gyarmat lenni. Egymásra találtak ők nagyon ezen a tavaszi napon, amely amúgy valami március 15-ről szólt volna. És megengedem, esett is néhány utalás valami hajdani forrongásról, de csak oly mértékig, hogy ez a mi fénylő csillagunk üzengethessen. Ezt teszi már jó ideje. Tusványosról hazafelé, innen meg a nagy vizen túlra.

szür 1Előtte még fejet hajtott török tezsvíreink előtt, akik befogadták a menekülteket tenger mormolását hallgatni. Igaz, ez kicsit távolabb van az időben, mint a kokárda kora, de kicsire nem adunk ugye. A fő csapást azarohadtamerika kapta, mert megtudhattuk, hogy amikor Kossuth apánk tiszteletét tette náluk, akkor ottan még rabszolgaság volt. És ezek tartanak nekünk előadást szabadságról meg demokráciáról, mondotta fénylő csillagunk. E ponton pedig elnyújtott orgazmusok hangjai törtek elő a rostált tömegből. Mielőtt vezérünk visszatért volna a spájzba, még megengedte, hogy egynéhány elalélt bérmálkozó megérintse a kezét magát. Ezektuána távozott. És nem volt módja megnézni a nyolcvamilliárdos tévéjében, hogy azok a fülek, akiknek ő nem száj, mily népesen vonultak utcára francba kívánni őt. Sőt, azt sem láthatta ezen a csodaadón, miközben görbe ubiját majszolta, hogy már ott, az előszobában is alig volt biztonságban. Nem vetítették le neki a kalamajkát, ami agymenését megelőzve történt a parkban Isten nevében.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!