Azt írja az újság, hogy az MTVA elnevezésű bolhacirkusz februárban kipöngetett pár millió forintot, hogy az amúgy is közpénzzabáló mókusoknak még több mogyoró jusson. Cserébe nem kell egyebet tenniük, mint eladni a lelküket, és a rendszer dicséretét zengeni blog formátumban, amely föladat fogós és ravasz, mivelhogy elég sok akadályba ütközik. Szarról papolni a manna dicséretét nem ötödikes fogalmazási kihívás, kell hozzá némi képesség a transzcendensre. Ámde a megkábult hívés meglehetős mélységes odvaiba beleájultak megoldják a problémát, Ágoston is bevallotta annak idején, hogy hiszi, mert képtelenség, és ezzel részéről le is zárult a kételkedés korszaka.
Bizonyosan így vannak ezzel a mindenféle államtitkárok, hű polgármesterek, etc., akik amúgy is bő – mitőlünk származó – havi apanázsuk mellé még azért is kapnak pár százezer aprót, hogy imába foglalják a ganajt. Ha arra is volna némi kis közforrás, legott előtörne belőlük az alanyi költő, és zengenék jambusokban Viktor pajtás hős tetteit, aki csak nééépééének él. Illetve kerülnék a nyugatias metrumot, helyette hangsúlyos magyarosban nyomnák, ehhez azonban el kéne végezni a közmunkások számára kiírt „Ismerjük meg a versformákat!“ elnevezésű kurzust, de ez sem jelentene gondot. Egy kis pénz nem akadály, ez az apróhirdetési sablon már régóta közkeletű itt minálunk uralkodói körökben.
Már ahol. Tegyük hozzá sebesen, hiszen ezt én például mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, úgymond a magam örömére klimpírozom, akárha örökös kommunista szombat volna. S mivelhogy a mi szeles vidékünkön még nem nyílt ki a pitypang, nem azt írom meg, bármennyire is buzdítana erre korunk giccsügyi felelőse, Kerényi úr. Gondolta volna a fene egy héttel ezelőtt, hogy máma még jól fog esni a fűtés. És bizonyára a diákokat óvják a felfázástól a váci madáchos tanárok is, akik beintettek az őket barátilag noszogató KLIK(K?)-nek, és kijelentették: egy lófaszt mama, nem mennek a gyerekek klakérozni vasárnap. Ezzel – bár ozsonna is járt volna a foglalatossággal meg ingyenbusz – bizonyították, hogy azért mégsem lehet mindenkit kilóra fölvásárolni, ez egyelőre még nem az a piac. A piac, ja.
Épp azon a napon kőne felhőtlenül örömködni, amikor az ünneplők esetleg csak kokárdát zabálhatnának hazai főzésű kisüstivel, lévén bót az nem lesz nyitva. De nem minden a parizer. Szellemiekkel is élni kell, illetve csak azzal kell élni. Így vélte ezt nemlétező honvédő seregeink ura, a szintén a szeles vidékről elszármazott miniszter, amikor meghirdette a nagy közös szavalást, amelyre negyvenezren jelentkeztek szerte e hazában. Állítólag. Úgy tűnik, ennyi honfitársunk még nem áll a madáchosok erkölcsi magaslatán, és önként – netán CBA-s körlevéllel megtámogatva, ha már nincs nyitva a pláza, akkó szavajjá bazmeg – nemzeti dalra fakad délután háromkor. Ők biztosan bekerülnek a közszolga híradóba, még csak az arcukat sem takarják ki, ilyképp az ünnepi estén ki fog derülni az idő sajátos természete, jelesül, hogy körben forog. Kereke most épp a boldog hetvenes éveknél tart kis módosulással. Önök kérték, mondják a versmondó népek, mi teljesítjük. A műsor végén szobor forog, elszánt tekintetű férfi és nő, kezükben sarló és kalapács, így tekintenek a jövőbe. Snitt, bevégeztetett.
Vélemény, hozzászólás?