Slovenija Pride

szivarvanyTegnap az ország főterén Kossuth, illetőleg az első felelős magyar kormány majd százéves hamvaiból újjáfaragtatott, busongó juhász stílusban készült szoborcsoportját felavatta két kollégista kisdiák. Ők Jani és Laci évre hallgatnak, és épp közjogtalan méltatlanságok. Hajdan biztosan nem kaptak pakkot, és Pósalaki bácsit sem szeretik igazán. Éppen ezért és szinte sorsszerűen a Nyugat című rebellis folyóirat által már születésekor is a jófrancba elhajtott faragmányt ki más szentelte volna föl, mint három darab tábori püspök. Ezzel a kör bezárult.

Mindeközben mitőlünk kicsit délre, és csöppet nyugat felé hajlongó aprócska országban megszavazta a nem kétharmaddal bíró, és nem is NER kompatibilis országgyűlés, hogy ezentúl a melegek is házasodhassanak, sőt – horribile dictu – még kisdedeket is örökbe fogadhassanak a karmaik közé. Ez az ország az élhetetlen Szlovénia. Innentől Semjén ura legyen velük, mert föltartózhatatlanul jutnak a pokolra, ahol meg majd furcsa mód igen jól fogják érezni magukat velünk ellentétben, akik K&K morálunkba beleájulva döglünk meg harsonaszóra.

Kitetszik hát, hová igyekszünk, Rákosi Jenő korába megint. Ő volt az az áldott úriember, aki a mostani kurzus vágyott időszakában a félfeudális Magyarország – ahová tartunk épp -, meg pláne Tisza Pista, a geszti bolond ellen fölhorgadó Ady Endrét négyeltette volna föl szívesen. Az ő iszákjából nőttek elő a Wass Albertek, akik tananyagok máma a bevezetőben emlegetett szoborcsoport stíljében készült irományaikkal, miközben a nemzet főtere tövéből József Attila is száműzetett az ő Dunájától. Mindez azonban mellékszál, fecsegő felszín csupán, ha nem is lényegtelen.

Sokkal érdekesebb minekünk ez a Slovenija Pride, ami zajlik közvetlenül a határaink mellett, és mégis milyen távol. Fölteszem, kormányzó nagyjaink számára értelmezhetetlen az a vircsaft, ami ott zajlik. Mindez annak fényében tüneményes, hogy az ilyesfajta elhajlást, mármint a melegek pátyolgatását még Cameron, a brit is támogatja, holott ő meg a csúti bolond haverja lenne az Unió elleni küzdelemben. De míg Cameron pragmatikus, józan manus, a mi vezérünk csupán szellemi kövület. Zsákutca az összes szoborjával, keleti cimboráival, és amúgy sohasem volt eszméivel egyetemben, ami magunk közt szólván tragikus.

a dunánálNem neki. Nekünk. Európa szerencsésebb helyein általában népeik üdvére próbálnak meg kormányozni a fölkentek, csak nálunk van az, hogy egy ember lidérces álmai öntetnek bronzba törvények által. És ehhez minden eszköze meg is van. Mert épp e nevezetes napon, amelyen a fent taglalt dolgok történtek, a mi drága parlamentünk harminc évre titkosította Paksot és folyományait. Ehhez kétharmad kellett, amijük már nincs, és mégis van. Jobbikos segedelemmel átment ez is. Mindez épp akkor történhetett, amikor a tábori püspökök kérték az – úgy tetszik végképp elfajzott – Isten áldását a kurzus új csodájára odakint. Tán harangoztak is. Szlovénia délre van, kicsit nyugatra. A tektonikus mozgások minket sodornak egyedül kelet felé. Nem jól van ez így.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!