Rejtőzik némi forradalmi véna a polgárokban itt minálunk, a Derkovitson. Búvópatakként lopakodik, és olykor előbukkan az istenadta nép lelkének mélységes bugyraiból a kuruc hevület, amely a rendszer szidásában, elsősorban is a fővezér halál farkára óhajtásában manifesztálódik, mint történt ez tegnap éjszaka is. Mindez persze nem előzmények nélkül való. Már karácsony szent napjának éjjelén is celebrált éjféli misét egy polgártársunk hasonló felütéssel, ám akkor sokkal szelídebb volt a hangulat, amely mindezt megalapozta. Valami van a levegőben, ez vagy a tavasz lesz, vagy a maligán, esetleg a kettő szerves vegyülete, végül is, a lényegét tekintve édesmindegy, az előadás tíz pontot kapott a zsűritől.
Egyébként mindenről az óvodások tehetnek. Már el is feledtük mi, telepiek a tovatűnő fagyos napokban, milyen az, amikor úgy igazán élik az életüket. Csöndesség volt mindez ideig, de elég volt nekik néhány kósza napsugár, meg az, hogy a varjak eltakarodjanak halált hozó károgásukkal a telep közeléből is, máris kipörögtek a napvilágra. Műanyag dömperjeikkel, motorjaikkal, azok flasztertépő hangjával, no meg elmaradhatatlan éktelen visításukkal legott bearanyozták az egész délelőttöt. Azét a napét, amely szárba szökkentette azt a forradalmat, amelyet nem a Pilvaxban, jóval inkább a sarki fűszeresnél beszerzett mindenféle, az utcán öblögetett istentelen nedűk alapoztak meg. Ilyen sportot sokan űznek errefelé, és mégsem válik mindenkiből lázadó.
Aztán, hogy egy nehéz nap éjszakája melyik honfitársunk lelkének mely rétegét szabadítja elő, ez a problematika még tudományos elemzésre vár. Ez a dalnok, aki a mostani tavaszköszöntő népi játékot előadta, Orbánnal és Putyinnal foglalatoskodott a tartalmi részben, a műfaj azonban meghatározhatatlan volt. Végül is, és összességében a szerenád jellemző jegyeit hordozta magán a pörformansz némi módosulással. A művész nem szíve hölgyéhez óhajtott bebocsáttatást nyerni, hanem a kormányzó urat hajtotta el a jó édesanyjába mandolin kíséret nélkül, mondandójába itt-ott belekeveredett a nagy orosz medve is. Mindez mutatta, hogy az autodidakta nagyon jól eligazodik a világ folyásában, naprakész – mondhatni – a történésekben, ami böcsülendő dolog. De mégis volt valami abszurd bája az egésznek.
Ugyanis, mint a Flinstonoknál, olyan hangulat uralkodott a jólszituált panelek között. Akárha Frédi testesült volna meg a virágba borult jóemberben, aki láthatóan együtt kelt az óvodásokkal, és nem dömper-tologatásban utazott. Hősünk ezen az éjen nem Vilmához óhajtott bebocsáttatást nyerni, csupán l’art pour l’art öntötte a flaszterra lelkének mélyfekete tartalmát, az ablakok azonban hasonképp borultak fénybe, mint boldogabb kőkorszaki barátaink mozijában a záró jelenetben. Itt azonban más kifutást kaptak a történések. Orbán takarodj, ezt a szlogent lopta el a hazaáruló civilektől, ám amikor lelke sötétebbik oldala vette át a hatalmat a közlendőn, akkor egészen cifra, a magyar nyelv gazdagságát a legnagyobb mélységekig bemutató szókészlet buggyant elő belőle egyenesen simicskai magasságokban.
Közkeletűen volt geci mindenki, aki a forradalmár nemes személyiségén kívül állt, maga az egész végtelen univerzum. Mindez jelezte, hogy hősünk még képzetlen az ellenség módszeres kiirtásának dolgában, mit sem tanult a mostanság oly igen élénken regnáló dzsihádista elsőáldozóktól, sem pedig Vlagyimir Iljics Uljanovtól. A permanens forradalom ideájáról mit sem tudott, ő önmagáért és önmagában állt harcban a világgal, ebből is látszott, hogy szemináriumra még járnia kéne a lelkemnek. Egy szerencséje volt, a prófétát nem vette bele szidalmaiba, ki tudja, mi történhetett volna akkor? Így csak annyi, hogy egy, a közmunkában megfáradt sorsosunk unta meg az egészet, és belevisított az éjszakába, akárha délelőtt az óvodások. Hagydmáabbaaaaaaaaa…, és ettől még frédisebb lett az egész, viszont eredményre vezetett. A mókamester éktelen öklendezéssel kezdett okádni, kijött belőle az összes kannás bor, meg az egész lelke. Megdermedt tócsáit kerülgetjük most a szép új napon.
Vélemény, hozzászólás?