Kitetszik, hogy a Charli Hebdo elleni atomtámadás és az ehhez tapadó hangulat úgy kellett a mi vezénylő csillagunknak, mint egy darab madárlátta kenyér. Lehet folytatni a harcot új, eleddig meghódítatlan területeken, az állam óvó kezét már nem csak a cigarettafalókra meg a nyugdíjakra bocsátja reá, látókörébe került a vallás is, cuzammen. Bejelentették, hogy a magyar kormány kísérletet tesz egy úgynevezett tisztelet törvény, vagy tisztelet szabályok bevezetésére, hogy vallási szimbólumokat ne lehessen Magyarországon gyalázni. Ehhez a megvilágosodáshoz nem kellett egyéb, mint hogy szerintük terroristák utaztak át Magyarországon, és ezt bizonyára a vallás francia gyalázása okozta. Főképp, ja.
Mellékesen odavetve, ha ez igaz, akkor hol lavázott épp a TEK – tán erre lett volna létrehozva, de ááá… -, csak nem épp Párizsban vigyázták az őrizendő személyt, de igen. Azonban mindez tökmindegy. Ez a szellemiség, ez az elképzelés, ez már igen, ebben van gondolatnafta. Ha alaposan végig gondoljuk ennek a lehetséges folyományait, az következik a delíriumból, hogy minálunk egy Mohameden, a Jóistenen, vagy Jézuson ironizáló alakot előbb lőhetne cafatokra az erkölcsrendészet, mintsem akármely dzsihádista gyilkosnak ez akár eszébe is jutna. Ergo, ahogyan az Iszlám Állam megteremtette az új középkort, magunk is azirányba tendálnánk az ilyes elcseszett gondolatokkal. Már megint járt a szájuk, és fogalmuk sincsen, mi jött ki belőle.
Hát ez. Tessenek mondani, megkövezés is lesz, kapni majd kavicsot hegyest, lapost, ha kiejtjük a bűvszót: Jehova? Vagy térjünk át a képes beszédre ilyképp: JHV, azt szabad majd, vagy nevét hiába szájunkra venni? Ezzel egyetemben a kőtáblák intelmei közül érvényre jut egy másik passzus is, úgymint ne lopj?! Dübörög a nemzeti T-boy. Igény, az volna rá, elborult elméjű alakok már most is sziszegnek, ha általuk felkentnek minősített dolgok, mint a Himnusz, vagy a Szent Korona válnak netalán jóforma humor tárgyává. És ugyan: az egyik csupán vers, címe is egy verstani műfaji kategória, himnuszt írtak már mindenhez, csak a kiskutya lomposához nem. A másik is csak tárgy némi fémből, kövekből, ami a büdös életben nem volt St. Pista fején. Mindezeken élcelődni tán lehet.
De minálunk másképpen mennek a dolgok, valami különös véletlen vagy a sors csapása által elbaszódott a fluxus-kondenzátor, és az igen távoli múltba röpít épp. Oda jutottunk, hogy megint várnunk kell az enciklopédistákat, aztán meg új 1789 eljövetelében reménykednünk, egyelőre azonban az eszmélő törzsi társadalom szintjén vagyunk. Ha villámlik, a nyájhoz bújunk, és reszketve lesünk az egyre szaporodó totemekre és tabukra. Így megy ez. Az elcseszett elképzelés bizonyára élénk helyeslést vált majd ki a parazita ÁÁÁÁ, úgymint Álkeresztény-áldemokrata Álnép-álpártból, és indulhat majd a boszorkányok üldözése.
Róluk ugyan Könyves Kálmán is elmondta, hogy nincsenek – igazából: „De strigis vero quaenon sunt, ne ulla questigo fiat”, azaz: „A boszorkányokról, mivel nincsenek, semmiféle vizsgálat ne legyen!” -, de senki nem hallgat rá. Igaz, ő elmenekült a papi hivatás elől, és annyit is ér. Mi más nagyságot teszünk meg szellemi elődünknek, Torquemada Tamást (lánykori nevén: Tomás de Torquemada), akinek hitvallása: „Egy ország, egy nép, egy vallás.” – Lásd még: egy a tábor, egy a zászló – Ő fogalmazta meg azt a rendeletet, amelyet a spanyolországi zsidók 1492-ben történt kiűzése követett, nevéhez több ezer ember lemészárlása és elűzése kötődik. Ha ehhez a tökéletességhez el nem is jutunk, az első bizonytalan lépéseket tipegjük a hadi ösvényen, és jó lesz nekünk, mikor palackba zárjuk a szellemünk.
Vélemény, hozzászólás?