És Torquemada mosolyog…

gyalázásKitetszik, hogy a Charli Hebdo elleni atomtámadás és az ehhez tapadó hangulat úgy kellett a mi vezénylő csillagunknak, mint egy darab madárlátta kenyér. Lehet folytatni a harcot új, eleddig meghódítatlan területeken, az állam óvó kezét már nem csak a cigarettafalókra meg a nyugdíjakra bocsátja reá, látókörébe került a vallás is, cuzammen. Bejelentették, hogy a magyar kormány kísérletet tesz egy úgynevezett tisztelet törvény, vagy tisztelet szabályok bevezetésére, hogy vallási szimbólumokat ne lehessen Magyarországon gyalázni. Ehhez a megvilágosodáshoz nem kellett egyéb, mint hogy szerintük terroristák utaztak át Magyarországon, és ezt bizonyára a vallás francia gyalázása okozta. Főképp, ja.

Mellékesen odavetve, ha ez igaz, akkor hol lavázott épp a TEK – tán erre lett volna létrehozva, de ááá… -, csak nem épp Párizsban vigyázták az őrizendő személyt, de igen. Azonban mindez tökmindegy. Ez a szellemiség, ez az elképzelés, ez már igen, ebben van gondolatnafta. Ha alaposan végig gondoljuk ennek a lehetséges folyományait, az következik a delíriumból, hogy minálunk egy Mohameden, a Jóistenen, vagy Jézuson ironizáló alakot előbb lőhetne cafatokra az erkölcsrendészet, mintsem akármely dzsihádista gyilkosnak ez akár eszébe is jutna. Ergo, ahogyan az Iszlám Állam megteremtette az új középkort, magunk is azirányba tendálnánk az ilyes elcseszett gondolatokkal. Már megint járt a szájuk, és fogalmuk sincsen, mi jött ki belőle.

brianHát ez. Tessenek mondani, megkövezés is lesz, kapni majd kavicsot hegyest, lapost, ha kiejtjük a bűvszót: Jehova? Vagy térjünk át a képes beszédre ilyképp: JHV, azt szabad majd, vagy nevét hiába szájunkra venni? Ezzel egyetemben a kőtáblák intelmei közül érvényre jut egy másik passzus is, úgymint ne lopj?! Dübörög a nemzeti T-boy. Igény, az volna rá, elborult elméjű alakok már most is sziszegnek, ha általuk felkentnek minősített dolgok, mint a Himnusz, vagy a Szent Korona válnak netalán jóforma humor tárgyává. És ugyan: az egyik csupán vers, címe is egy verstani műfaji kategória, himnuszt írtak már mindenhez, csak a kiskutya lomposához nem. A másik is csak tárgy némi fémből, kövekből, ami a büdös életben nem volt St. Pista fején. Mindezeken élcelődni tán lehet.

De minálunk másképpen mennek a dolgok, valami különös véletlen vagy a sors csapása által elbaszódott a fluxus-kondenzátor, és az igen távoli múltba röpít épp. Oda jutottunk, hogy megint várnunk kell az enciklopédistákat, aztán meg új 1789 eljövetelében reménykednünk, egyelőre azonban az eszmélő törzsi társadalom szintjén vagyunk. Ha villámlik, a nyájhoz bújunk, és reszketve lesünk az egyre szaporodó totemekre és tabukra. Így megy ez. Az elcseszett elképzelés bizonyára élénk helyeslést vált majd ki a parazita ÁÁÁÁ, úgymint Álkeresztény-áldemokrata Álnép-álpártból, és indulhat majd a boszorkányok üldözése.

TorquemadaRóluk ugyan Könyves Kálmán is elmondta, hogy nincsenek – igazából: “De strigis vero quaenon sunt, ne ulla questigo fiat”, azaz: „A boszorkányokról, mivel nincsenek, semmiféle vizsgálat ne legyen!” -, de senki nem hallgat rá. Igaz, ő elmenekült a papi hivatás elől, és annyit is ér. Mi más nagyságot teszünk meg szellemi elődünknek, Torquemada Tamást (lánykori nevén: Tomás de Torquemada), akinek hitvallása: „Egy ország, egy nép, egy vallás.” – Lásd még: egy a tábor, egy a zászló – Ő fogalmazta meg azt a rendeletet, amelyet a spanyolországi zsidók 1492-ben történt kiűzése követett, nevéhez több ezer ember lemészárlása és elűzése kötődik. Ha ehhez a tökéletességhez el nem is jutunk, az első bizonytalan lépéseket tipegjük a hadi ösvényen, és jó lesz nekünk, mikor palackba zárjuk a szellemünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!