Öblözet, avagy hózik

Hajnalban a homo hungaricus kinézett az ablakon, és csodálkozó üzemmódba kapcsolt az agya, hogy jé, nincsen március, mégis esik a hó. Úgy elszokott már ettől, mint Pintér Olajos Sándor, aki tavaly novemberben gondolta utoljára, hogy másmilyen halmazállapotú csapadék is létezik a langyos esőn kívül, és akkor férfiasan meg is gyakorlatoztatta az egész Bakondival fémjelzett állományt. Ebbe Hendebubu is besegített nemlétező seregével, így a gyakorlat naná, hogy kiválóra sikeredett. Hát persze. Akkor már több mint fél év telt el a mobilos életmentés óta, amibe beleremegett a világ, meg a szétfagyó népek is, akik basztak átülni másik autóba. Most meg megint esik a rohadék, és a szél is közelít.

Mindegy, lehet újra filmeket készíteni, karácsony elmúlt, elő kell bújni a fenyőfa mögüli lesből, megmutatni, ki az igazi tökös gyerek. Nem mint Goodfriend, aki ilyen férfit próbáló időben sem mutatja meg milye van, és a dunna alól les csak a magyar valóságra, mert egyfolytában a negyedik világháború (by: Kövér Laca) jár a szétszívott agyában. Meg a korrupcióval való terelés. Ezzel szemben mi kimegyünk a vérzivatarba. Hangolásként a köztelevízió levetíti tavaly márciusi helytállásunkat, amelyből miheztartás végett virtuálisan, a képzelet erejével tekintsenek meg egy rövid, szkriptelt részletet. Íme a csoda:

hohelyzet

1:04: Orbán Viktor felveszi a bakancsát a jobb lábára is.
1:09: „Na, hogy állsz, Sándor?” (Sándor nincs sehol)
1:30: És még egyszer: „Na!”
1:51: Egy tűzoltó félreállítja Orbán autóját az autópályán, hogy ne akadályozza a mentési munkálatokat.
1:58: Orbán lehúzza az ablakot, hogy felismerjék, de senki nem foglalkozik vele, mert éppen egy autót tolnak le az útról.
2:35: Orbán Viktor és Pintér Sándor kiszáll az autóból, Pintér jó munkát kíván a tűzoltóknak, aztán megpróbálnak beszélgetni velük.
3:44: Orbán Viktor kezet nyújt a tűzoltónak, de nem néz rá.
3:55: Bár már elköszöntek, csak tovább beszélgetnek.
4:33: Orbán már nagyon menne tovább, de Pintér elkezd telefonálni. Orbán Viktor elküldi a tűzoltókat, hogy menjenek, de Pintér még mindig telefonál, és nagyon hideg van.
6:13: Pintér Sándor rendőrökkel beszélget, aztán mutogat, és elmondja a rendőröknek azt, amit valószínűleg úgyis tudnak.
6:45: Orbán Viktor havat lapátoló tűzoltókkal kezez. A szembejövő sávban egy kamionos vagy örül vagy megijed, de nagyon hangosan dudálni kezd.
7:03: Orbán Viktor egy szembejövő rendőrautó sofőrjétől érdeklődik, hogy „erő, egészség, hogy állunk arra?”. A rendőr még be sem fejezi a mondatot, Orbán azt mondja, jó munkát és továbbhajt.

Édes emlékek, aggódni azonban nem muszáj. Ha tovább szarakodik a tél, lesz ilyen idén is, csak a híradót kell nézni kigúvadt szemekkel, és figyelni. Akkor megütheti fülünket még olyan párbeszéd is, amely kicsit korábban Bakondival zajlott. Itt kéretik a víz helyébe havat meg jeget képzelni, és máris csodát láthatunk:

Orbán Viktor; Bakondi György

1:53: Öblözet – mondja Orbán Viktor
2:39: „Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
2:59: – Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.

Hát nem délibábos Hortobágy atyáink nívója? Persze, hogy az, mint Kósa óta tudjuk. („Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”) Ehhez tessenek egy kis havat, vizet hozzáadni, és mindjárt kész a mentés alfája meg omegája. Legyen bekapcsolva a mobil, és tartsuk szárazon a gumicsizmát. A többit Isten és a kamera segítségével átvészeljük, ha teljesen el nem basszák az okosaink, akik vannak nekünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum