Karácsonyi anziksz a telepről

Mint a Flinstonoknál, olyan hangulat uralkodott az elmúlt éjjel a Derkovitson. Akárha Frédi testesült volna meg egy kannás bortól virágba borult jóemberben, ám hősünk nem Vilmához óhajtott bebocsáttatást nyerni, csupán l’art pour l’art öntötte a flaszterra lelkének mélyfekete tartalmát. Az ablakok azonban hasonképp borultak fénybe, mint boldogabb kőkorszaki barátaink mozijában a záró jelenetben.

Alig fordult karácsony nulladik napjára az adventi kalendárium, az aprónépek még ki sem nyitották az erre a napra szolgáló ablakot, szívünk még igazán díszbe sem öltözött, a megváltó mégis eljött a panelek közé. Így láthatta honfitársunk, és rögvest éjféli misét celebrált sajátos avantgard módon, mindenféle műfaji kötöttség nélkül. Végül is, és összességében a szerenád jellemző jegyeit hordozta magán a pörformansz némi módosulással.

20120818_13993-18846_m

A művész nem szíve hölgyéhez óhajtott bebocsáttatást nyerni, hanem a kormányzó urat hajtotta el a jó édesanyjába mandolin kíséret nélkül. Orbán takarodj, vette át a szlogent a hazaáruló civilektől, ám amikor lelke sötétebbik oldala vette át a hatalmat a közlendőn, akkor egészen cifra, a magyar nyelv gazdagságát a legnagyobb mélységekig bemutató szókészlet buggyant elő belőle, amelyben bőven szerepeltek bizonyos testnedvek és nyílások, a legősibb foglalatosság szülőanyával együtt emlegetése, megminden. A virágnyelvet azért kellett használnom, mert képtelen vagyok karikákat irkálni a képernyőre, és még elsötétíttetne a médiahatóság.

Így folydogált a csendes és szentséges éjt megelőző fölfoghatatlan idő minálunk, minden incidens nélkül. Még csak a közmunkától megfáradt telepiek sem hajtották el a jó édesanyjába a kéretlen csepűrágót, nem akadt köztük egy Fülöp úr sem. Ez a mesebeli Fülöp bácsi borította virágba az egyik gyermekkori éjszakámat a város egy másik pontján.

Akkoriban annyira új volt a Hadnagy utca világa, hogy a végében kavicslerakat működött a sínek mellett. A szocialista munka hősei az éjszaka leple alatt markolókkal rakták ki a hallgatag vagonokat, mindezzel rohadt nagy csörömpölést csapva. Ezt unta meg az amúgy üveges Fülöp bácsi, és túlordítva a gépeket óhajtott csöndet, ami így logikai bukfencnek tűnik, és nem is működött. A kurva anyátokat, alunni akarok, szállt a sikoly a langymeleg éjszakában évtizedekkel ezelőtt, és lám, visszatért az ájer, csak a fejéről a talpára állítva.

A mostani Fülöp úr kívülről ordít befelé, és nem gépek, hanem a zsarnok távozását óhajtja, de ugyanazzal az indulattal. Még hangjának visítása és bugyborgása is ugyanaz. De míg a hajdani üveges spontán módon, mintegy önmaga örömére óhajtott rendet vágni a megbolydult világban, kései utódja bizonyosan a Gyöngyösön felúszó békaemberek uszítását követi. Mint két napja ez már közkeletű, puccs készül Orbán ellen, de ennek tudatában sem vitte el a TEK az éjféli magányos tüntetőt, ment minden a maga kitaposott útján. Főhősünk a penzum teljesítése után megnyomta magán a mute gombot, a telepiek pedig beleájultak a bejglibe, az elcsendesülő éjbe.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!