Goodfriend és a magyar dervisek

A múlt héten Vida Ildikó, a magyar NAV tisztakezű elnöke feljelentést tett az amerikai Andre Goodfriend ügyvivő ellen rágalmazás gyanúja miatt. Goodfriend azt állította – mint az ismeretes -, hogy az USA hat köztisztviselőt és kormányhoz közel álló személyt tiltott ki, mert azok korrupcióban érintettek. Az ügyvivő neveket nem mondhatott, mégis, Vida egy interjúban jelezte, a kitiltottak között van, ezzel szerinte Goodfriend megrágalmazta. De a harcos magyar asszony csak azután fordult bírósághoz, hogy Orbán Viktor tartótiszt befenyegette: ha nem perel, felmenti. Innentől egyre gyorsuló iramban pörög a téboly, ami ma már megállíthatatlan.

goodfriend-660x440

Azóta Goodfriend, másodosztályú, Magyarországon székelő CIA ügynök lett a Fidesz számára a vágy titokzatos tárgya. Karácsony ide, bejgli oda, monomániásan mormolják nevét az imamalomban. Az Istennek sem bírnak leszakadni róla, permanensen hülyének tettetik magukat, hogy ne látszódjék, idióták. Ez azonban nem tudja elfedni a született ganéságot, ráadásul olyan cirkuszt generál, hogy a fél – nem keleti – világ rajtuk röhög, a sírva toporzékoláson, amit elő bírnak adni. Ez az ára a szabadságharcnak, amit muszáj fizetni, a szomorú azonban csak annyi ebben a pörformanszban, hogy az egészet azért kell előadni, hogy momentán ne szakadjon rájuk a mennybolt. A megrogyást viszont csak elodázza a cirkusz, anullálni nem tudja a mocskot, így végül össze fog omlani a légvár, már csak ki kell várni. Addig is egyre több hülyenyuszi kerül elő a kalapból, a legújabb maga a rolexes, aki már delirálhat.

Egyébbel nem magyarázható az a reszketés, ahogyan ellenséget farag, és kínjában vicsorogva nyüszít. Éppen most Lázárnak vannak nevéhez hű képzetei, amelyekkel elemelkedett egyenest Rákosi pajtás nívójára, amin – magunk közt szólván – semmi meglepő nincsen. Szerinte Amerika szervezi a tüntetéseket, az amerikai követség a kormányellenes demonstrációk aktív szervezője, bátorítója és szereplője. Úgy véli, az amerikaiak lemondtak arról, hogy az ellenzéki pártok valaha is el tudnák nyerni a magyarok bizalmát, ezért inkább ők lépnek fel az elégedetlenkedők vezetőiként. Meg akarják nekünk mondani, mit gondoljunk a világról, mert az Egyesült Államok erőpolitikával akar piacot szerezni a palagáz exportjának. Ez a veleje az agymenésnek, és asszem ennyi elég is, ez a magyar ugar.

mevlevi_filtered

Ilyen közegből nem lóg ki egyik bohócsipkás sem. A Polt nevű udvari bolond, aki nagy kapkodásában már akkor elindította hivatala vadászatát, amikor a feljelentésen még meg sem száradt a tinta. Vagy a Szijjártó névre hallgató pincsi, aki meg leveleket irkál, ha már nem fogadják, ezekben a diplomáciai védettség feloldásáért toporzékol. A Bencsik nevezetű, amelyik a menet élére állna megint, és harsogná: könyörgöm, akasszuk már föl! Így megy ez itt, minálunk, az amerikai diplomácia meg a körmét reszelgetve nézi a magyar dervisek pörgését. Mi (ti) választottuk(átok) őket, az előadás nekünk szól, élvezkedjünk. Mégis, egy kósza kérdés csak megfogalmazódik a ‘zemberben: megéri ez a cirkusz a hatalomért, hülyének lenni nagyszerű? Így látszik, hiszen erről szól végül is a mese, igazságról szó sincsen. Nekik muszájosnak tűnik a játszma, a biztos bukás után ugyanis nem a Valhalla várná honvédő hőseinket, ezért táncolnak gúzsba kötve, ami szánalmas képet mutat. Per ide, per oda, a bokszmeccs elkezdődött, az első menet után USA-Magyar Királyság 1:0. Folyt. köv., addig is boldog karácsonyt kívánunk a szurkolóknak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum