Közös örömeink – metál cipőtisztító

A csertői – Magyarország, ezt el ne feledjük – polgármester csak jót akart, fölszeleteltetett egy szobrot, és elvitette a MÉH-be. Jól jön a pénz a falunak, gondolta, és vitte. Rétfalvi Sándor Munkácsy díjas szobrászművész „Fiú mozdonnyal” című bronzból készült alkotása másfél évvel ezelőtt tűnt el a Baranyi megyei Csertőből, a szobor tizenöt millió forintot ért. Megrójuk emiatt a buzgó elöljárót? Nem igazán, ő minálunk, a mi fatornyos falunkban szocializálódott, a tulajdonhoz, pénzhez való viszonya csak olyan, mint amit az országot vezető maffia is magáénak vall.
retfalvy
A jóindulatú, ámde sajátos értékrenddel bíró ember nem tett egyebet, mint a legfölső szinteken szolgáló guruk. Úgy vélte, ami közös, az az övé, mentségéül legyen mondva azonban, hogy a legyilkolt alkotásért kapott lóvét vissza akarta forgatni a a falu javára. Ez volt a hiba. Rá is szállt a hatóság: a szobor miatt jelentős kárt okozó rongálás miatt vádemelést javasol a Szigetvári Rendőrkapitányság, az élhetetlen szerencsétlen meg azzal védekezik, nem tudta, hogy értékes alkotásról van szó, ráadásul az érte kapott pénz jól jött a falunak. Mindez azt mutatja, ha valaki nem művészettörténész és esztéta, attól lehet még belőle polgármester, de ez a legkisebb baj.

A gond a trenddel van, ami dívik. Ez következik most, a mai hvg.hu egy leadje: számláról-számlára végignéztük, mire költötte az állam azt a közel ötszázmillió forintot, amit az állampolgárok ajánlottak fel adójuk egy százalékából parlagfű-mentesítésre. Vettek belőle például ezüstmetál cipőtisztító gépet a hivatalba, drága mobiltelefonokat, laptopokat és irodaszereket, de úgy tűnik, diplomatatáska és pogácsa is elengedhetetlen kelléke a pollenek ellen vívott harcnak. Az allergiások érdekében összeadott közpénzből még rezsicsökkentésre is futotta: az egyébként is állami büdzséből fenntartott hivatalok ebből fizették közüzemi számláik egy részét.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban úgy vélték, az a pénz, amely befolyt az adófizetőktől, az övék. Szartak arra, hogy azért kapták a polgároktól, tegyenek már valamit azért a kétmillió emberért, aki lassan a taknyába fullad bele az allergiától, ez nem igazán fordult meg a fejükben. Vizsgálat emiatt egy darab sem indult, nem kaszaboltak szobrot, a KEHI meg csak norvég ügyekben tesz feljelentést, mert állításuk szerint az Ökotárs pár garast másra költött, mint kellett volna. A minisztérium – meg az APEH ugye – érinthetetlen, más kaszt, Indiát játszanak itt nekünk magyar feudalizmussal spékelve.
838141
Ami pénz a markukban van, ahhoz már senkinek semmi köze. Így gondolják. L. Simon László, a kormány bohóca igazolja mindezt, aki az ATV-ben mondta meg a tutit újólag. Arra a kérdésre, hogy mi szükség van a budai várnegyed rekonstrukciójára, ha az országban statisztikailag igazolhatóan nőtt a szegénység, a következőt válaszolta: „Azt is lehetne mondani, hogy zárjuk be a Magyar Állami Operaházat, és azt a 9,3 milliárd forintot amit az Operaház és az Erkel Színház működtetésére akarunk fordítani, inkább osszuk szét a szegények között.”. Azzal kapcsolatosan, hogy mennyibe fog kerülni a budai Várban található Karmelita kolostor felújítása, ahová Orbán Viktor és hivatala fog költözni, pedig azt mondta, hogy „sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.”
cellini_date_m50515-0007_0002_840x107014274172836838Zmb
Igen. A mindannyiunk öröme. Az elsősorban az övék, olyannyira, hogy valami eszement módon nem győzik mutogatni. A csertői ember a létra alján a közösből kivettet még a köz javára hasznosította volna, legfelül ezek a pénzek saját gyarapodásra szolgálnak, de néha leomlanak a díszletek. Házak, nyaralók, földek, jachtok, Új-zélandi koncertek, Rolexek, miegyebek. Kósa, Szijjártó, Orbán, Giró Szász, meg a többi, az összes. Már Pokorni is kiakadt, mondván, nem kéne urizálni, odáig azonban nem ment el, hogy nem kéne lopni.

L. Simon szerint ez idegesíti az embereket, éles meglátással fedezte fel a lényeget. Igen, egyre inkább idegesek az emberek, ami tapintható a tüntetések szaporodtával. De míg a lakáj Hír TV szerint ezt két milligramm kokaintól és autós ütközéstől bódult hazaárulók vezénylik a CIA – meg persze Gyurcsány – irányításával, a koszorús költő L. Simon szerint a sajtó szándékosan rá is játszik erre, és olyan dolgokkal próbálja tovább hergelni az olvasóit, mint, hogy Lázár János milliós karórájáról vagy Giró-Szász András meggazdagodásáról ír. Az államtitkár azt mondta, hogy az újságírók ezekkel az ügyekkel csak az emberek rossz ösztöneire és az irigységére játszanak rá. „Ugye nem gondolják, hogy ez az újságírás csúcsa?”- tette fel a költői kérdést. Nem az. De a körülölelő világ, amelyet a „bértollnokok” bemutatnak, az igen. Az a magyar valóság csúcsa.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!