A sütés gyötrelme és gyönyörűsége – tévé BBC módra

Amikor a reggeli kakaós csigámat majszoltam, belém hasított a felismerés, hogy fogalmam sincs arról, ez, amit a kezemben tartok, kelt avagy leveles formátumban készült-e. S holott addig ennek semmi jelentőséget nem tulajdonítottam, akkor már mindenképp utána akartam járni, ezért döntöttem: addig nem lehet távoznom az örök vadászmezőkre, amíg a kíntató kérdést egyszer s mindenkorra nem tisztázom. Aztán itt a szomszédos éjjel-nappali boltban mázlimra a duci eladólány megkérdezte, hogy milyen csigát óhajtanék, keltet, vagy levelest. Erre megvilágosodásom előtt sztoikus nyugalommal rendszeresen csak azt válaszoltam: mindegy, aztán fölkavarta az életemet a Viasat hármon futó műsor, a Sütimester a BBC-től.
sutimester
Innentől fogva már tudatosan választottam hol ilyet, hol meg olyat, mígnem hosszas vizsgálódás után eldöntöttem, hogy a leveles a nyerő, azaz tudatossá váltam sütiileg, így már jöhet bármi, boldogan halok meg. Jóleső fényt hozott a sötétlő médiaéjszakába, hogy a kábeles kínálatban akad egy olyan adó a tematikusokon kívül, amely még nézhető is. A Natgeo az jó, ott mindent meg lehet tapasztalni virtuálisan a feneketlen világűrtől Hitleren át az ásítozó oroszlánokig, olyat azonban eddig még nem láttam, hogy egy csatorna merészen, két lövöldözés közé illeszt egy kulináriára kihegyezett műsort. Illetve ez nem is elsősorban erről, a torkosság bocsánatos bűnéről számol be. Arról is, de inkább embereket mutat, drámákat és európai sütemény-történelmet vajak, sodók, tojások, és mindenféle kenyerek meg édességek készítése során át, miközben jóindulatúan vigyorogni is lehet.

Azon túl, hogy közelebb hozza az emberhez a sütemények, torták, kekszek titokzatos, csak anyák és nagymamák uralta világát, relaxációs hatása is van, amikor az izzadó, szenvedő versenyzőkről váltva a kamera egy rövid snittel ugráló mókusokat és tóban úszkáló kacsákat mutogat. Megteheti. A Sütimester nem stúdióban, jupiterlámpák fényeiben játszódik és történik, hanem egy park közepén, hófehér sátorban. Ezzel is bontja a főzős műsorok trendjét, azt sugallja, hogy a vászon alatt kavarászó, habot verő emberek akár magunk is lehetnénk, és olykor kívánjuk is, hogy ott legyünk. Máskor már nem annyira, de ezért verseny a verseny.
org_20140627_7ba84c02
Ha már verseny, akkor az egyik nélkülözhetetlen kellék a zsűri. Ez a grémium esetünkben egy asszonyból és egy férfiből, két cukrászmogulból áll, akik kellően szigorúak. Az elébük került alkotásokat vakarják, vesézik, nyomkodják, ízlelik, hogy hosszas hümmögések után mindig megszülessen az ítélet, amiben gondosan elosztják a dicséretet és bírálatot. Az állaga jó, de íztelen. Sületlen, de azért finom. Szélsőségek nincsenek, ez nem Gordon Ramsey boltja, nem az a cél, hogy a jószándékú, jámbor amatőröket porig alázzák. Atyai és nagyanyai bírálatuk közepette egyszer fordult elő, hogy Hollywood (a férfi ítész) nemes egyszerűséggel kiköpte a rohadtul elsózott piskótát, és somolyogva megjegyezte a bajusza alatt: biztosan elnézted a receptet. A hüppögő versenyző megnyugodott, és persze kiesett.

Óriási dicséret is csak egyszer hangzott el, ekképp: én ilyen finomat még nem ettem, s ebben a pillanatban elalélt a gyönyörtől a sütő ember. De az is, hogy olykor receptből sütnek, az is vagány, de szemét dolog is egyben. A zsűri tagjai saját receptjüket adják a versenyzők kezébe, és várják az eredményt kajánul, amelyet tetéznek azzal, hogy elvonulva bemutatják sk készítésű remekeiket. Végeredményben olyannak kellene lenni az összes sátorban születőnek, ami persze sohasem sikerül, bizonyítva – és a zsűrit fényezve -, hogy sütni nem is olyan egyszerű dolog, és éppen ezért szép, becsülendő tudomány, hogy a nagymamákat is piedesztálra emeljük.

A versenyzők között is akad nagymama, meg orvostanhallgató, sima háziasszony, filozófus meg csillagász. Mindenféle népek, akiket a több ezerből odaengedtek a megdicsőülés lehetséges csarnokába, miközben a műsor bemutatja, mit csinálnak amúgy otthon. Csak emberek, sugallja a Sütimester, esendők mindenféleképpen, a celebbé válás mindenféle veszélye nélkül, amit az is bizonyít, hogy a verseny után egy évvel újra összeterelik őket. A találkozás minden öröme benne van ebben az aktusban, amit a közös de mégis egymás ellen sütés tett lehetővé. Felidéződik, hogy az egyik asszony véletlenül a másik sodóját keverte a tésztájába, s bár ezt töredelmesen bevallotta, a zsűri tudomásul is vette, és mégis a másikat rótta meg, mert a sodó az övében hagyott némi kívánnivalót maga után. Így megy ez ott.
228066_608x456
A sütés nehézségeit a két házigazda, a két műsorvezető próbálja enyhíteni. Amúgy esetlennek tűnő két nő, akik megjátszottan szigorúak, mindenbe belekotnyeleskednek, elcsórják a maradékot, sebet kötöznek gézzel, megcsorbult lelket javítanak öleléssel. A versenyzők számára haverok és cimborák olykor a zsűri kijátszásában is, ennek ellenére esendőnek mutatják magukat, minden lében kanalak, néha buzgalmukban belekönyökölnek a zsűri által még nem látott kész tésztába, vigasztalásképp pedig felajánlják, hogy a másikéba is belekönyökölnek, esetleg beletérdelnek vagy lefejelik, hogy kiegyenlítődjenek az esélyek. Közben kisfilmen mutatják be, hogyan lett legenda a Tottenham süti kétszáz évvel ezelőtt, vagy miért eszik szinte minden brit angol puffancsot a délutáni teájához, amelyet hajdanán a kenyértészta maradékából sütöttek, és csak a szegények eledele volt. Zubog az élet ebben a sorozatban, drámák, könnyek, nevetések mutatkoznak, miközben kel a tészta.

(Sütimester, Viasat 3, hétköznaponként 17.50-kor)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum